„Giovanni Luppis” változatai közötti eltérés

a
→‎A „Salvacoste”: Árbóc (WP:BÜ)
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
a (clean up, replaced: születés dátuma → születési dátum AWB)
a (→‎A „Salvacoste”: Árbóc (WP:BÜ))
Luppis elhatározta, hogy megvalósítja elődje ötletét. Hajók megsemmisítésére szánt személyzet nélküli úszó szerkezetet képzelt el, melyet a partról kábelek segítségével irányítanának, a robbanótöltet pedig a célhajóba ütközéskor robbanna fel.
 
Első prototípusa sikertelen volt. Ennek üvegből készült farokszerkezete volt és hosszú kötéllel irányították a partról. A primitív kivitelezés miatt fulladt kudarcba. Második modelljének [[hajócsavar]]ját óramű hajtotta. A robbanóanyag a csónak farában volt elhelyezve és egy pisztolyszerű szerkezettel szándékozott felrobbantani, ezt viszont a csónak orrán, a két oldalon vagy az árboconárbócon keresztül működtette. Két kormánylapátja volt a csónaknak, az egyikkel a partról működtetett kötéllel balra, a másikkal jobbra lehetett kormányozni. Számos próba után a „6 m” jelű konstrukciót megfelelőnek találták. Beceneve „Salvacoste” (olaszul „Partvédő”) lett.
 
[[1860]]-ban, amikor már nyugalomba vonult a haditengerészettől, a „6 m” típust Luppis bemutatta [[I. Ferenc József magyar király|Ferenc József]] császárnak, ami nagy sikert jelentett, azonban a haditengerészeti bizottság nem fogadta el a szerkezetet jobb hajtás és irányító rendszer nélkül.
592 429

szerkesztés