„Ötvöskónyi hárs” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a +kat.
Nincs szerkesztési összefoglaló
25. sor:
A helyi lakók szerint a ma álló egyetlen hárs egyike annak a hétnek, amely egykor a hét magyar vezér emlékét őrizve állt a faluban, és amelyeknek köszönhetően a települést időnként ''Héthársnak'' is nevezték. A fák eredete nem ismert, elképzelhető, hogy ültették őket, de az is lehet, hogy egy erdőből hagyásfaként maradtak meg. Egy legenda szerint maga [[Koppány (Árpádok)|Koppány vezér]] ültette, és azt is beszélik, hogy a [[tatárjárás]] idején maga [[IV. Béla magyar király|IV. Béla király]] is megpihent alatta, amikor az Adria partjára menekült. A legendákkal ellentétben azonban mások úgy vélik, a fa „mindössze” háromszáz éves, de van olyan vélemény is, hogy akár ezer évnél is régebben kikelt itt egy hársfa, ami 300–400 évvel ezelőtt elpusztult, de törzséből hét új fa sarjadt, és ezek összenövéséből keletkezett a mai fa.
 
Az 1900-as évek elején a fába villám csapott, belsejének egy része kiégett, és törzse állítólag ettől nyílt szét olyanra, amilyennek ma is látható. Az 1930-as években a kastély akkori tulajdonosai, a Chernel-család tagjai állatólag a fa hatalmas odvában játszottak [[tarokk]]ot és [[bridzs]]t, 1950 után pedig egy másik család telepedett meg a fában, akiknek tüzétől a növény újabb része ment tönkre: belseje teljesen kiégett, de még koronájának egy része is elpusztult. Országos ismertségét részben annak köszönheti, hogy ''Szabados Tamás'' és ''Rozsnyai Margit'' kisfilmet készített róla. A 21. század elejére már igen rossz állapotba került, sőt, 2011. május 28-án egy nagy viharban szinte teljesen letörött az egyik legnagyobb ága is (emiatt le kellett azt vágni), de még mindig évről-évre kihajt. Mivel élete veszélyben volt, de úgy tűnik, sikerült megmenteni, ezért 2011-ben megkapta a „Hős fa” kitüntető címet is.<ref>{{hiv-web |url=http://archivum.magyarhirlap.hu/ujra-kihajtott-az-otvoskonyi-matuzsalem |cím=Újra kihajtott az ötvöskónyi matuzsálem |kiadó=Magyar Hírlap |dátum=2014-04-11 |elérés=2016-01-04}}</ref><ref>{{hiv-web |url=http://sefag.hu/fsc-erdotanusitas/termeszeti-ertekeink/az-otvoskonyi-hars_60.html |cím=Az ötvöskónyi hárs |kiadó=SEFAG |elérés=2014-12-05}}</ref><ref>{{hiv-web |url=http://valasz.hu/itthon/pusztulas-elott-a-legnagyobb-magyar-fa-67248/ |cím=Pusztulás előtt a legnagyobb magyar fa |kiadó=Heti Válasz |elérés=2016-01-20 |dátum=2013-08-17}}</ref><ref>{{hiv-web |url=http://www.fataj.hu/2011/12/052/201112052_AzEvFaja_Eredmenyek.php |cím=Az Év Fája - felsőmocsoládi öreg hárs, a Hős Fa - ötvöskónyi nagylevelű hárs |kiadó=Fatáj |elérés=2016-01-20 |dátum=2011-12-05}}</ref>
 
== Jegyzetek ==