„F–4 Phantom II” változatai közötti eltérés

| XF4H–1 || '''2 db''' prototípus<br />Bureau Numbers (BuNo): 142259, 142260{{refhely|Scramble, F-4 Production List|Fazonos=ScrambleF-44PL}}

| F4H–1F / F–4A || új építés, '''45 db'''<ref>Az információ az en.wikicikkből származik, Francillon, René J. ''McDonnell Douglas Aircraft since 1920''. London:Putnam, 1979. ISBN 0-370-00050-1. p. 559.</ref>{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

| F4H–1/F–4B/NF–4B || új építés, '''649 db'''<ref>Francillon (1979) pp. 559-560.</ref>{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

| F4H–1P / RF–4B || új építés, '''46 db'''{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

| YRF–110A / YRF–4C || új építés, '''2 db''' prototípus{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

| F–110A Spectre / F–4C || új építés, '''583 db'''{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

| RF–4C || új építés, '''503 db'''{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

| F–4D || új építés, '''825 db'''<ref>Dorr, Robert J. and Donald, David. Fighters of the United States Air Force. London:Temple Press/Aerospace, 1990, ISBN 0-600-55094-X., p. 194.</ref>{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

| F–4E || 1370 db (az F–4EJ-kel összesen '''1527 darab''' új építés{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}})

| RF–4E || új építés, '''146 db'''{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

| F–4F || új építés, '''175 db'''{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

| F–4J || új építés, '''522 db'''{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

| YF–4K || új építés, '''2 db'''{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

| F–4K || új építés, '''50 db'''{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

| YF–4M || új építés, '''2 db'''{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

| F–4M || új építés, '''116 db'''{{refhely|Scramble, Fazonos=ScrambleF-4 Production List|F-44PL}}

Az ''F–4'' teljesen fémépítésű, két hajtóműves, alsó [[trapézszárny]]as repülőgép. A félszárnyak külső felét, mely a [[repülőgép-hordozó]] fedélzeti üzemnek megfelelően hidraulikusan felhajtható, 12°-ban megtörték fölfelé, ezzel javítva az [[orsózási irány]]ú stabilitást. A rendszert a szárazföldi üzemű változatokon is meghagyták és ritkán, de alkalmazták. A [[belépőél]]ek, melyeket a félszárny közepén [[kutyafog (repülés)|„kutyafogakkal”]] láttak el, teljes hosszában 30°-ra kitéríthető [[Szárny#A szárny felépítése|orrsegédszárnyat]], lehajtható belépőéleket helyeztek el, melyek az első típusváltozatokon három részre voltak osztva, később az ''E'' változatnál már csak egy-egy orrsegédszárny üzemelt. A belépőéleket meleg levegővel fűtötték a jegesedés elkerülése miatt (felhajtott szárnyvégnél látszik a hármas fűtőcső). A [[kilépőél]]ek belső felén 60°-ig kitéríthető [[fékszárny]]at, melyet a világon elsők között, [[határréteg-lefúvó rendszer]]rel szereltek fel. Az ehhez szükséges levegőmennyiséget a gázturbinákból juttatták el a fékszárnyak forgósíkjához, azok teljes szélességében biztosítva a lefúvást. Mellettük a külső részen lettek elhelyezve a csak lefelé kitéríthető [[csűrőlap]]ok ''(aileron''-ok, minimális mértékben kitéríthetőek voltak felfelé), melyek kombináltan a felső szárnyfélen, előttük elhelyezett ''[[áramlásrontó lap]]okkal (spoiler-ek)'' együtt látták el a csűrést, rendszerint az eltérő oldaliakat felváltva alkalmazva. A felső áramlásrontó lapokat nagy sebességnél, a mögöttük levő lefelé mozgókat pedig kisebb sebesség mellett alkalmazták. A főfutómű-aknák mögött közvetlenül lettek elhelyezve a hidraulikus működésű [[törzsféklap]]ok. Ezek a lapok Mach 2,4-nél is alkalmazhatóak voltak, céljuk a nagy sebességről történő azonnali lelassítás volt.<ref name="ReferenceA">Lásd a ''Mcdonnell Douglas F 4 Phantom II documentary'' című filmet.</ref><ref name="ReferenceA"/>

Az első, nagy sorozatban gyártott haditengerészeti változat, '''F4H–1''' típusjellel. Ezt a jelzést 1962. szeptember 18-án ''F–4B''-re változtatták, amikor az USAF és a US Navy jelölésrendszerét egységesítették.{{refhely|McLelland, 2015|41. o.|azonos=McLelland_2015-41}} Kétülésesként, továbbfejlesztett avionikával immár vadászbombázó feladatkört látott el. Alkalmazta mind a Haditengerészet, mind a Tengerészgyalogság. A törővégi szárnyszakaszon lehajtható belépőéleket alakítottak ki. Két J79–GE–8A, vagy J79–GE–8B gázturbinát építettek be, egyenként 75,4 kN maximális tolóerővel. 1962-ben nevezték át F–4B-re. Összesen 649 darabot építettek belőle.

Az első, minden napszakban bevethető változat, melyet felszereltek csapásmérési feladatkört ellátó berendezésekkel is a Légierő igényeinek megfelelően. Ekkor még '''F–110A''' volt a típusjele, majd (ld. a ''B'' változatnál) 1962. szeptember 18-ától típusjelölését ''F–4C'' jelzésre változtatták.{{refhely|McLelland, 2015|azonos=McLelland_2015-41. o.}} Integrálták rendszereibe az [[AIM–4 Falcon]] és [[AGM–12 Bullpup]] rakétákat valamint nukleáris fegyvereket. A megnőtt össztömeg és stabilitás miatt főfutókerekek szélesebb gumiabroncsot kaptak, mely miatt szárnyfelekbeni akna méretét meg kellett növelni, ami a felső profil kiemelkedésében érhető tetten. A gázturbina teljesítményén némileg javítottak, a J79–GE–15 gázturbinákat felszerelték önindító berendezéssel. [[Légi utántöltés|Levegőben utántölthetővé]] tették a pilótafülke és a függőleges vezérsík közé beépített, behúzható csonkkal, amely a Légierőnél alkalmazott merevcsöves rendszer, szemben a haditengerészeti tömlős rendszerrel. Új AN/APQ–100 rádiólokátort építettek be, duplikálták a repülésvezérlő rendszert, mellyel a hátsó ülésről is vezethetővé vált a repülőgép. Ezzel a változattal 1963. május 27-én lépték át a hangsebesség kétszeresét, az első repülés során. Összesen 583 darabot építettek, több átépítésre került más változatokra.