„Afrika az első világháborúban” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
133. sor:
=== Első szakasz: az 1914-es offenzíva ===
==== Kitör a háború ====
Július 31-én, számítva a háború kitörésére a Königsberg kifutott állomáshelyéről, Dar es-Salaam kikötőjéből. A Brit Birodalom és a Német Császárság közötti hadiállapot augusztus 4-én állt be. Eddigre a Königsberg lerázta a térségben őt szemmel tartó brit cirkálóköteléket és előzetesen meghatározott feladatának megfelelően portyázni indult az Indiai-óceánra. Első áldozata a ''City of Winchester'' nevű gőzös lett, később pedig más hajókat is megtámadott. A gőzös elvesztésének hírére a brit flotta augusztus 8-án behajózott Dar es Salaamba, de oda a Königsberg nem tért vissza. A ''HMS Pegasus'' és a ''HMS Astrea'' cirkáló szétlőtte a rádiótornyot, mire Schnee kormányzó megpróbálta meggyőzni az ''Astrea'' rangidős kapitányát, hogy [[Dar es-Salaam]] nyílt város, fölösleges brutalitás lenne szétlőni. Válaszként egy brit követelést kapott, melynek értelmében minden német átjátszóállomást meg kell semmisíteni, minden hadi jellegű készletet át kell adni és a kikötőben levő két kereskedelmi hajót, a König-etKöniget és a Feldmarschall-tFeldmarschallt is lefoglalják. Ezen követelések mentén Dar es-Salaam (augusztus 8.) és Tanga kikötőjében (augusztus 17.) semlegesítési egyezményt kötöttek a német hatóságok a brit kapitányokkal, kikötve, hogy az admiralitásnak még áldását kell adnia az egyezményre. Schnee ezt jobb híján tudomásul vette, Lettow-Vorbeck annál kevésbé. Állandó nyomás alatt tartotta Schneet, hogy másítsa meg elhatározását és augusztus 8-án parancsot adott Taveta elfoglalására. Augusztus 15-én Tom von Prince százados vezetésével a Schutztruppe megszállta a határ túlsó oldalán fekvő várost. Lényegében tehát Lettow-Vorbeck provokálta ki a harc kitörését.
 
[[Fájl:Bundesarchiv Bild 105-DOA3002, Deutsch-Ostafrika, Kreuzer Königsberg.jpg|A Königsberg Német Kelet-Afrikában|left|thumb|250px]]
154. sor:
A britek a megadást hiába várva haditanácsot tartottak a vezető tisztek számára. Elég körülményesen jártak el, órákat kellett várniuk, míg a meghívottak összegyűltek a különböző hajók fedélzetéről. Az aknáktól és nemlétező német tüzérségi ütegektől való félelem miatt a partraszállás helye három kilométerre Tanga városától keletre, egy mangrovés mocsárban lett kijelölve. Ezután gondos aknamentesítő munkálatokba kezdtek, majd nekiláttak a csapatok kihajózásának. Nem számoltak azonban a korallzátonyokkal; a szállítóhajók csak fél kilométerre tudták megközelíteni a partot a kijelölt helyen. A katonák így vaksötétben fél kilométert gázoltak nyakig érő vízben, pedig a hosszas bezártságtól, illetve a tengeribetegség megújuló rohamaitól már amúgy is elcsigázottak voltak. Előbb besötétedett, aztán éjfél is elmúlt mielőtt jelentős erők partot értek volna, a nehézfegyverzet kirakodása pedig el sem kezdődött. November 3-án, fél órával hajnal előtt felderítő célú őrjárat indult el Tanga irányába Stewart alezredes vezetésével. A kirakodás ezalatt javában folyt.
 
Hajnali öt órakor, virradat előtt tűzharc tört ki Stewart katonái és a kiépített védőállásokból tüzelő német katonák között. A partról három-négy századnyi erővel az előörs segítségére sietett Tighe dandártábornok, az Imperial Service Brigade dandárparancsnoka. Hét órakor már zászlóaljnyira nőtt a támadók ereje, de mivel a zászlóaljparancsnokuk és egy századparancsnokuk az elsők között esett el a géppuskatűzben,<ref>{{cite book|last=Anderson|first=Ross|title=''The Battle of Tanga 1914''| pages = 80|publisher= Tempus, Gloucestershire| year=2002}}</ref> a katonák morálja a nulla felé közeledett. Hiába hoztak még három századnyi erősítést a partról (a védők szakaszának létszáma 75 fő volt!), a géppuskatűz hatására a katonák nem engedelmeskedtek a támadó parancsnak és nem mozdultak állásaikból. Fél nyolckor, mielőtt a Tangát védő 17. Feldkompanie szakasza teljesen kifogyott volna a lőszerből, megérkezett Merensky hadnagy a 6. Feldkompanie kíséretében. Merensky nyolc órakor már támadásba is vezette egységét, s délről kerülve oldalba kapta az indiai állásokat. A megrettent 61. királyi utászzászlóalj a sűrű bozótosból kirontó ellenség elől menekülni kezdett. A megingást látva Tighe a 13. Radzsputi zászlóljatzászlóaljat is visszavonta a part felé. A ''HMS Fox'' utasítást kapott, hogy fedezőtűzzel segítse a visszavonulást, de a sűrű növényzettől nem látta, hova kéne céloznia. 11 lövést adott le, telitalálatot érve el a német kórház épületén, melyből kifolyólag beszüntette a tüzet. Az indiai erők támadása összeomlott. [[Richard Meinertzhagen|Meinertzhagen százados]] kommentárja szerint "A brit tisztek hősies példát mutattak, de esélyük sem volt, mert a katonák nyulak módjára inaltak és megijesztett majomcsordaként rebbentek szét". Tighe az időközben új partraszállási helynek kijelölt B partszakaszon tudta rendbe szedni és védelembe állítani katonáit. Jelentést küldött a ''HMS Karmala'' fedélzetén levő Aitkennek, hogy a támadás felújításához még négy zászlóaljra van szüksége és nem kísérletezett további felderítéssel Tanga irányába. Az igényelt erők kiszállítása folyamatban volt, de aznap már nem volt teljesíthető, ezért Aitken 4-re tolta a következő támadás kezdetét. Jómaga délután ötkor lépett a szárazföldre stábjával. A folyamatos kirakodási nehézségek miatt tüzérségének azt az utasítást adta, hogy ne szálljon partra, hanem a hajók fedélzetén állást foglalva fedezze a másnapi támadást.
 
Ha a britek nem hagyják abba a felderítést, könnyen megállapíthatták volna, hogy Tangát feladták a németek. Ugyanis Merensky bravúros támadása után a 16. és 17. Feldkompanie egységeivel frissen érkezett Baumstark százados vette át a parancsnokságot, aki arra az álláspontra helyezkedett, hogy a rendelkezésére álló erőkkel Tanga nem védhető eredményesen egy következő támadással szemben. Theodor Tafel százados attól tartott, hogy a ''HMS Fox'' bombázni fogja a várost,<ref>{{cite book |last=Gardner |first=Brian |title=''German East - The Story of the First World War in East Africa''|pages=21|publisher=Cassell and Co. Ltd., London|year=1963}}</ref> így a felderítő járőrök kivételével az összes egységet négy kilométerre nyugatra vonták vissza, Kange falujába. Ebbe az állásba érkezett meg a nap folyamán később a 7. és 8. Schützenkompanie, majd november 4-én hajnali három tájban Lettow-Vorbeck is. Baumstark nem tudta megmondani, hogy Tangát vajon elfoglalták-e a britek távozása után, ezért Lettow-Vorbeck biciklire pattanva maga indult körülnézni. Mivel Tangát üresen találta, visszavezényelte katonáit a városba. Időközben Schnee kormányzó táviratot küldött neki, melyben explicit megtiltotta olyan helyzet előidézését, melyben Tangát esetleg brit hajótűz alá vehetik, de az alezredest ez nemigen hatotta meg. Válaszában közölte, hogy "ha mindent meg akarunk nyerni, kockára is kell tennünk mindent".<ref>{{cite book|last=von Lettow-Vorbeck|first=Paul|title=''My Reminiscences of East Africa''|pages=41|publisher=Nashville Battery Classics|year=1989}}</ref> November 4-én kilenc órakor megérkezett a 13. Feldkompanie is és már csak a 4. és 9. FK volt úton. A britek körülményeskedése és késlekedése megszerezte az átcsoportosításhoz szükséges 30 óra haladékot a németek számára.
166. sor:
Aitken egész éjjel egy újabb támadást próbált megtervezni, de Tighe és Wapshare jelentései meggyőzték, hogy a két dandár harcképtelenné vált és előtérbe került az attól való félelem, hogy egy esetleges német éjjeli támadás az egész Force B-t megsemmisítheti. [[Richard Meinertzhagen|Meinertzhagen százados]] kétes hitelességű naplója szerint a német kürtösök jelzéseit hallva gyanút fogott, s felderítő járőrével egészen Tanga központjáig előrehatolva konstatálta, hogy a várost a németek elhagyták. Azonban mire jelentése elérte Aitkent, a döntés a hadművelet lefújásáról már megszületett. November 5-én reggel megérkezett a két darab ütegből álló német tüzérség, melyek állást foglaltak és lőni kezdték a kikötőben álló ''HMS Fox''-ot és a ''HMS Bharata''-t, mire azok kénytelenek voltak kihajózni a nyílt tengerre. Aitken a sebesültek összeszedésére és ellátására alkalmat adó fegyverszüneti ajánlattal a németekhez küldte Meinertzhagent és a délután folyamán behajózta csapatait. Napnyugta előtt nem sokkal lejárt a fegyverszünet. Lettow-Vorbeck előrevonta egységeit a második számú brit partszakasz felé és újra lőni kezdte a brit szállítóhajókat, s egyet találatával fel is gyújtott.<ref>{{cite book|last=Gardner|first=Brian|title=''German East - The Story of the First World War in East Africa''|pages=33 |publisher = Cassell and Co. Ltd., London|year=1963}}</ref> A flotta nem sokkal később felszedte a horgonyt és Mombasa felé vette az irányt.
 
Az afrikai háborúskodás jellemzően lovagias módon folyt. A harc szünetében a brit és német tisztek fehér zászló alatt találkoztak, és a sebesültek ellátása mellett konyakozás közepette barátságos diskurzust folytattak, melyben elemezték az ütközetet. A sebesülten fogságba esett brit tiszteket szabadon engedték, mindössze becsületszavukat véve, hogy nem harcolnak a háború hátralevő részében. A britek veszteségét kb. 400 halottra,<ref>{{cite book|last=Miller|first=Charles|title=''Battle for the Bundu''| pages=70 |publisher=Macmillan Publishing Co., Inc., New York|year=1974}}</ref> kb. 3-500 sebesültre és 150-250 eltűntre teszik. A németek kb. 150 ember vesztettek, 71-en haltak meg,<ref>{{cite book|last=Miller|first=Charles|title=Battle for the Bundu| pages=71 |publisher=Macmillan Publishing Co., Inc., New York|year=1974}}</ref> köztük von Prince százados is. A hadizsákmány 600. 000 lőszerből, 16 géppuskából, és a Schutztruppe egyéves egyenruhaigényét fedező ruházatból állt, valamint értékes híradókészülékekből, tábori telefonokból és egyéb felszerelésből.<ref>{{cite book|last=Farwell|first=Byron|title= ''The Great War in Africa, 1914-1918''|pages = 178|publisher=W.W. Norton Company, New York| year=1986}}</ref><ref>{{cite book|last=von Lettow-Vorbeck|first=Paul|title=''My Reminiscences of East Africa''|pages=44|publisher=Hurst and Blanket, második kiadás, London|year=1924}}</ref>
 
Ezzel párhuzamosan a [[Kilimandzsáró]] lejtőin fekvő Longido mellett szintén összecsapott a két fél. A longidoi, északról jövő támadás egészítette ki a tangai partraszállást. A tervek szerint a déli erők a vasútvonal mentén észak felé nyomulva egymás után számolták volna fel a német ellenállást, míg a ''Force C'' közvetlenül a határt fenyegető német erők tevékenységét semlegesítette volna. A kb. négyszeres túlerőben levő brit csapatok azonban nem tudták megtörni az ellenállást és háromszáz katonájuk elvesztése után visszavonultak. Lord Kitchener hadügyminiszter leválttatta a jelentésében minden felelősséget magára vállaló és beosztottjait feldicsérő<ref>{{cite book|last=von Lettow-Vorbeck|first=Paul|title=''My Reminiscences of East Africa''|pages=45|publisher=Nashville Battery Classics|year=1989}}</ref> Aitkent és ezredessé(!) fokozta le. Aitken a háború további részében csak fele fizetését kapta meg és mivel karrierje romba dőlt, nyugállományba kényszerült.<ref>{{cite book|last=Farwell|first=Byron|title= ''The Great War in Africa, 1914-1918''|pages = 181|publisher=W.W. Norton Company, New York| year=1986}}</ref><ref>{{cite book|last=Hoyt|first=Edwin P.|title=''Guerilla, Colonel von Lettow-Vorbeck and the East African Campaign''|pages=48|publisher=Macmillan Publishing Co., New York|year=1981}}</ref> Egy háború utáni vizsgálóbizottság 1920-21-ben rehabilitálta a szerencsétlen tábornokot és tisztázta a felelősség alól.