„Klónozás” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nemzetközi katalógusok
86. sor:
== A klónozás jövője ==
 
Már a 30-as évektől próbálkoztak a kutatók mesterséges ikrek előállításával, amelyeket maghasítással akartak létrehozni. Azonban az első igazi áttörést az 19971996-benban mesterségesen előállított juh, Dolly jelentette. Innentől mondhatjuk azt, hogy a klónozás valóban kivitelezhető magasabb szerveződési szinten is. A klónozás nagyon ígéretesnek látszik az egyes betegségek gyógyításánál, néhány betegség esetén pedig pillanatnyilag ez tűnik az egyetlen lehetséges útnak. Vélhetően a saját sejtek
klónozásával egyszer majd olyan szöveteket, szerveket lehet létrehozni, amelyeket a klónozás donorjába visszaültetve, egyáltalán nem váltanak ki immunreakciót, amelyeket az immunrendszer teljesen saját szövetként szervként ismer el. Úgy tűnik, hogy ehhez a legreménykeltőbb út a sejttenyészeteken keresztül vezet. Ezt támasztja alá az is, hogy a Szöuli Nemzetközi Egyetem kutatói friss petesejt és ugyanazon donor testi sejtjének egyesítésével eljutottak a donor őssejt vonalához. Ebből az őssejtből 3-féle sejttípus fejlődött ki. Amikor ezekből egerekbe ültettek be sejteket, izom- , porc- , és csontsejtek jöttek létre belőlük.
 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Klónozás