„Lengyelország az első Piastok korában (1138-ig)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Évszámok és más számok toldalékának hangrendi egyeztetése kézi ellenőrzéssel |
a A nyilván / mindig / dicsér rövid i-vel írandó! (kézi botjavítás) |
||
61. sor:
Kázmér 1058-ban meghalt. Utódja '''[[II. Boleszláv lengyel király|II. Boleszláv]]''' lett. Aktív külpolitikát folytatott, beavatkozott a környező országok - Cseh-, Magyar- és Oroszország - trónviszályaiba. Az első ilyen hadjáratot 1060-ban indította Magyarországra, hogy a szövetségesét, [[I. Béla magyar király|I. Bélát]] (ő II. Mieszko lányának a férje), trónra ültesse, azután 1074-ben – [[I. Géza magyar király|I. Gézát]] meg 1077-ben [[I. László magyar király|I. Lászlót]] támogatta. Hasonlóan támogatta a kijevi fejedelmet, [[I. Izjaszláv kijevi nagyfejedelem|I. Izjaszlávot]], 1077-ben, ő II. Mieszko másik lányának férje volt. Törekedett a királyi korona visszaszerzésére, azért következetesen harcolt a német császárok ellen és támogatta [[VII. Gergely pápa|VII. Gergely pápát]] az invesztitúraharcban. A törekvései sikerrel jártak - 1076-ban a pápa elismerte őt lengyel királyként. Azonban akadtak ellenségei is, mint például '''[[Szent Szaniszló]]''' krakkói püspök. A legenda szerint, bírálta a királyt, erre ő annyira megharagudott, hogy saját kezével leszúrta. Ezután a pápa kiátkozta, így Boleszláv Magyarországra menekült (1079). Az uralkodása annyira ellentmondásos volt, hogy a lengyel történelemben szélsőséges előneveket visel emiatt – Bőkézű (''Szczodry''), Merész (''Śmiały'') és Kegyetlen (''Okrutny'').
Elűzetése után nem fiai, hanem öccse, '''[[I. Ulászló lengyel fejedelem|I. Ulászló]]''' (''Władysław Herman'') került hatalomra. Hiába vette el [[IV. Henrik német-római császár|IV. Henrik]] lányát, tekintélyt nem tudott kiharcolni. Ebben az is közrejátszhatott, hogy eléggé tehetetlen, határozatlan volt, hiányzott a kormányzáshoz szükséges tehetsége. Az uralkodó lemondott a királyi címről, a császársággal és Csehország szemben alárendeltté lett (a csehek meghódították Kis-Lengyelországot, a lengyeleknek sarcot kellett fizetniuk Sziléziáért). Helyette '''[[Sieciech]]''' nádor kormányzott, akinek uralkodása elégedetlenkedést keltett egyre több feudálúr között - azért 1099-ben a fejedelem kénytelen volt emigrálni, az országot pedig a fiai, '''[[Zbigniew lengyel fejedelem|Zbigniew]]''' és '''[[III. Boleszláv lengyel fejedelem|III. (Ferdeszájú) Boleszláv]]''' közt felosztani. 1102-ben az ő halálával megkezdődött a harc Zbigniew és Boleszláv között. Kezdetben Zbigniew került hatalomra, de 1107-ben testvére legyőzte. Ő 1109-ben csatlakozott [[V. Henrik német-római császár|V. Henrikhez]], azonban a [[Hundsfeldi csata|Hundsfeldi]] (''Psie Pole'') csatában<ref>Valójában, a hundsfeldi csata vagy egy kis jelentésű csetepaté volt vagy egyáltalán nem történt – nagy csataként pedig a Boleszláv fiának és utódjának krónikaírója állította be propaganda céljából. Ezt a legendát fenntartották 19. és 20. században is, különösen a [[Lengyel Népköztársaság]]ban, a lengyel-német viták idejen. Bizonyítékul történeszek megadják, hogy [[Gallus Anonymus]], aki épp ebben az időszakban írta krónikáját , nem említi meg ezt a csatát – holott a diadal a Német-Római Császárság, azaz az európai hatalom fölött komoly
1114-ben Boleszláv békeszerződést kötött a császársággal és Csehországgal, ezért meg tudta kezdeni [[Pomeránia]] meghódítását. A Keleti Pomeránia ([[Gdańsk]]kal) Lengyelországhoz csatolása 1119-ben következett, a Nyugat-Pomerániáé pedig ([[Szczecin]]nel) – 1122-ben (majd 1130-ban – [[Rügen]]é).
| |||