„Méliusz József” változatai közötti eltérés

a
→‎Munkássága: A Hét (WP:BÜ), replaced: [[A Hét (hetilap, Bukarest)| → [[A Hét (folyóirat, 1970–)|
a (→‎Munkássága: A Hét (WP:BÜ), replaced: [[A Hét (hetilap, Bukarest)| → [[A Hét (folyóirat, 1970–)|)
Jellemző, hogy [[Bertolt Brecht]], [[Johannes Robert Becher]], [[Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj|Alekszej Tolsztoj]] fordítója, a román irodalomból pedig [[Tudor Arghezi]] verseit, [[Liviu Rebreanu]], [[Victor Eftimiu]], [[Victor Ion Popa]], Tudor Muşatescu, [[Mihail Sebastian]] vígjátékait ültette át magyarba. Egy fikciós író-személyiségbe öltöztetett kettős regénye (''A Horace Cockery-Múzeum'' és ''Horace Cockery darabokra tört elégiája'') saját eszmei beidegződésének kalandos irodalmi Európa-képét adja, travesztálva önmagát, aki "költő volt, nem politikus. A politika mesterségbeli fogásait nem ismerte, humanista volt és moralista; költő: a csatavesztés predesztináltja."
 
Az emlékező író eredeti műfaja a kávéház-regény: összesen öt kötetből áll. A kávéház mint "méliuszi fogalommá váló méliuszi metafora" ([[Szász János (író)|Szász János]]) egyben vallomás és álom, útinapló és korrajz, képzelet és irodalomtudomány értelmiségi fóruma, ahol mindnyájan ott lebegnek, akik "testvérien a humanizmusban, lázadásban, szabadságban és rációban" az eszményi Európát jelentik. Az illúziók kávéháza s a Kávéház nélkül után a harmadik kötet, a Tranzit kávéház álomtechnikájában – "Anna álmában" – megelevenedik a költő-hős pokoljárása a történelmi megpróbáltatás börtöneiben... A lazán induló szerkezet egyre határozottabb formát ölt (Napnyugati kávéház; A barátság kávéháza – tegnap) s minden megszokottól felszabadultan maga az erdélyi magyar "új regény", mely csattanójáig ér ''[[Jilava|Zsilava]] nem volt kávéház'' c. alatt közölt s egy korszak vádirataként elhangzó [[börtönbüntetés|börtön]]-naplójával, eleinte [[A Hét (hetilapfolyóirat, Bukarest1970–)|A Hét]] hasábjain (1991-92).
 
A költő nem öregszik. Kezdve a csehszlovákiai sarlós ifjúság erdélyi bemutatásától (1930) a kolozsvári Fellegvár neoavantgárd fiataljainak levélbeli üdvözléséig (1979) éberen figyelte az új írókban jelentkező folytonosságot, közben már ''Az új hagyományért'' c. tanulmánykötetében üdvözölve [[Lászlóffy Aladár]] és [[Szilágyi Domokos]] nemzedékét, melyben "az örökség ébredése" jelentkezik.
489 573

szerkesztés