„Zongora” változatai közötti eltérés

A '''zongora''' billentyűs, polifón húros [[hangszer]]. Egy billentyűsorral összeköttetésben álló, kis kalapácsokkal megütött, hangszekrényben kifeszített fémhúrok adják a zenei hangot. Hangképzése mechanikus, alapszintű kezelése a többi hangszerhez képest egyszerű, viszonylag könnyen és gyorsan elsajátítható. Népszerűségének oka az is, hogy egy játékos több [[szólam]]ot képes egyidejűleg megszólaltatni rajta, így [[zenekar]]i vagy [[kórus]]műveket, de akár [[opera (színmű)|operákat]] is könnyen előadhatunk segítségével. Ilyen szempontból a [[zeneszerző]]k és [[karmester]]ek fontos segédeszköze. Ugyanakkor [[hangolás]]ának szükségszerűen kompromisszumos mivolta<ref>A napjainkban kizárólagosan alkalmazott [[kiegyenlített hangolás]] miatt az [[oktáv]]on kívül egyetlen hangköz sem teljesen tiszta, sőt a fémhúrok akusztikai sajátosságai miatt még az oktávokat is a természetesnél kicsit tágabbra kell behangolni.</ref> nem mindig teszi lehetővé a tiszta [[intonáció]]t. Sokan ezért nem is tekintették teljes értékű hangszernek, például [[Kodály Zoltán]] sem.

 

A zongora szót [[Barczafalvi Szabó Dávid]]nak köszönhetjük, aki a [[nyelvújítás]] korában számtalan új magyar szót gondolt ki. Nem vette át az idegen nyelvekből az effajta hangszerek megjelölésére használt szót, hanem újat hozott létre. Az ő korában a zongoraféle hangszerek neve külföldön [[clavecin]] (klav-szen), [[épinette]], cembalo ([[csembaló]]), [[pianoforte]], [[fortepiano]], [[Klavier]] és [[Spinet]] volt, amely szavak vagy a hangszer egyik jellegzetes alkotórészét emelték ki, mint például a billentyűzetet (claves), a húrt megszólaltató tüskét (épinette), vagy a kalapácsos zongoránál a játék lehetőségét: erősen-gyengén (forte-piano). Ezzel szemben Barczafalvi Szabó Dávid a zeneszerszám hangzásából indult ki, és a zeng, zsong szóból (esetleg a zong, zonog tájszóból), valamint feltehetően az [[Orgona (hangszer)|orgona]] szó együttes hangzása alapján faragta a zongora szót (lásd még [[szóösszerántás]]). Ez a szó is, mint minden újítás, lassan ment át a közhasználatba.

 

A zongora elődei azok a hangszerek, ahol a húrok billentyű segítségével szólalnak meg, pengetéssel vagy ütéssel.

A zongora egyik eredetét az ókorban már ismert szerszámban, a [[monochord]]ban kereshetjük, amely egy rezonátortest felett kifeszített húrból állt, amely húrt egy mozgatható ékkel rövidebb, hosszabb hangzó részre lehetett osztani. A középkorban a monochord inkább tudományos hangmagasságmérő eszköz volt, hangszerré akkor lett, amikor a rezonátortest fölé több húrt feszítettek ki, és szólaltatták meg ezeket akár pengetővel (ujj, [[plectron]], [[plektrum]]), akár ütögetővel (kalapács). Így keletkeztek a [[cimbalom|cimbalmok]], [[hárfa|hárfák]], [[lant]]ok ősei. Az a gondolat, hogy a kifeszített húrok sorát egy gépezet – a billentyűzet – segítségével szólaltassák meg, csak azután ölthetett testet, hogy az [[orgona (hangszer)|orgona]] billentyűzete megállapodott formát kapott, tehát a [[18. század]] után.