Főmenü megnyitása

Módosítások

a
Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 176.63.185.122 (vita) szerkesztéséről TurkászBot szerkesztésére
A CIA a más államokra vonatkozó, külföldi eredetű információkat a titkos és nyílt adatgyűjtés számtalan különböző ismert és titkos módszerével és eszközeivel szerzi be. Az ügynökség a világ élvonalában élen jár a hírszerzési célú kutató-fejlesztő munkában és a csúcstechnológia ilyen célú gyakorlati alkalmazásában is. Elemzései a lehető legteljesebbek, ugyanakkor az információs termékei fogyaszthatóságának elősegítése érdekében jól használható összefoglalókat is készít a felső vezetők számára.{{refhely|Hajma|45. oldal}}
 
== Története ==
== Története idö, 17,20 Tegnap feltettem Dr Nováknak egy filmet a - A koszoruslányok bosszuja, teljes film melyben bizonyitjuk hogy mind a két kurva csak pénzért ment hozzá, szöke ribanca és Hunyadyné, ugyan akkor tudattuk velük, a Fiuk bizonyitani tudják azért manipulálták meg a kirugását mert el adták Jézust a terhesanya gyermekét ugyan is a filmben tudatják hogy a DNS-el is be azonositott általam le adott vizelet minden alkalommal akárhányszor hajtottam ezt végre a vizelet teszt terhességet bizonyit, a filmben ugy mondják egy IR katolikushoz ment hozzá = és állandoan terhes, Ir apuka, katolikus= Jézus, Szüz Mária, Vagyis bizonyitani tudjuk hogy ez nem szerelem hanem gyilkosság amitt a Jehova kurva Jehova szeretöje, az egészvilágnak 2012, 07,02,-a ota bizonyitják, , Szoval ez után a szolgáltato által rontatta el a gépemet hogy ne tudjak irni pláne ezt ne, a mai napon a Jehova kurva ki is mondta nem soká szül, és lássunk csodát a szüke ribanc is elö került, Természetesen hogy terhes azt Én bármikor bárhol ismételten bizonyitani tudom, És Novák aki ugy szeret hogy e két kurvát megbasznise tudja, nekik segit engemet legyilkolni éheztettni megalázni miért is mert Medici Katalin és a Protenstánsok ki irtását manipulálják e 2kurvával a 2 Jehovával Én vagyok ehez az elöjel, 42,-hete kinoz halálra a Jehova kurva és szeretöje egy terhesanyát büntettlenül és lopnak el töle mindentt . Van kérdésem ez kiket pusztit el ??? A Vatikánt és a háttér hatalmat Orbánt Uniot Angol -dinasztiát, stb, És kurva idegesek e gyilkosok, miért ??? Mert Putyin elnök ur nem támad lépre akarják csalni hogy ráfogva ki tudják robbantani a III, világháborut, Ö ugyan azt teszi amitt Én nem mozdul és miért nem , mert Én tudattam vele Én utánam Ö következik, és Ö pontosan tudja ez a 2Jehova 2012,07,02, manipulálva ki rugatják a terhesanyát csak az a utcaseprö ribanc ugy élhessen ahogyan az Oroszok is bizonyitják Tehát Obama Orbán Unio Vatikán Bilderbergek, köszönjék meg elö jelbe Hunyadynénak és Dr Nováknak szöke ribancának a 2-Szabonak FKF, Zrt-böl hogy nem tudják kirobbantani a III, -világháborut ugy hogy mindentt az Oroszokra fogjanak és erre hivatkozva az oroszokat is ki tudják irtani, Ez nem miattam van ez Hunyadyné szöke riban Dr Novák élete tettei ellenem postai kézbesitések stbk, bizonyitása ami a Orosz titkosszolgálat munkáit illeti, Putyin elnök ur emberei rolam csak lopásokat gyilkosságokat tudnak jelenteni miközben párhizamosan putyin elnök urat is fenyegetik a szankciokkal meg lopják stb, Szoval nem kellett volna2012--töl fokozni a szankciokat miközben tölem is még a TIPP-Mixet is el lopta a Jehova kurva, Putyin elnök ur emberei is ott voltak, tudatják a Jehova Dr Novákkal, követték a törpét és ott voltak a helyiségben amikor el intézte hogy aki jönn annak mondja azt NEM nyert Szoval nem az Én érdemem hogy Putyin elnök ur nem mozdul a 2 Jehova gyilkos érdeme, hogy pusztulnak megbizoik, idö, 17,50, Putyin elnök ur azt is tudatja az Önkörmányzat által megvásároltt szomszédok aljas ugatását rágalmazását is kiválloan bizonyitja bármikor márcsak azért is mert a Jehova kurva Hunyadyné Putyin elnök ur levelét nem engedélyezte kézbesiteni, Putyin elnök ur meg kérdezi a ribanctol, - Mikor hozzák nyilvánosságra mert ugy is az lesz a vége elöbb vagy utobb hogyan fenyegeti rendszeresen Dr Novákot, és ez a 2kurva hogyan kinozzák évekota a terhesanyát és hogyan mérgezik, rendszeresen, -- ennyi, Vagy mikor likvidálja mindett e kegyettlen rablo gyilkosságért amitt ezzel a családdal müvelnek büntettlenül, idö, 17,55, Köszönjük Putyin elnök urnak az üzenetet csak igy tovább elnök ur, És akkor nézzük meg az Angolokrol szolo tananyag filmet, Britania legvéresebb-dinasztiája, 1, rész, csak azért mert a Bourbonok Isteni dicsöségét akarták el lopni tölük most nem II Fülöp Armadája pusztul hanem Dianna hercegnö gyilkosai, ennyi, Tudatják a Bourbonok, Ámen Sale Málejku Sissi, Orion csillagkép, jelszo börönd pénz, -,,telefon szám és szertartás stb ugye hogy müködik, ?? ,, A Vatikán darabokra hullik e 2 pina miatt, köszönjük a 2 pinának, Hunyadyné szöke ribanc csak kurvák csak pénzért fekvö riherongyok, tudatja Vlagyimir Putyin elnök ur is, levél jeligére, 1138, Bp, Váci ut, 109, fszt 17, 2016,02,09, a halálra kinzott terhesanya, idö, 18,01 ==
 
Az ügynökség az Egyesült Államok [[második világháború]]s hírszerzési szolgálatának, az [[Office of Strategic Services]]-nak az utódszervezete. Az OSS-t [[1945]] októberében számolták fel. [[William Joseph Donovan]], az OSS létrehozója ajánlotta [[Franklin D. Roosevelt]] elnöknek, hogy hozzanak létre egy új ügynökséget, amely közvetlenül az elnök hatáskörébe tartozik. Az új ügynökség „nyílt és rejtett módon fog hírszerzési adatokhoz jutni, emellett pedig tanácsot ad a hírszerzés irányának meghatározására, meghatározza az országos hírszerzési célokat és rendszerezi a többi kormányszervezet által elkészített hírszerzési anyagokat.” A katonai hírszerzés, a [[Department of State|külügyminisztérium]] és az [[FBI]] ellenkezése dacára [[Harry S. Truman]] elnök [[1946]] januárjában megalapította a ''Central Intelligence Group''-ot. Az [[1947]]-es hírszerzési törvény, a ''National Security Act of 1947'' létrehozta a CIA-t, valamint a Nemzetbiztonsági Tanácsot (''National Security Council''). A Központi Hírszerző Ügynökség első vezetője [[Roscoe H. Hillenkoetter]] ellentengernagy lett, aki egyben a [[Központi Hírszerzési Igazgató]] címet is megkapta. A CIA első fontos külföldi feladata pedig a kommunisták kiszorítása az akkori olasz koalíciós kormányból, az olaszországi kereszténydemokraták támogatása lett, amit – a politikai nyomás más eszközeivel kombinálva – sikerrel végre is hajtottak.<ref>[https://books.google.com/books?id=Zh1VtsxRlRAC ''American visions of the Netherlands East Indies/Indonesia: US foreign policy and Indonesian nationalism, 1920–1949''], Frances Gouda, Thijs Brocades Zaalberg. Amsterdam University Press, 2002. ISBN 90-5356-479-9, ISBN 978-90-5356-479-0. p. 365</ref>
58 525

szerkesztés