„Pataria” változatai közötti eltérés

A mozgalmat olyan kereskedő-polgárok indították, akik jámborsági okokból szembenálltak a Milánói Érsekség területén akkoriban elharapódzó [[szimónia]] és papi házasság jelenségeivel, és emiatt támogatták az akkor kibontakozó és a [[VII. Gergely pápa|reformpápaság]] által bevezetett egyházi reformokat. Magát a patarénus elnevezést az ellenfeleik aggatták rájuk, megvetésük jeleként, mivel a szó jelentése '''guberálók''', illetve Milánó szegénynegyedét is így nevezték.

1045-ben, ''Ariberto da Intimiano'' milánói érsek halála után Milánó lakosai az [[invesztitúra]]-jogokat gyakorló [[III. Henrik német-római császár|III. Henrik császárt]] kérték föl arra, hogy az általuk javasolt négy, alkalmasnak jelölt személy közül válasszon számukra püspököt. III. Henrik azonban nem fogadta el sem ''Anselmo da Baggio'', sem ''Arialdo da Carimate'', sem ''Landolfo Cotta'', sem pedig ''Atto'' személyét. A császár a papi nősülést és ágyastartást támogató nikolaita ''Guidót'' választotta (1045-1071-ig volt hivatalban). A papi nőtlenséget elutasító szokást nevezték ''nikolaizmusnak'', az ilyen gyakorlatot folytatót pedig ''nikolaitának'' - utalva ezzel a Jelenések könyvének egyik szakaszára (2:6, 14–15).

Guido hamarosan szembesült azzal, hogy a patarénusok megtagadták, hogy olyan személynek gyónjanak, aki maga is nyilvánvalóan bűnös életet él. Egyes templomokból elűzték a nekik nem tetsző papokat is. III. Henrik, hogy szétzúzza a négy korábbi jelölt együttműködését, ''Anselmo da Baggiót'' luccai püspöknek nevezte ki, ''Guido'' érsekkel pedig kiátkoztatta Arialdo da Carimate-t és Landolfo Cottát, .