Főmenü megnyitása

Módosítások

a
→‎Életpályája: Szabad Szó (WP:BÜ), replaced: Szabad SzóSzabad Szó
== Életpályája ==
 
Székely favágó család leszármazottja. Az elemit és a középiskola alsóbb osztályait szülővárosában, majd [[1916]]-tól [[Budapest]]en folytatta, ahol [[1921]]-ben érettségizett és itt tanult a [[budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem|műegyetemen]], közgazdász szakon. Tanulmányai végeztével banktisztviselőként helyezkedett el. Egyik alapítója volt 1937-ben a [[Márciusi Front]]nak, majd [[1939]]-ben a [[Nemzeti Parasztpárt]]nak. [[1938]] és [[1944]] között a [[Szabad Szó (folyóirat, 1889–1952|Szabad Szó]] szerkesztőjeként és kiadójaként dolgozott.
 
[[1945]] és [[1949]] között tagja volt az [[Ideiglenes Nemzetgyűlés]]nek, majd az [[Országgyűlés]]nek. A Parasztpártban különböző tisztségeket töltött be, tagja volt a vezető testületeknek. Eleinte a kommunistáktól független baloldali irányvonalat képviselt és támogatott, később [[Erdei Ferenc (szociológus)|Erdei Ferenc]] politikájának támogatója lett. 1945-1949 között az Országos Földhitelintézet elnök-vezérigazgatói posztját is betöltötte. 1945-től az Országos Gazdasági Tanács, 1947-től a Tervgazdasági Tanács, 1948-tól pedig a [[Magyar Nemzeti Bank]] Főtanácsának tagja és még számos jelentős gazdasági pozíció betöltője (pl. az Országos Munkabér-megállapító tanács elnöke). Az [[1949-es választás]] előtt, alatt és után rendezett tisztogatások olyannyira megrémítették, hogy [[1950]]-ben az üldöztetéstől tartva [[öngyilkosság]]ot kísérelt meg. Ugyan egészségkárosodás nélkül túlélte, mégis egészen [[1953]]-ig betegállományban maradt. Ezen év júliusában az [[OTP Bank|Országos Takarékpénztáron]] belül működő Pedagógusok és Tanulók Takarékpénztárának lett a vezetője. 1956 kora őszén ismét bekapcsolódott a közéletbe és a [[Hazafias Népfront]] tagja lett.
478 910

szerkesztés