„Méliusz József” változatai közötti eltérés

a (Színigazgatók kategória hozzáadva (a HotCattel))
==Életpályája==
 
Középiskolát szülővárosa Piarista Gimnáziumának reál szakán végzett, [[Budapest]]en tette le az érettségi vizsgát (1928). Főiskolai tanulmányait a budapesti [[Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem|Műegyetem]] műépítészeti karán kezdte, majd [[Zürich]]ben, [[Kolozsvár]]t és [[Berlin]]ben [[teológia]]i tanulmányokat folytatott és [[Kálvinizmus|református]] lelkészi képesítést szerzett (1933). Az ''[[Ifjú Erdély]]'' egyik szerkesztője és az ''[[Erdélyi Fiatalok]]'' munkatársa (1932-33), [[Endre Károly]] ajánlásával az ''[[Erdélyi Helikon]]''ban kezdi szépirodalmi pályáját. A válsággal küzdő [[Európa]] háborúra készülő szélsőségeseivel szemben az [[antifasizmus|antifasiszta]] békemozgalomhoz csatlakozott, 1934-től a ''[[Korunk]]'' főmunkatársa, 1935-től a ''[[Brassói Lapok (napilap)|Brassói Lapok]]'' [[bánság]]i tudósítója és publicistája. Dél-Erdélyben részt vesz az [[Ion Antonescu|Antonescu]]-diktatúra ellen folyó illegális küzdelemben, a ''[[Déli Hírlap (Temesvárnapilap, 1925–1944)|Déli Hírlap]]'' cikkírója Virág Miklós álnéven. A bevonuló szovjet hadsereg feljelentésre letartóztatja; az incidens tisztázása után aza [[Magyar Népi Szövetség|MNSZ]] központi sajtóirodájának vezetője (1945), a Romániai Magyar Írók Szövetségének főtitkára (1946), [[Gaál Gábor (író)|Gaál Gáborral]] közösen szerkeszti az ''[[Utunk]]''at. A romániai magyar színházak vezérfelügyelőjeként szerepet vállal a [[marosvásárhely]]i Székely Színház és a [[kolozsvár]]i Magyar Opera megteremtésében. A kolozsvári [[Kolozsvári Állami Magyar Színház|Állami Magyar Színház]] főrendezője, majd igazgatója, a magyar színművészeti intézet tanára (1948-49). Koholt vádak alapján az MNSZ más vezetőivel együtt letartóztatták s ítélet nélkül hat éven át (1949-55) fogva tartották. Hazatérve az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó aligazgatója (1957-59), a [[Romániai Írószövetség|Romániai Írók Szövetségének]] alelnöke (1968-72).
 
== Munkássága ==
 
A [[Realizmus (művészet)|realizmus]] és [[avantgárd]] – a valóság megvallása és a korszerű képzetkapcsolások – szintézisével jelentkezett. E műfaj-termőműfajtermő jellegzetességgel tűnt fel hol a [[Magyar Dolgozók Szövetsége|MADOSZ]] meghirdette ''Népi Toll Versenye'' lebonyolításával, munkás és paraszt írók után kutatva, hol a ''Ben Hepburn hagyatéka'' c. verssorozat (Korunk 1934) néger jelképeibe rejtve az elnyomottság és kiszolgáltatottság elleni érzelmi kitöréseit, új helyezést szerezve a forradalmi művészetté emelt avantgárdnak. E kettős-egység jellemzi 1945 után megjelenő ''A nép ír'' vagy ''Tanú a nép'' c. írásait egyfelől, ''Együtt a világgal'' c. verseskötetét másfelől, és életének gazdag irodalmi termése ezzel a sajátossággal ötvöződött páratlan irodalmi jelenséggé nemcsak lírájában, hanem prózájában is. Találóan jegyzi meg [[Kántor Lajos (irodalomtörténész)|Kántor Lajos]] az eredetileg még [[második világháború]] előtti, de csak 1969-ben megjelent ''Város a ködben'' c. önéletrajzi regényéről, hogy ez a [[Marcel Proust|Proust]] utáni modern európai próza szintjét megközelítő mű "...különösen szerencsés házasságból született: az író avantgárd elkötelezettségéből s a magyar [[szociográfia]]i irodalom tapasztalatainak hasznosításából".
 
A mindennapokat megelevenítő közírása és a Dél-Erdélyben átélt fasiszta diktatúra nyomasztó emléke is a tényközlés és a művészi gondolatiság elválaszthatatlanságában gyökerezik. A Kitépett naplólapok harminc évet átfogó mindenkori maiságában az írói alakulás őszinte folyamatával találkozunk, a ''Sors és jelkép'' pedig, egy 1943-as [[erdély]]i utazás regénye, nemcsak a "nemzetiségi realizmus" jegyében íródott, hanem a belső lelki vallomás erkölcsi nyomatékával is. A második kiadáshoz fűzött visszapillantás nem hallgatja el az antifasiszta ellenállás térképéről egy voluntarisztikus baloldali-szektás elvárás meghökkentő – s nyilvánvalóan a szerző későbbi meghurcolását is előrejelző – türelmetlenségét a művésszel szemben, aki példaképei, [[Michel de Montaigne|Montaigne]] és [[Kazinczy Ferenc|Kazinczy]] nyomában járva politizálás közben sem adja fel egy új világra készülődő költő igazságérzetét. A regény regényéhez tartozik, hogy amikor 1973-ban újra megjelenhetett, az író bevallja, hogy közben a regény tematikája "a sérülések egész rendszerévé változott át, irodalmi traumatológiává", amelynek kibeszélése görcsöktől szabadít...