Főmenü megnyitása

Módosítások

egy bájt hozzáadva, 3 évvel ezelőtt
a
E levél tartalma több dolgot megvilágít a korabeli helyzetből. Más forrásból nem értesülünk a núbiaiak említett felkeléséről. Viszont Núbia felkelése helyi jellegű lehetett, hiszen a kusita hadsereg még [[I. Apepi|Apop]] nagyon csábító felszólításai után sem tört be Egyiptomba, pedig Kamosze gyilkos harapófogóba került volna a kusita-ázsiai koalíció eredményes együttműködése esetén. Azt is kiszűrhetjük viszont a levélből, hogy Apop sem érezte magát elég erősnek egyedül Kamosze ellen.
 
Valószínűleg újult erővel indult meg Apop aknamunkája Thébában. Kamosze többször is említi felirataiban, hogy megbüntette az ázsiai megszállókkal együttműködő honfitársait. „Leromboltam városaikat, felperzseltem otthonaikat, melyek örökké parázsló romok lesznek a gazdáik által Kemetnek okozott kár miatt, az ázsiaiak szolgáivá züllöttek ők, elfeledték Úrnőjüket, Kemetet.” Eközben egészen Avariszig nyomult előre. Kamosze lényegében a medzsajok egységeire támaszkodott. Bonyolult helyzet állt elő. Núbia fejedelme ellenséges, sőt szövetségese a hükszoszoknak. De államapparátusát és hadseregét is egyiptomiak alkották, legalábbis egyiptizálódó kusiták. [[Mirgissza]] északi védőbástyái is feltűnően erősek (hasonlóan a többi núbiai erődítményhez), tehát valószínűleg már Egyiptom ellen védekezett, melynek seregeiben azonban núbiai medajok harcoltak. De Kamosze hadseregének medzsajai „... a kabinjuk feletti árbocrólárbócról kémlelték a ''szetiu''kat, hogy tönkretegyék otthonukat...” A kialakult állapotban Kús uralkodója nyilván nem merte egységeit Egyiptom ellen vezetni, Apop egyedül maradt.
 
Ezzel ismét Théba vette át Egyiptom fővárosának szerepét.
471 731

szerkesztés