„Molnár Gyula (zenész)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
CsurlaBot (vitalap | szerkesztései)
a Vessző utáni szóközhiány, egyéb apróság javítása AWB
34. sor:
A természetfotózás területén sok képe jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban és könyvekben. 1989-ben többekkel megalakította a Magyar Természetfotósok Szövetségét (naturArt), amelynek 1998-ig alelnöke is volt. Sok belföldi kiállítása volt, külföldre is meghívták képeit, pályázatokon több díjat nyert. A fényképezés terén Szeged Város Alkotói Díjasa.<br>
Gyermekkora óta járja a Dél-Alföldet, s a madarakon keresztül - látva a fajok és egyedszámuk, valamint az élőhelyek fogyatkozását - lett vérbeli környezet- és természetvédővé. Kutatásai alatt tudományosan megalapozottan javasolta - és végigvitte - több dél-alföldi terület védetté nyilvánítását, melyek ma már a Kiskunsági, vagy a Körös-Maros Nemzeti Parkok védett illetve fokozottan védett részei. A Szegedi Egyetemen alakult Tiszakutató Munkaközösség tagja 1974 óta, ahol főleg ornitológiai állapotfelméréseket végzett.<br>
Tagja illetve vezetőségi tagja több civil szervezetnek, mint a Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesületnek (CSEMETE), a Természetbúvár Egyesületnek, a Magyar Természetvédők Szövetségének. Rendszeresen tart minden tanévben a megye általános és középiskoláiban természetvédelemmel kapcsolatos ismeretterjesztő előadásokat.<br>
Társadalmi-közéleti tevékenysége is jelentős: Szeged város önkormányzatában 1990-98 között bizottsági szakértő, azóta pedig képviselő is. A Szegedi Zeneiskoláért, a Szegedi Dixieland Művészetért alapítványok kuratóriumának tagja, a Magyar Jazz-zenészek és a Magyar Klarinétosok Szövetségének tagja.