„Függő keletkezés” változatai közötti eltérés

{{quote|Ha az ember nem-tudásban él (''tévelygés''), vagyis nincs tudatában önnön szabadságának, és csak saját lételemeihez kötözötten képes létezni, akkor testi, nyelvi és tudati síkon ''késztetései'' támadnak arra, hogy érvényre jusson ebben a létezésben. E késztetések csomópontjában kialakul tudat-magja (''tudatosság''),ami a létezést már csak a „név-alakzat” (''név és forma'') kettősségben, vagyis alany-tárgy relációban képes szemlélni. A tárgyvilágra sóvárgó tudat-mag a létet az öt érzékszerv és a gondolkodás alapján hat tartományban (''hat érzékszerv'') éli meg. Ezekben a „tartományokban” történik meg az érzékelés (''kapcsolódás''), az alanyi és tárgyi tartalmak folytonos érintkezése. Az ebből keletkező érzetek (''érzés'') visszahatnak a folyamat hátterében álló éntudati magra, ami az érzeteket megítéli és kategorizálja. A tapasztalás során az éntudat énképzetté alakul át, ez rászokik arra, hogy az érzeteket jónak, rossznak, kellemesnek, kellemetlennek stb. minősítse, és önmagát ebben a minősítésben élje meg. Így alakul ki a létszomj (''sóvárgás''), a tapasztalás szomjazása, ami az énképzetet saját tárgyvilágához köti (''ragaszkodás''). Ez a szomj és ragaszkodás olyan erő, amely a tapasztalót újra meg újra a ''létesülés'' felé löki. A létesülés azonban a keletkezés és elmúlás, a ''születés'' és vénülés-''halál'' törvényeinek alávetett, ezért arra az emberre, aki önmaga biztonságát a tárgyi és tudati tartalmakban keresi, szenvedés, gond, panasz, fájdalom, szomorúság és csüggedés vár.<ref name="Teingl-Takács">Tenigl-Takács László - A buddhizmus alaptanításai a szentiratok tükrében (A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tankönyvejegyzete)</ref>}}