„Lőcsei Pál (újságíró)” változatai közötti eltérés

Asszimiláns magyar kispolgár családból származott, szülei a [[holokauszt]] áldozatai lettek. Gimnáziumi tanulmányai megszakítása után (1939) ipari tanuló, majd lakatos szakmunkás lett Békéscsabán, illetve Budapesten. Élete ekkor összekapcsolódott a munkásmozgalommal (1939–1944). A deportálás előtt állók békéscsabai gyűjtőtáborából megszökött, 1944-ben Budapestre menekült és ottani vasmunkás társaival fegyveres csoportot alkotva, harcolt a német megszállók és magyarországi támogatóik ellen. Lerner családi nevét 1947-ben változtatta Lőcseire. A [[második világháború]] után a békéscsabai ''[[Alföldi Népújság]]'', majd a ''Viharsarok'' munkatársa (1945–1946), illetve az MKP Csongrád megyei napilapja, a ''Magyar Alföld'' felelős szerkesztője (1946–1947), majd a ''[[Szabad Nép]]'' fővárosi kiadásának szerkesztője (1947–1948), az agrár-, a külpolitikai, illetve az elméleti rovat vezetője (1948–1954). A ''Szabad Nép'' ún. újságíró-lázadásának egyik kezdeményezőjeként határozottan kiállt [[Nagy Imre (politikus)|Nagy Imre]] reformprogramja mellett és élesen elítélte a törvénysértéseket (1954. október 22–25.). A felettesei által kívánt önbírálat megtagadása után 1954 novemberében távoznia kellett a ''Szabad Nép''től. Mialatt az [[Eötvös Loránd Tudományegyetem|ELTE]] [[Lenin Intézet]]ének kétéves kurzusán tanult, egyidejűleg legális és féllegális politikai tevékenységet folytatott a pártellenzék reformeszméinek megismertetése és a pártelit második vonalának aktivizálása érdekében 1955 januárjától 1956 októberéig). 1956. október 23-án délelőtt részt vett a ''Szabad Nép'' rendkívüli szerkesztőségi taggyűlésén, ahol jelképes rehabilitálásaként beválasztották a PB-hez menesztett küldöttségbe. A pártközpontban a jelenlévő pártvezetőkkel (Gerő, Kádár, Révai, Marosán) vitázva szót emelt a készülő tüntetés betiltása és a karhatalom lőfegyverhasználata ellen, majd még ugyanazon a napon kapcsolatot teremtett a sajtó szabadságát követelő forradalmárokkal is. Kezdeményezésére a felkelőknek tett engedmények és a fegyverhasználat elleni kölcsönös fellépés révén sikerült a ''Szabad Nép'' székháza ostromának idején elkerülni a rádiónál bekövetkezett, halált okozó tűzpárbajokat (1956. október 23–24.). A forradalom idején egy deputáció tagjaként a forradalom nemzeti demokratikus jellegének nyilvános elismerését sürgette Nagy Imre miniszterelnöknél 1956. október 27-én. A ''Magyar Szabadság'' című független napilap egyik alapító szerkesztője (október 29. – november 3.). A szovjet katonai intervenció másnapján a jugoszláv követség által felkínált „menedéket” nem fogadta el (november 5.), és rendőrségi kitoloncolásáig egy demokratikus ellenzéki lap kiadását szervezte [[Sopron]]ban (november-december). 1957. január 20-án Budapesti állandó lakásán letartóztatták, 15 hónapig tartó vizsgálati fogságban volt magánzárkában 1957 januárjától 1958 áprilisáig. A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa egyedüli vádlottként, titkos perben 8 évi börtönre ítélte 1958. május 14-én. 5 és fél év letöltése után 1962. július 1-jén kétharmadolással feltételesen szabadlábra helyezték. Ezután a Nagyvásártelep termékcsomagolója (1962 augusztus-november), a [[KSH]] félállású előadója (1962 december - 1965 március.) Autodidaktaként kezdett általános és családszociológiát tanulni 1963 és 1965 között és az [[Magyar Tudományos Akadémia|MTA]] Szociológiai Kutató Csoportjába, majd Kutató Intézetébe került, ahol 1965-től 1985-ig dolgozott. Szociológusként családszociológiával foglalkozott. Részt vett a [[Történelmi Igazságtétel Bizottság]] (TIB) előkészítésében, a TIB alapító tagja volt. [[Párizs]]ban 1988. június 16-án beszédet mondott a Nagy Imre és mártírtársai tiszteletére tartott emlékgyűlésen. 1989. június 16-án ő búcsúztatta a Nagy Imre perben kivégzett [[Szilágyi József (jogász)|Szilágyi József]]et a [[rákoskeresztúr]]i [[Új köztemető]]ben. 1989 után haláláig számos politikai publicisztikát írt.