„Johann Friedrich Ambrosius von Veterani” változatai közötti eltérés

|képaláírás = Johann1690 Friedrich von Veterani (rézkarc 1690körüli körül)rézkarcon

|születési dátum = [[1643]]. [[március 13.]]<ref name="gueze">[http://www.europaorientalis.it/uploads/files/1989/1989.2.pdf Raoul Gueze: ''Le lettere di Federico Veterani (Federico Veterani levelei),] Europa Orientalis No. 8 (1989.)</ref>

|egysége = Erdélyi cs. kir. hadsereg

'''Johann Friedrich Anton Ambrosius von Veterani,''' Monte Calvo grófja, ({{ny-it|Federico Ambrosio Veterani di Urbino, conte di Monte Calvo}})<ref name="gueze"/>, ([[Urbino]], [[1643]]. [[március 13.]]<ref name="gueze"/> – [[Lugos]], [[1695]]. [[szeptember 21.]]), olasz származású katonatiszt, német-római császári hadvezér. A [[Habsburg Birodalom]] szolgálatában küzdött [[Bécs ostroma (1683)|Bécs felmentésében]]. Tábornokként, majd 1694-től [[Rendfokozat|tábornagytábornagyként]]ként részt vett az ezt követő [[a török kiűzése Magyarországról|magyarországi törökellenes hadjáratokban]], és a [[Thököly-felkelés]] elleni erdélyi harcokban. Az erdélyi császári haderő főparancsnokaként esett el az 1695-ös [[lugosi csata|lugosi csatában]].<ref>Johann Christoph Allmayer-Beck: ''Das Heeresgeschichtliche Museum Wien. Das Museum und seine Repräsentationsräume,'' Kiesel Verlag, Salzburg, 1981., 33. old. ISBN 3-7023-0113-5</ref>

1643-ban született Itáliában, az [[Urbinói Hercegség]]ben. Édesapja, Giulio Veterani 1631-ig [[II. Francesco Maria della Rovere]] hercegnek, az [[Urbinói Hercegség]]hercegség utolsó uralkodójának tanácsnoka, volt. Édesanyjaédesanyja Camilla Maria Altoviti volt, ősi firenzei család tagja volt. Hatan voltak testvérek, két fiú (Federico és öccse, Simone Lorenzo), és négy leány.<ref name="gueze"/> Az urbinói gyökerű Veterani család korábban [[Urbino]]városuk leggazdagabb családjaifamíliái közé számított, tagjai a mindenkori fejedelem szolgálatban álltak. A család lehanyatlott, a Veteranik 16. századi városi palotája ''(Palazzo Veterani)'' [[1775]]-ben a Massaioli családhoz került.<ref>http://www.appennino.info/CMDirector.aspx?ID=1813</ref>

Federico hatévesen árvaságra jutott, anyai ági rokonainál, az Altovitiknél nevelkedett. Kiváló nevelést kapott, tanult építészetet, matematikát, filozófiát. Kortársai dicsérték műveltségét, fegyelmezett és választékos beszédstílusát, nyelvérzékét. Olasz, latin és francia nyelvtudása mellett későbbi balkáni katonai pályafutása során megtanult németül, és megértettemegérttette magát törökökkel, magyarokkal és románokkal is.<ref name="gueze"/>

18 évesen (18611661-ben) több urbinói nemes úrfival együtt elhagyta szülővárosát és jelentkezett a Habsburg császári haderőbe. Anyai ági rokona, bizonyos Beni százados, az olaszokból álló Risani ezred kapitánya ajánlotta Őfelsége figyelmébe. Valószínűsíthető, hogy az ifjú Veterani már addig is részt vett katonai akciókban, mert [[1682]]. [[február 12.|február 12-én]] tiszti kinevezési oklevelet ''(Offizierspatent)'' állítottak ki számára, amely hivatkozik addigi hadi tapasztalataira és igazolt haditetteire.<ref name="staatsarchiv">[http://www.oesta.gv.at/DocView.axd?CobId=18890 Kaiserliche und k.k. Generale (1618-1815), Österreichisches Staatsarchiv/A. Schmidt-Brentano, 2006.]</ref>

1663-ben [[Raimondo Montecuccoli]] hadseregében Magyarországon harcolt. Életének következő két évtizedéről keveset tudunk. Levelezéséből kitűnik, hogy az 1664-es [[szentgotthárdi csata (1664)|szentgotthárdi csatában]] nem vett részt. Több éven át a birodalom különféle helyőrségeiben töltötte szolgálatát.<ref name="gueze"/> 1669-ben a krétai [[Iráklio|Candiában]] járt, a Morosini család megbízásából.<ref name="gueze"/> Közben igyekezett enyhíteni Urbinóban maradt családtagjának anyagi gondjait is. Áthelyeztette magát a gyalogságtól a lovassághoz, ahol gyorsabb előmenetelt remélt. 1669-ben a [[Jézus Társasága|jezsuiták]] általános elöljárójának segítségével megkapta a Monte Calvo grófjánakgrófja rangjátrangot.

1672-ben feleségül vette az osztrák Costanza Prainer grófnőt, de hozományt nem kapott vele. Ebben az időben léptették elő kapitánnyá, rangban elmaradt kortársaitól, [[Enea Silvio Piccolomini (tábornok)|Piccolomini]] őrnagytól, [[Antonio Caraffa|Caraffa]] ezredestől, [[Ludwig von Colloredo|Colloredo]] alezredestől. A [[francia–holland háború]]ban Veterani kapitánykapitányként a rajnai fronton több ütközetben kitüntette magát. A [[nijmegeni béke]]szerződés idején (1678-ban) már ezredesi rangban volt.

1678–1683 között több katonai akciót vezetett a [[Thököly-felkelés]] ellen. 1679-ben megözvegyült, ui. felesége a fronton tartózkodva [[malária|maláriát]] kapott és meghalt, egy leányuk maradt félárván. 1680-ban Veterani hazalátogatott Urbinóba, ekkor járt utoljára szülővárosában. 1682-ben újra megnősült, a 22 éves Maria Vittoria Trivulzi grófnőt vette feleségülel, akivel {{szám|7000|[[dukát]]}} hozományt is kapott. Élete hátralévő részét, egy 1684-es rövid [[róma]]i utazástól eltekintve, a török fronton töltötte.<ref name="gueze"/>

A következő években Veterani részt vett a [[A török kiűzése Magyarországról|magyarországi törökellenes hadjáratokban]]. [[1684]]-tól [[Antonio Caraffa]] tábornagy parancsnoksága alatt harcolt a törökök és [[Thököly Imre|Thököly]] kurucai ellen. Kitüntette magát [[Érsekújvár]]nál, ahol több, Thököly csapatai által körülvett császári ezredet mentett ki a körülzárásból. 1685-ben jelentős szerepet vitt az ostromlott [[Eperjes (Szlovákia)|Eperjes]] megadásra kényszerítésében (1685. szeptember 11-én). Másnap, [[1685]]. [[szeptember 12.|szeptember 12-én]] [[vezérőrnagy|vezérőrnaggyá]] ''(Generalfeldwachtmeister)'' léptették elő.<ref name="staatsarchiv"/> 1686-ban [[Szeged]] bevételénél ismét kitüntetéssel harcolt. 1687-ben részt vett a [[nagyharsányi csata|nagyharsányi csatában]] is.

[[1688]] tavaszán Caraffa utasítására Veterani Erdélybe vonult, [[Brassó]]ban nehézség nélkül hódoltatta a szászokat. Május 9-én Erdély meghódolt, Veterani az erdélyi hadsereg parancsnokaként [[Nagyszeben]]ben állította fel főhadiszállását, innen ellenőrizhette Erdélyt és Havasalföldet, és biztosította a Belgrád elleni offenzívát. [[1688]]. [[július 13.|július 13-án]] altábornaggyá lépett elő.<ref name="staatsarchiv"/> Az 1688-as balkáni hadjáratban [[Lajos Vilmos badeni őrgróf|Badeni Lajos őrgróf]], fővezér parancsnoksága alatt csapataival a Duna jobb partján [[Belgrád ostroma (1688)|Belgrád ostromára]] vonult. Az 1688-as ostromban nem vett részt, csapataival [[II. Konstantin havasalföldi fejedelem|Constantin Brâncoveanu]] havasalföldi fejedelmet szorította semlegességre.

[[1689]] tavaszán Veterani az erdélyi erők parancsnokságát átadta [[Donat Johann Heißler von Heitersheim|Heissler]] altábornagynak. Ő maga a fősereggel a Balkánra vonult. Részt vett az 1689. szeptember 24-i [[nisszai csata|nisszai csatában]]. Október 15-én, [[Vidin ostroma]] során egy [[muskéta]] lövedékétől súlyosan megsebesült,<ref name="bánlaky">[[Bánlaky József]]: ''A magyar nemzet hadtörténelme,'' I–XXII. kötet (Budapest, 1928–1942) [http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0017/1454.html (Online változat: MEK-OSZK.hu adatbázisban]). Forrás: 17. kötet, C. fejezet.</ref> A további harcban nem vehetett részt, ezért [[Vidin]] kapitulációja (október 19.) után, november közepén a fővezér Veteranit [[Niš|Nissza]] erődjének parancsnokává nevezte ki. (Kinevezésének előzményéhez hozzátartozik, hogy Nissza kinevezett császári parancsnoka, [[Enea Silvio Piccolomini (tábornok)|Piccolomini]] altábornagy Ó-Szerbiába, azaz [[Koszovó]]ba vonult, elfoglalta [[Prishtina|Pristinát]], eljutott [[Szkopje|ÜszkübÜszkübig]]ig (Szkopje), de november 9-én [[Prizren]]ben a [[pestis]] áldozatául esett, utódja Veterani tábornok lett.).

[[1690]]-ben [[Niš|Nissza]] parancsnokaként Veterani altábornagy, június 17-én túlzottan optimista jelentést küldött Badeni Lajosnak, miszerint ő ''„Szerbiában megint mindent a legjobb rendbe hozott; hogy a Balkán népei a legelső intésre tömegesen kelnek fel a porta ellen s hogy ő {{szám|12000|emberrel}} akár [[Isztambul|Konstantinápolyt]] is elfoglalja s a törököket végkép kiűzi Európából.”''<ref>http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0017/1460.html</ref> A jelentésre alapozva a császár – Badeni Lajos fővezér kételkedő véleményét elvetve – offenzív balkáni hadjáratra adott utasítást. [[Augusztus 13.|Augusztus 13-án]] Veterani csapataival (6700 gyalogossal és 4300 lovassal) Nisszából a [[Nagy-Morava|Morava]] folyó menti [[Jagodina|Jagodinába]], a fősereg gyülekező helyére vonult. Feladata egy [[Niš|Nissza]] vagy [[Vidin]] elleni támadás kivédése volt. A fővezér odaérkezéséig Veteraniő volt megbízva a főparancsnoksággal. Nissza védelmére [[Guido von Starhemberg]]et hagyta hátra, 4000 emberével. Az Erdély védelmével megbízott [[Donat Johann Heißler von Heitersheim|Heissler]] altábornagy [[Karánsebes]]nél állt 3000 lovassal. A törököktől korábban visszafoglalt magyar erődökben csak minimális őrséget hagytak, a [[Száva]] mentét is csak határőrök és horvát nemzetőrök védték. Veterani altábornagyot [[augusztus 16.|augusztus 16-án]] [[lovassági tábornok]]ká nevezték ki.<ref name="staatsarchiv"/>

Júliusban megindult a török támadás. A [[Törcsvári-szoros]] felől támadó [[Thököly Imre|Thököly]] [[augusztus 21.|augusztus 21-én]] a [[zernyesti csata|csatában]] szétverte az erdélyi véderőt, Heissler fogságba került, [[Teleki Mihály]] erdélyi főgenerális elesett. Erdélybe fosztogató török-tatár hadak törtek be. A császári főseregnek Erdély felmentésére kellett vonulnia. [[Mezzomorto Hüszejn pasa|Mezzomorto (félholt) ruméliai pasa]] a Duna völgyében sikeresen nyomulhatott felfelé. Augusztus 29-én visszafoglalta [[Vidin]]tVidint, majd [[Kladovo|Kladovót]], [[Orsova|Orsovát]], [[Galambóc]]ot és [[Ram]] erődjét. Veterani csapata nem tudta visszavetni [[Köprülü Musztafa]] nagyvezírt, aki augusztus 15-én ostrom alá vette [[Niš|Nisszát]] is. [[Guido von Starhemberg|Starhemberg]] 24 napig állt ellen, de a fősereg elvonulása miatt nem számolhatott felmentéssel, így szeptember 8-án feladta a várat. A nagyvezír [[szeptember 24.|szeptember 24-én]] [[Szendrő (Szerbia)|SzendrőSzendrőt]]t, majd [[október 8.|október 8-án]] [[Belgrád ostroma (1690)|Belgrádot]] is bevette]], általános összeomlást előidézve.

Erdélyben Badeni Lajos a tatár hadakhordák és Thököly csapatai ellen indult. A császári gyalogságot Veterani tábornok parancsnoksága alatt Erdélyben hagyta, ő maga a lovassággal [[Kolozsvár]]on és [[Szatmárnémeti|SzatmárSzatmáron]]on át a tatárok ellen vonult, akik [[Szilágysomlyó]]n át törtek Erdélybe. Az őrgróf [[Gyalu (Románia)|GyaluGyalunál]]nál vereséget mért a tatárokrarájuk, közben Veterani [[1691]]. [[január 2.|január 2-án]] [[Törcsvár]]nálTörcsvárnál megtámadta és szétverte Thököly seregét, maga a fejedelem alig kerülte el a fogságba esést. A tatárokat [[Nagyvárad]] felé, Thökölyt [[Havasalföld]] felé szorították ki Erdélyből.

[[1691]]. [[szeptember 5.|szeptember 5-én]] Veteraninak sikerült elfoglalnia [[Lippa]] várát. Ezután Erdély stratégiai védelmére összpontosított. Megpróbálta megakadályozni a törökök előrehatolását a [[Duna]] mentén. D’Arnau császári kapitány a [[Vaskapu-szoros]] partján ([[Dubova]] falunál) felfedezett és felmért egy „Piskabara” nevű természetes sziklaüreget, amelyet Veterani védművekkel megerősített. A sáncok mögé 300 fős védőcsapatot telepített. [[1692]]. március 16-án a törökök megtámadták az erődített barlangot. AzA víz felől érkező első támadást ágyúkkal megerősített 300 fős [[sajkás]] csapat hajtotta végre, ezt a védők elhárították. Ezután a törökök a szárazföld felől indítottak sorozatos támadásokat, már a barlang fölötti területet is elfoglalták, a kis védősereg ennek ellenére 45 napon át kitartott, és csak május végén adták meg magukat a túlerőnek. A harcok emlékére e barlangot ezután ''[[Veterani-barlang]]''nak nevezték. (Az [[Osztrák–török háború (1787–91)|1787–91-es Habsburg–török háborúháborúban]]ban is hasonló, hősi védelem színhelye volt. Az 1960-as évek végén, a [[Vaskapu-szoros]]ban épült [[vízerőmű]] miatt a barlang víz alá került, ma már nem látható.)<ref>[http://www.landesmuseum.at/pdf_frei_remote/Hoehle_040_0011-0015.pdf A Veterani-barlang a Vaskapu-szorosban], (landesmuseum.at)</ref>

A következő években Veterani Erdély és [[Bánság|Bánát]] védelmére összpontosította erőit. [[Karánsebes]]tKaránsebest és [[Orsova|Orsovát]] megerődítette. [[1694]]. [[május 17.|május 17-én]] [[I. Lipót magyar király|I. Lipót császár]] [[tábornagy|tábornaggyá]] nevezte ki,<ref name="staatsarchiv"/> ezzel egyidejűleg a [[Német-római Birodalom]] grófjává emelte.<ref name="gueze"/>

[[1695]]-ben [[II. Ágost lengyel király|Frigyes Ágost szász választófejedelem]] császári fővezér [[Temesvár]] visszafoglalására indított hadjáratot. Főtanácsadójává, a hadműveletek ''[[de facto]]'' irányítójává a nyugati frontról [[1694]]-ben visszatért [[Äneas Sylvius von Caprara|Caprara]] tábornagyot nevezték ki, aki Veteranival nem állt jó személyes viszonyban. A szultán török és tatár hadat küldött Erdély prédálásárafelprédálására. Augusztus 6-án Veterani [[Gyulafehérvár]]on végrendelkezett leánya javára. Vagyona {{szám|50000|forint}}ot tett ki, bécsi palotáját azonban {{szám|40000|[[scudo]]}} jelzálog terhelte.<ref name="gueze"/>

Veteranit mindössze 7 császári lovasezreddel (kb. 6500 lovassal) és 800 gyalogossal a Déli-Kárpátok hegyszorosainak biztosítására rendelték. Mivel a török-tatár előnyomulás irányát nem lehetett előre tudni, Veterani [[Lugos]]nálLugosnál foglalt állást, hogy [[Lippa]], [[Dobra (Hunyad megye)|Dobra]], [[Karánsebes]] vagy a [[Vaskapu-szoros]] felé is elindulhasson. Veterani úgy tudta, a [[Temesvár]] felé vonuló császári főerő az ellenséges (török) főerő hátában áll, ezért saját egységei ellen nem várt nagyobb erejű támadást. Közben azonban [[II. Ágost lengyel király|Frigyes Ágost fővezér]] (elsősorban alvezéreinek nézeteltérései miatt) elrendelte a fősereg visszavonását a [[Tisza]] és [[Pétervárad]] felé. Veterani tábornagyot magára hagyták a {{szám|20000|főnyi}} török támadó erővel szemben, de a hadmozdulatról (valószínűleg a hadvezetés belső ellentétei miatt) Veteranit későn, [[szeptember 21.|szeptember 21-én]] értesítették, amikor a szultán már tudomást szerzett a császáriak mozgásáról, és csapatait a teljesen elszigetelten maradt Veterani megtámadására küldte, hogy őt legázolva az Erdélybe vezető szorosokba törhessen. Egykori beosztottja, [[Sigbert Heister]] táborszernagy a [[Maros]] mentén 5 lovas ezreddel indult Veterani felmentésére, de visszarendelték, a kerülő úton helyette érkező [[Johann Andreas Corbelli|Corbelli]] tábornok lekéste a csatát.<ref>[http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0017/1499.html Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme, I–XXII. kötet (Budapest, 1928–1942). XVII. fej.]</ref>

Szülővárosában, [[Urbino|Urbinóban]] utca őrzi a nevét. ''(Via Federico Veterani).''