„Fekete Tibor (színművész)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Vessző utáni szóközhiány, egyéb apróság javítása AWB
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Évszámok és más számok toldalékának hangrendi egyeztetése kézi ellenőrzéssel
28. sor:
 
== Életút ==
[[Zenthe Ferenc]] városában született, akivel jó barátok voltak. Nyolc éves korában költöztek [[Rákospalota|Rákospalotára]], a Tavasz moziban vizet, cukorkát és perecet árult. Később lakatosnak tanult, dolgozott a Hirmann Ferenc Fémárugyárban, majd az Acélöntő és Csőgyárban is. Az első egymondatos szerepeket a [[József Attila Színház]]ban kapta. [[Kiss Manyi]] és [[Greguss Zoltán]] ajánlására került [[Rózsahegyi Kálmán]] színi-iskolájába, ahol a mester ösztöndíjasként tanította. Az [[1952]]-ases vizsgaelőadását látva a [[Faluszínház]] két vezetője [[Both Béla]] és [[Mátrai József]] szerződtette. [[1957]] és [[1958]] között a [[Katona József Színház (Kecskemét)|Kecskeméti Katona József Színház]] tagja volt. [[Győri Nemzeti Színház|Győr]]i és [[Békéscsabai Jókai Színház|Békéscsaba]]i kitérők után ide többször visszatért. Vendégszerepelt [[Móricz Zsigmond Színház|Nyíregyházán]], [[Veszprémi Petőfi Színház|Veszprém]]ben és többször a [[Vígszínház]]ban is. Több alkalommal várták szerződéssel a fővárosban, azonban a szerepek vidéken tartották. Szerepelt filmekben és televíziós produkciókban is. [[Erkel Ferenc]] két operájának televíziós változatában is jelentős szerepet osztottak rá.
 
[[1989]] és [[1994]] között tagja volt az [[Aase-díj]] kuratóriumának.