„Gravitációs állandó” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Fizikai kísérletek kategória |
a →Cavendish kísérlete: Olvasás közben központozási hibák javítása, némi depongyolítás. |
||
25. sor:
Torziós ingát először [[Charles Augustin de Coulomb|Coulomb]] készített. A Francia Tudományos Akadémiához beadott– egy iránytű megalkotását célzó – pályamunkában írta le a torziós mérleget 1784-ben. Felismerte, hogy egy vékony szál - adott nagyságú forgatónyomaték hatására bekövetkező - elfordulása fordítottan arányos a szál átmérőjének negyedik hatványával. Tehát a kicsi erő hatására létrejövő forgatónyomaték is képes könnyebben észlelhető nagy elfordulást létrehozni, ha elég vékony a szál. Így nagyon kicsiny hatás kimutatására is alkalmas eszközt talált fel.<ref>Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete, Gondolat Kiadó, Budapest, 1981)</ref>
Ezen ötlet alapján ''John Michell'' természetfilozófus és geológus épített
A műszer egy torziós huzalra felfüggesztett, 1,8 m hosszú farúdból állt, aminek két végén egy-egy 5 cm átmérőjű ólomgolyó (''m'') volt. A két golyó mellé, kis távolságra egy-egy 160 kilogrammos ólomgömböt (''M'') függesztett úgy, hogy azok maguk felé vonzották a kisebb golyókat, ezzel az ingát elfordítva, a torziós szálat elcsavarva. Hogy elkerülje a légáramlatok zavaró hatását, Cavendish a roppant érzékeny berendezést huzatmentes helyiségben állította fel, azon belül is egy vastag falú, 3 méteres
A mérleg csupán 4,1 mm-elfordulásából és a kalibrált torziós huzalban az elfordulás hatására ébredő csavarónyomatékból ki lehetett számolni a kis és nagy gömb között létrejövő erőt, amely mindössze 1,47•10<sup>−7</sup> N-nak, vagyis egy tízmilliomod newton nagyságrendűnek bizonyult, ez körülbelül egy nagyon finom porszemcse súlya.
Cavendish nagyon részletesen
:<math> G = (6,76) \times 10^{-11} \ \mbox{m}^3 \ \mbox{kg}^{-1} \ \mbox{s}^{-2} \,</math>
35. sor:
A tömegvonzás jelenségének demonstrálására ma is a Cavendish-féle torziós ingát használjuk. A kísérletet amerikai tudósok a 10 legszebb közzé sorolták, az interneten több szemléltető animáció is elérhető róla.<ref>http://physics-animations.com/Physics/English/mech.htm</ref>
Nagyjából kétszáz éven keresztül Cavendish mérési módszere alapján mérték a tudósok a Newton-állandó értékét. A sztatikus módszer pontosságának kulcsa, hogy a vonzóhatásból származó forgatónyomaték és az elfordulás szöge között lineáris legyen a kapcsolat. Ez csak a szál tökéletesen rugalmas volta esetén valósul meg elvileg. Pontatlanság forrása még, hogy az ingára helyezett tömegek kiterjedése nem hanyagolható le, hogy sűrűségeloszlásuk nem eléggé homogén
[[Eötvös Loránd]] a gravitációval foglalkozó tanulmányai során nem csak a [[nehézségi gyorsulás]] nagyon pontos mérési módszerét adta meg, de egy a korábbiaktól eltérő megoldást javasolt a gravitációs állandó mérésére is.<ref>Eötvös Loránd: Vizsgálatok a gravitatio és a mágnesség köréből, Mathematikai és Természettudományi Értesítő XIV. köt. 4. füzet, 1-46, 1896</ref>
Módszerének lényege az volt, hogy nem magát a gravitációs kölcsönhatást, hanem annak változását figyelte meg. A nagyon alapos elméleti
Mindezen
==Az újabb dinamikus mérési módszer==
|