Főmenü megnyitása

Módosítások

Imre húsz éves korára öt nyelvet beszélt, zongorázott, komponált. A család [[horpács]]i otthonában testvérével, annak feleségével és a család barátaival sokat zenéltek. Első dalát 1855-ben adták ki, egy magyar nyelvű versre komponálta. Későbbi felesége Sztáray-Szirmay Alexandra grófnő, szintén zongorázott.
20 éves korától diplomáciai tevékenységet végzett. A Vatikánban, Stokholmban, Frankfurtban, Brüsszelben, Párizsban, 1854 közepétől Szentpéterváron szolgált. Legszebb keringői és polkái itt íródtak. Ezután nápolyi követ lett, onnan rómába került, majd 1865-ben visszavonult a diplomáciától és Nagymarton országgyűlési képviselője lett. Diplomata évei alatt számos ismert szemlélyt megismert, köztük [[Otto von Bismarck|Bismarck]], [[Johann Strauss (zeneszerző, 1825–1899)|ifj. Johann Strauss]], [[Zichy Mihály]], [[Liszt Ferenc]], [[I. Vilmos német császár]]. Mikor Garibaldi csapatai Gaeta várát ostromolták, végig a járvány és éhínség súlytotta várban tartózkodott, annak bevételéig.
1878-ban a Monarchia berlini nagykövetévé nevezték ki, ezután visszavonlt. 1898-ban hunyt el Budapesten. Négy fia született, utódai a tengerentúlon és Nyugat-Európában élnek. Életét és munkásságát leszármazottja, Széchényi Kálmán éveken keresztül kutatta.