„Silvio Pellico” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
B.Zsoltbot (vitalap | szerkesztései)
a paraméternevek egységesítése, replaced: |született_idő → |születési dátum, |született_hely → |születési hely, |elhunyt_idő → |halál dátuma, |elhunyt_hely → |halál helye AWB
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Évszámok és más számok toldalékának hangrendi egyeztetése kézi ellenőrzéssel
26. sor:
==Élete==
 
Apja Onorato, szintén lírai költő volt és gondosan neveltette fiát, aki előbb [[Pinerolo|Pinerolóban]], majd Torinóban tanult. 16 éves korában egyik rokonával [[Lyon]]ba ment, ahol megtanult [[francia nyelv|franciául]] és irodalommal is kezdett foglalkozni. Családja [[Milánó]]ba költözvén át, midőn Pellico 1810-banben oda visszatért, a katonai árvaházban a francia nyelv tanára lett. Ekkor ismerte meg [[Vincenzo Monti|Monti]]t és [[Ugo Foscolo|Foscolót]] és írta Laodicea meg Francesca de Rimini tragédiáit, melyek közül az utóbbi diadallal járta be [[Olaszország]] színpadjait. A napóleoni uralom bukása után, 1816-ban Pellico nevelő lett Lambertenghi grófnál, és barátságot kötött Staël asszonnyal, [[Friedrich von Schlegel|Schlegellel]], [[George Byron|Byron]]nal, [[Brougham]]mel stb. Ugyanekkor több kiváló olasz romantikussal ([[Alessandro Manzoni|Manzoni]], [[Giovanni Berchet|Berchet]], [[Gian Domenico Romagnosi|Romagnosi]] stb.) megalapította a ''Conciliatore'' című folyóiratot, melyet azonban forradalmi iránya miatt már két év múlva (1820) elnyomtak, munkatársai pedig, minthogy most már egészen a [[carbonarik]] karjaiba vetették magukat, rövid időn majd mindnyájan fogságra jutottak. Köztük volt Pellico is, a folyóirat szerkesztője, akit 1821 végén fogtak el, útjában [[Velence (Olaszország)|Velencéből]] Torinóba és a következő év február 22-én halálra, majd kegyelem útján 15 évi várfogságra ítéltek. Ezt a nehéz rabságot és az osztrák porkolábok kegyetlenségeit ''Le mie prigioni'' című művében irta le, megragadó egyszerűséggel és megadó hangon. Könyvét, mely méltán keltett feltünést, több nyelvre is leforították (magyarul kétszer is: ''Rabságom órái'', fordította Draxler J., Balassagyarmat, 1869, és Zádor J., Esztergom 1879). Az 1830-as [[júliusi forradalom]] nyomasztó hatása alatt Pellico is kegyelmet kapott, és megromlott egészséggel, lélekben megtörve érkezett vissza Torinóba, ahol Barolo márki házában talált menedéket, akinek titkára és könyvtárosa lett. Egyéb művei: ''Eufemio di Messina'' (1820); ''Iginia d'Asti'' és ''Ester d'Engadii'' (1821-22), továbbá ''Gismonda da Mendrisio'', ''Erodia de'' és ''Tommaso Moro'' tragédiák, melyekben [[Vittorio Alfieri]] nyomdokain igyekezett haladni, ennek drámai ereje és szenvedélye nélkül. Írt még költői elbeszéléseket a középkorból (''Cantiche''), lírai költeményeket (''Poesie inedite'') és egy parainesis-félét; ''Discorso dei doveri degli uomini'' (1837).
 
==Forrás==