„Jack Palance” változatai közötti eltérés

3 055 bájt hozzáadva ,  4 évvel ezelőtt
a
Jack Palance életrajzának bővítése, egy magánéleti résszel, forrásjegyzetekkel együtt feltűntetve
a (→‎Filmográfia: kis hiba javítása, mert maga a Batman szó, csak a karakterre utal és nem pedig magára a filmre, amelyik 1989-ben készült)
a (Jack Palance életrajzának bővítése, egy magánéleti résszel, forrásjegyzetekkel együtt feltűntetve)
== Pályafutása ==
A mozivásznon való debütálását követően két évvel, már az Oscar gálán is tiszteletét tehette, hiszen a ''[[Hirtelen félelem]]'' című filmért jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában. [[1953]]-ban ''[[Az apacsok nyila]]'' című westernben [[Charlton Heston]] oldalán tűnik fel, ezt követően pedig a ''[[Idegen a vadnyugaton]]'' című alkotásban látható, melyért újfent [[Oscar-díj]]ra jelölik. [[1954]]-ben a hun [[Attila hun király|Attilát]] formálja meg az ''[[Attila, a hunok királya]]'' című filmben. [[1962]]-ben [[Anthony Quinn]] partnereként látható a ''[[Barabás (film)|Barabás]]''-ban, majd [[Franco Nero]] oldalán tűnik fel [[1968]]-ban, ''[[A zsoldos]]'' című filmben. Közben sokszor vállal szerepeket főleg western témájú filmekben, melyek közül is az egyik legemlékezetesebb a [[Charles Bronson]] főszereplésével készült ''[[Chato földje]]''. Palance nem vetette meg az [[eurowestern]]eket, noha erről számos kollégájának igen rossz volt a véleménye akkoriban. A [[spagettiwestern]]ek közül ''A zsoldos'' már említésre került, Neróval és [[Sergio Corbucci]]val az előző film rendezőjével [[1970]]-ben leforgatták az ''Egy kincskereső Mexikóban''-t, sőt magával [[Bud Spencer]]rel is játszott egy westernben a ''Vadnyugati Casanová''-ban. További három spagettiwesternben is játszott amelyek már nem voltak túlságosan népszerűek (az egyiket már [[Izrael]]ben forgatták). Ezután egészen a nyolcvanas évek végéig elég szürkén telnek az évek a színész számára és nem sikerül kiemelkedőt nyújtania. [[1988]]-ban aztán a ''[[Tango és Cash]]'' "rosszfiúja" ismét elismerést hoz számára, egy évvel később pedig szerepet kap a ''[[Batman]]'' című [[Tim Burton]]-féle képregényadaptációban is. Ezután egy három éves szünet következik a színész pályafutásában, majd [[1992]]-ben tér vissza a mozivászonra, az ''[[Irány Colorado!]]'' című vígjátékban. A filmben egy vén martalóc cowboyt alakít, aki három városi férfit avat be az élet rejtelmeibe. Több mint negyven év telt el a legutóbbi jelölése óta, de élete harmadik jelölését végre sikerült díjra váltania - 73 éves volt ekkor. Köszönőbeszéde az egyik legfelkavaróbb volt az Oscar történetében. Az idős színész a korosodó kollégái fájdalmas mellőzéséről fejtette ki a véleményét és ekkor mindenki legnagyobb meglepetésére több egykezes fekvőtámasszal demonstrálta, hogy kora ellenére még mindig kirobbanó formában van, és nem örül neki, hogy így bánnak az idős sztárokkal az álomgyárban. Ezen tettét követően azonban mégis nehezen tudott csak munkát találnia magának, így [[1994]]-ben a ''[[Rendőrvicc]]'' című akció-vígjátékban szerepelt [[Chevy Cheese]] oldalán és szintén ebben az évben elkészítette az ''[[Irány Colorado! 2. - Curly aranya]]'' folytatást is. [[2004]]-ben állt utoljára a kamerák elé.
 
== Magánélete ==
Palance élete során két felesége volt. Az első felesége Virginia Baker volt, 1949-től 1968-ig, három gyerekük született: Holly (1950), aki színésznő, Brooke (1952), és Cody (1955-1998). 2003 új évének első napján, Los Angelesben Bakert meglepte és megölte egy autós.
 
1987 májusában, Palance elvette második nejét, Elaine Rogerst.
 
Palance lánya Brooke, összeházasodott Michael Howard Wildingel, akitől három gyermeke született. Wilding, idősebb Michael Wilding Sr. (1912-1979) színész és [[Elizabeth Taylor]] színésznő fia.
 
Fia Cody Palance, színészként feltűnt az ő filmjében az 1988-as A vadnyugat fiaiban, melyben egy péket alakított. Cody [[Melanóma|rosszindulatú Melanómá]]ba halt meg 42 évesen, 1998. július 16-án. Cody nemcsak színész, hanem zenész is volt.<ref>[http://www.hankstermania.com/Cody.htm Pics of Cody Palance performing live]</ref> Palance házigazdája volt a Cody Palance Memorial Golf Classicnak, ahol felhívta a figyelmet bizonyos forrásokra, egy Los Angelesben lévő rákközpont számára.
 
Palanceről kiderült, hogy [[Chuck Palahniuk]] szatírikus regényíró és újságíró távoli nagybácsikája volt.<ref>http://www.avclub.com/article/chuck-palahniuk-answers-your-questions-about-every-14113</ref>
Palance festett és értékesített művészeti tájakat, és minden kép hátoldalán egy vers szerepelt. Szerzője volt a The Forest of Lovenak és az 1996-ban megjelent verseskötetnek a Summerhouse Pressnek.<ref>{{cite book |url=http://books.google.com.ar/books?id=-dcLAAAACAAJ&dq=jack+palance&source=bl&ots=XGn-mkUlts&sig=NTJK90xb8hHXetSnZepSlkT8ft4&hl=en&sa=X&ei=pYw5UIPWK4O89gTf2oAo&ved=0CC0Q6AEwAQ |title=The Forest of Love |publisher= Summerhouse Press |date=1996-01-01 |accessdate=2012-08-15}}</ref> Valamint a [[Republikánus Párt (USA)|Republikánus Párt]] támogatója is volt.<ref>{{cite web|url=http://fan.tcm.com/_The-Republicans-of-Classic-Hollywood/blog/4001537/66470.html |title=The Republicans of Classic Hollywood|publisher=fan.tcm.com|accessdate=January 7, 2013}}</ref>
 
Palance elismerte, hogy volt egy életen át tartó kötődése a Pennsylvaniai örökségéhez és amikor ideje engedte, ellátogatott oda. Röviddel halála előtt, a Butler Township farmját eladásra helyezte, továbbá személyes művészeti gyűjteményét pedig árverésre.<ref name="Learn-Andes">{{cite web|url=http://www.timesleader.com/mld/timesleader/15708541.htm|title=Jump on Jack’s stash|last=Learn-Andes|first=Jennifer|publisher=TimesLeader.com|accessdate=2006-10-08 |archiveurl = http://web.archive.org/web/20061019090024/http://www.timesleader.com/mld/timesleader/15708541.htm<!-- Bot retrieved archive --> |archivedate = 2006-10-19}}</ref>
 
== Halála ==
Utolsó éveit, Tehachapia BakersfieldDél-Kaliforniai, Tehachapi közelében töltötte el, Dél-Kaliforniában.
[[2006]]. [[november 10.]]-én 87 évesen halt meg természetes halállal, a lánya Holly otthonában, a MontecitoKaliforniai SantaMontecitoban.<ref Barbaraname=death>[http://www.cnn.com/2006/SHOWBIZ/Movies/11/10/palance.death/index.html Oscar winner Jack Palance dead at 87], [[CNN|CNN.com]]. Retrieved on November 10, megyében2006.</ref> Halála után elhamvasztották. Hamvait a családja és a barátai őrzik.<ref>[http://www.findagrave.com/cgi-bin/fg.cgi?page=gr&GRid=16588921 FindAGrave.com]</ref>
 
== Filmográfia ==
* jelölés: [[Oscar-díj]] - [[Oscar-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek|Legjobb férfi mellékszereplő]] - ''[[Hirtelen félelem]]'' (1953)
 
== ForrásFordítás ==
* {{fordítás|en|Jack Palance|4=angol}}
 
== Források ==
{{jegyzetek}}
 
== Külső hivatkozások ==