„André Kertész” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
a linkek |
||
27. sor:
'''Kertész Andor''' budapesti kiskereskedő fiaként született. Apját 15 éves korában elvesztette, és gyerekkorának nagy részét rokonoknál [[Szigetbecse|Szigetbecsén]] töltötte, ami később egész világlátására nagy hatással volt. Még 14 éves korában kapott egy – mai szemmel nézve – nagy és nehézkes fényképezőgépet apjától. Szerelmi bánatában önkéntesként bevonult, és a [[Monarchia]] hadseregében részt vett az [[első világháború]]ban. Állvány nélkül is használható második gépével már frontkatonaként érdekes képeket készített. 1915-ben megsebesült, és több mint két évig [[Esztergom]]ban ápolták. Az [[Szent István Strandfürdő|esztergomi uszodában]] készítette például híres „víz alatti úszó” fotóját (ma ugyanitt, az uszodában látható). 1918 októberében [[Brassó]]ban fényképezte a hazainduló katonavonatokat, a felbomló hadsereget. A béke beköszönte után még intenzívebben kezdett fotózni. Több fotóját közölték magyar lapok (Érdekes Újság; Borsszem Jankó). Sok képén szerepelt saját maga, öccse Jenő vagy szerelme Erzsébet. Sokat kísérletezett, játszott a fényekkel, sziluetteket, és más, az absztrakt határát súroló témát fotózott - akkor persze még fogalma sem volt, hogy ezt így hívják. Emellett – már a kezdetektől – sokat fotózta a hagyományos vidéki magyar hétköznapokat. Sokáig úgy tudta, legtöbb 1914 előtt készült fotója elveszett.
31 éves korában teljesült álma, budapesti hivatalnokéletét a [[párizs]]i művészvilágra cserélte. Itt élte legboldogabb napjait, a [[Montmartre]] művészei között szabadon, kötöttségektől mentesen fotózhatott. [[Picasso]], [[Piet Mondrian]], [[Marc Chagall]], Calder, [[Brassaï]], a filmes [[Szergej Mihajlovics Eisenstein|Eisenstein]] és más festők, képzőművészek tartoztak mindennapos baráti köréhez. 1926-ban Beöthy István szobrász műtermében készítette el egyik legismertebb felvételét a ''[[Szatirikus táncosnő]]''t, melynek modellje Förstner Magda kabarétáncos volt.<ref>{{cite web|title=Szatirikus táncosnő (Förstner Magda) (Groteszk táncosnő). Párizs, 1926|url=http://fotomuzeum.hu/fotografiak/kertesz__andre__szatirikus_tancosn____forstner_magda___groteszk_tancosn_____parizs__1926|publisher=Magyar Fotográfiai Múzeum|accessdate=2012-7-9}}</ref> Rövid ideig együtt élt egy szintén magyar festőnővel, de amikor fiatalkori szerelme, Erzsébet (Salamon Erzsébet, ismert nevén Elisabeth Saly) meglátogatta Párizsban, összekötötték életüket.
Kameráját még párizsi évei alatt egy kis 35 mm-es [[Leica|Leicára]] cserélte, ettől kezdve feltűnés nélkül, naplószerűen fotózhatta környezetét, nagyot változott stílusa, melynek legjobb példája a külvárosi pillanatot megörökítő ''[[Meudon (fénykép)|Meudon]]'' (1928) című felvétele. Elismert művészként sok fiatal fordult hozzá tanácsért, kritikáért. [[Henri Cartier-Bresson]] nyilatkozta róla később: ''„Mindnyájan adósai vagyunk Kertésznek.”''
A [[nácizmus]] fenyegetésétől tartva [[1936]]-ban [[New York]]ba költöztek. Stílusa nemigen illett bele az akkor divatos, amerikai magazinokban megszokott irányvonalba, de a Condé Nast kiadó fantáziát látott benne és egyre gyakrabban bízta meg munkákkal, majd egy hosszú távú szerződéssel évtizedekre az általuk kiadott ''Home and Garden'' magazinhoz kötötték. Kertész nem találta a helyét Amerikában, New York idegen volt neki, hiányoztak a barátai, az alkotó közeg, helyette megrendelésre kellett fotóznia. Habár sikerült néhány kiállítást rendeznie, művészként nem ért el jelentős sikereket, lassan kezdte elveszteni a hitet saját tehetségében.
| |||