„Borsabánya” változatai közötti eltérés

* 2002-ben 5752 lakosából 5266 volt román és 449 magyar nemzetiségű; 4579 [[Román ortodox egyház|ortodox]], 952 római katolikus, 67 [[Kálvinizmus|református]], 57 [[Pünkösdi-karizmatikus mozgalom|pünkösdi]], 43 görög katolikus és 33 [[Adventizmus|adventista vallású]].

 

==Története==

Rézbányatelep volt. A bányászatára vonatkozó legkorábbi forrás egy 1551-es oklevél 1782-ből származó másolata, amely ezüst- és aranybányákat említ. 1778-ban [[cipszerek]]kel és szlovákokkal települt. Később a kitermelés ingadozásának megfelelően lakói többször elszéledtek, majd újratelepült. A lakosság hullámzását jelzi, hogy [[Latin rítusú katolikus egyház|római katolikus]] gyülekezete 1806 és 1817, 1835 és 1872 között és 1922 után alkotott önálló [[Plébánia|plébániát]], a közbeeső időközökben pedig [[Felsővisó]] [[Leányegyház|filiája]] volt. 1807-ben két érckohót helyeztek üzembe, amelyek 1818-ig működtek. A Borloaia/Borló réztartalmű [[pirit]]bányáit (Brenner- és Johann-tárnák) a 19. század közepén nyitották. 1855-ben az öt kincstári bánya termelése 465 [[mázsa]] ólom és 224 mázsa ezüst, a tizenkét magánbányáé 183 mázsa ezüst és 87 mázsa ólom volt. Rézbányái 1867-ben 99 főt foglalkoztattak, és volt itt egy csőd alatt álló kohó is.<ref>Hunfalvy János szerk.: ''Magyarország bányászata a bányakapitányságok 1863–1867. évi jelentései alapján összehasonlitva.'' Pest, 1869, 67 és 90–91. o.</ref> 1881-ben egyedül a Borloaia/Borló [[pirit]]bányát művelték, amely Müller Frigyes [[nagybocskó]]i szódagyáros tulajdonában állt.<ref>[http://www.emt.ro/downloads/digitalizalt/geologia/11_GESSELL_Sandor_-_(1881)_Maramaros_megye_geologiai_viszonyai.pdf Gesell Sándor: ''Máramaros-megye geologia viszonyai különös tekintettel értékesíthető ásványok fekvő helyeire,'' 1881, 323. o.] {{pdf}}</ref> Az évtized folyamán, br. Mantz befektetéseinek köszönhetően, az ércbányászat ismét fellendült. A bányateleptől északra fekvő Torojága bányáit, valamint a Csiszla (Tâșla)-patak és mellékpatakjai mentén, a bányateleptől északkeletre fekvő Makerlótelep, Rudolfbánya és Feketepatak bányáit művelték. A bányászok hétközben a bányák mellett lévő viskókban laktak, és csak a hétvégére tértek haza.<ref>Karl Siegmeth: ''Reiseskizzen aus der Máramaros.'' Igló, 1885</ref> A bányák nagy része 1893-ban a nagybocskói Első Magyar Vegyészeti Ipar Rt. tulajdonába került. 1900-ban [[Kisvasút|keskeny vágányú vasútja]] épült. A kitermelés 1916 és 1923 között öltött ismét nagyobb mértéket, miután a 'Felsőmagyarországi Bánya és Kohómű Rt. koncessziókat vásárolt a Borló és a Gura Băii területén. A vasútállomás mellett ércelőkészítőt építettek és a Gura Băii-i piritbányához kötélvasutat is vezettek. 1930-ban és 1931-ben a [[Resicabánya|resicai]] UDR tulajdonában álló Minopirit és a [[kolozsvár]]i Pirit Rt. bányászott itt piritet.