„Léon Gambetta” változatai közötti eltérés

a
Évszámok és más számok toldalékának hangrendi egyeztetése kézi ellenőrzéssel
a (Évszámok és más számok toldalékának hangrendi egyeztetése kézi ellenőrzéssel)
1871-től 1873-ig erős agitációt fejtett ki a nemzetgyűlés feloszlatása iránt. Thiers elnök bukása (1873. május 24.) után azonban felismerte, hogy ezzel csak a monarchisták malmára hajtja a vizet, ezután mérsékletesebb és nyugodtabb mederbe terelte a közvéleményt, és közreműködött az 1875 februári alkotmány megalkotásában.
 
Az 1876-os képviselőválasztásokban nemcsak ő maga kapott mandátumot, hanem a 360 köztársasági képviselő közül a többség a Gambetta által hirdetett program alapján jutott a mandátum birtokába. Ezután Gambetta a köztársasági párt vezéralakjaként, de különösen a költségvetési bizottság befolyásos elnökeként (1876-tőltól 1879-ig) szerepelt a képviselőházban. Megbuktatta a reakciós Buffet-minisztériumot, demokrata reformokra késztette a Dufaure-kabinetet és felszabadította a közoktatást a klerikálisok befolyása alól.
 
Igazi fénykora csak 1877. május 16-án kezdődött, amikor a [[Patrice de Mac-Mahon|Mac-Mahon]] elnök által a miniszterelnöki székbe ültetett orléans-ista [[Albert de Broglie|Broglie]] miniszterelnök és [[Oscar Bardi de Fourtou|Fourtou]] belügyminiszter kormánya ellen kezdett parlamentáris hadjáratot az alkotmány és a köztársaság fennmaradása érdekében. Ehhez hasonlót korábban legfeljebb [[William Ewart Gladstone|Gladstone]] folytatott [[Anglia|Angliában]]. A választások után együtt volt megint a 360 fős köztársasági többség, amely Gambetta vezérlete alatt előbb a Broglie–Fourtou kormányt, majd magát Mac-Mahont kényszerítette lemondásra.
168 346

szerkesztés