„Újszerzeményi Bizottság” változatai közötti eltérés

Sehol sem volt a magyar [[nemesség]] és a császári politika közti ellentét olyan szembetűnő, mint az újonnan visszaszerzett területen. Jogilag nem szűnt meg a régi földesurak birtoka lenni, ténylegesen azonban a [[Udvari Haditanács]]nak és a császári kamarának került az igazgatása alá, és minthogy elsősorban az udvar viselte a háború költségeit, indokoltnak látszott, hogy megfizettesse a birtokba jutást azokkal, akik jogukat addig nem érvényesíthették. Az újonnan visszaszerzett területek rendezésével megbízott tanács (az ún. ''neoacquistica commissio''), melynek élén [[Kollonich Lipót]] állt, az egyházi birtokot minden kifogás nélkül restituálta, de csak azon világi földesurakat elégítette ki, akik a jogukat hiteles adományozó dokumentummal bebizonyították. Erre sokan nem voltak képesek az okleveleik elvesztése miatt, és így birtokaik császári kézen maradtak. A többitől is 10%-os adót követeltek birtokba juttatás fejében. (Ezt a váltságot ''jus armorum'' = fegyverjognak nevezték.) A birtok értékét a bizottság állapította meg, jellemzően felülértékelve azt. Ez is ellenmondott az 1687-es törvénynek, de ennél is jobban sértette annak szellemét, hogy a korona a [[Jászok|Jászságot]] és a [[Kiskunság|Nagykunságot és a Kiskunság]]ot zálogba adta idegen birtokosnak – a [[Német Lovagrend]]nek – a [[Frangepán Ferenc|Frangepán]]-féle uradalmakat pedig a [[graz]]i kamara igazgatása alá helyezte. Később a [[jászok]] és a [[kunok]] saját pénzükön váltották vissza a kamara által zálogba adott földjeiket ([[Redemptio]]). A [[Dráva|Dráván]] túli megyék: [[Pozsega vármegye|Pozsega]], [[Verőce vármegye|Verőce]], [[Szerém vármegye|Szerém]] és [[Valkó vármegye|Valkó]] külön igazgatás alá kerültek. Úgy tűnt, hogy a magyar [[közjog]] ellenében a kormány fegyverre támaszkodó önkénye jut érvényre.