„Természetes erdőfelújítás” változatai közötti eltérés

Ezt a módszert a lékes-gyűrűs tarvágásos felújító vágásból fejlesztették ki. Lényege, hogy a megjelent újulatfoltok felett 20-30 méter átmérőjű körökben bontanak úgy, hogy a bontás erélye a középponttól kifelé fokozatosan csökken. A bontásokat több évenként visszatérve gyűrű alakban addig folytatják, amíg az összes idős fát ki nem termelték. Az anyaállomány eltűnése után az újulatcsoportok egymással alapjuknál érintkező, kúpszerű alakzatot vesznek fel. Ezt az eljárást több, egymást követő ''szórványos magtermésre'' alapozzák, és mindig ''újulatra'' bontanak. Csak árnytűrő fafajoknál alkalmazható (Magyarországon [[bükkösök]]ben). Időtartama 10-30 év.

 

A sarjaztatás a természetes erdőfelújítás legősibb, de egyúttal legkezdetlegesebb módja. Alkalmazását igen megkönnyíti, hogy jól kapcsolható össze az erdő letermelésének legegyszerűbb módszerével, a tarvágással. Az [[első világháború]] végéig szinte kizárólag ezzel e módszerrel újították fel az alföldi tölgyeseket és akácosokat, miként a hegy- és dombvidéki tölgyesek és cseresek jó részét is.