„Kálmán herceg” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 86.101.245.151 (vita) szerkesztéséről Bináris szerkesztésére
7. sor:
 
== Kálmán és Béla ==
Kálmán az Árpád-házban szokásosszokatlan módon soha nem tört bátyja, IV. Béla ellen, hanem mindig hű volt hozzá és elismerte királyságát. Már apjuk, II. András életében megmutatkozott ez a vonása, amikor [[1226]]-ban András elvette a [[szlavónia]]i hercegséget Bélától, és Kálmánnak adta, Bélát pedig [[Erdély]] hercegévé tette. A kor szokása szerint ekkor már megkoronázott Bélának ugyanis saját pártja és udvartartása volt. András talán ezzel a lépéssel akarta a vele viszályban álló Bélát eltávolítani szlavóniai híveitől, s feszültséget szítani a két herceg között. Kálmán azonban András várakozásával ellentétben nem az ő, hanem Béla érdekeit képviselte Szlavóniában, és támogatta Bélát a birtokvisszavételi politikában is. (Kálmán szlavóniai hercegségével a halicsi trónigény a harmadik fivérre, az [[András magyar királyi herceg|ifjabb Andrásra]] szállt át.)
 
II. András halála után Kálmán nem lépett fel trónigénnyel, és Bélához való viszonyát mutatja, hogy a Béla-ellenes párt sem próbálta meg kijátszani őt. Bátyja koronázásán Kálmán vitte a királyi kardot, és ezután is mindenben elfogadta Béla elsőségét, aki meghagyta Kálmánt a szlavóniai hercegségben.