„Zongora” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
+ss |
|||
40. sor:
Cristofori zongorája ugyanazokból az alkatrészekből állt, amelyek a hangszerre ma is jellemzőek. Kalapácsainak sorát külön kalapácslécben helyezte el. A kalapács feje nem fából volt, hanem göngyölt pergamenből, amelynek a húrt ütő részét bőrrel ragasztotta át. Minden egyes billentyűhöz külön hangfogót rendelt, amely a billentyű elengedésekor ráfeküdt a húrra, és megakadályozta annak további rezgését. Mozgó kapcsolómű biztosította, hogy a kalapács a húr megütése után visszaessen eredeti helyére.
A Cristofori által készített új, zongora jellegű hangszert [[1711]]-ben a [[Velence (Olaszország)|Velencében]] megjelent ''„Giornale dei letterati d'
A kor elismert orgonakészítője, [[Gottfried Silbermann]] (1683–1753) Freibergben is épített zongorákat Cristofori találmányának továbbfejlesztésével, ezzel egyidőben unokaöccse, [[Hans Andreas Silbermann]] (1712–1783) Strassbourgban szerzett hírnevet jó minőségű zongoráival. Mindkét Silbermann csembalóformájú zongorákat készített, ezzel szemben [[Ernst Friederici]] (1712–1779) német orgonakészítő [[1745]]-ben álló formátumú zongorákkal tűnt fel. Ugyancsak ő volt az, aki a [[klavikord]] formáját átvette, és zongoraszerkezettel hozta kapcsolatba, valamint elsőnek mutatott be „asztalformájú” zongorákat.
48. sor:
Hans Andreas Silbermann növendéke, az augsburgi zongorakészítő [[Hans Andreas Stein]] (1728–1792), a billentyűt és kalapácsot közvetlenül kötötte össze, ezzel új rendszer jött létre. Az ő rendszere szerint dolgoztak gyermekei, Andreas (1776–1842) és Nanette, akik műhelyüket Bécsbe helyezték át. Nanette és a szintén hangszerész [[Andreas Streicher]] (1761–1833) házassága után műhelyük európai hírű lett.
A magyar hangszerkészítők közül kiemelkedő [[Beregszászy Lajos]] (1817–1891) munkássága, aki a hangzás minőségét az úgynevezett „''csellóhangfenékkel''” és a „''hajlított hangfenékkel''” javította. (Az utóbbit, a ''systéme Beregszászy''
Bach két fia, [[Carl Philipp Emanuel Bach|Carl Philipp Emanuel]] és [[Johann Christian Bach|Johann Christian]] kezdte el népszerűsíteni az új hangszert. C. Ph. E. Bach [[1762]]-ben megírta első zongorakompozícióját, ezzel is bizonyítva, hogy az új hangszer felveszi a versenyt a [[klavikord]]dal. Johann Christian szerint a pianoforte a briliáns előadásmód új eszköze. A hangszer megítélésében óriási jelentősége volt annak, hogy Johann Christian Bach [[1768]]-ban felajánlott egy nyilvános koncertet Londonban, ami példátlan eseménynek számított. Valószínűleg ettől az eseménytől számítják a zongorakoncertek kezdetét, amelyek rövid idő alatt széles körben elterjedtek az európai nagyvárosokban.
58. sor:
A csembalóval szemben a zongora megnövelte a [[Dinamika (zene)|dinamikai]] lehetőségeket, továbbá a [[klaviatúra]] alsó és felső tartományának kibővítése is új kifejező eszközt adott a [[zeneszerző]]k kezébe. A [[pedál]] használatával további színeket csalhattak ki a hangszerből, míg az [[1784]]-ben megjelent [[una corda]] pedál egy újabb színt tett lehetővé.
[[Fájl:D274.jpg|thumb|250px|Modern hangversenyzongora (Steinway D-274)]]
A dinamika gazdagabbá vált (például [[Franz Schubert|Schubert]] már használt '''''ppp''''' ''(piano
[[1822]]-ben ''[[Sébastien Érard]]'' bemutatott egy új rendszerű mechanikát (kettős kiváltó angol mechanika) és megvastagította a hangszer húrjait. [[1826]]-ban ''Pape'' a kalapács fejének bőrözését filccel váltotta fel, majd [[1842]]-ben a klaviatúra méretét nyolc [[oktáv]]ra bővítette (összehasonlítva a hat és fél oktávos ''Streicher''-zongorával, amit [[Ludwig van Beethoven]] is használt).
102. sor:
''Jankó Pál'' zongoraművész volt. Zenetanulmányait a [[bécs]]i ''Polytechnikumban'' végezte, majd később a [[berlin]]i egyetemen matematikát tanult. [[1882]]-ben új zongorabillentyűzetet fejlesztett ki, amelynek részletes leírását [[1886]]-ban jelentette meg. Találmányának lényege, hogy [[kromatikus]] billentyűzetet készített úgy, hogy hat, terasz-szerűen egymás fölé épült billentyűsora egyetlen kromatikus hangsor hangjait tartalmazta, de billentyűsoronként más-más helyzetben. A felső négy billentyűsor az alsó két hangsor hangjait ismétli meg, de más-más hangfokon kezdi meg a hangsort.
Külső képében (fehér-fekete) megőrzi a [[C-dúr skála]] közismert formáját. A billentyűsorok egymással kapcsolatban állnak. Mindegyik billentyű három más billentyűsor hangjaival van kapcsolatban, és ezek leütéskor egyidejűleg mozognak. Ezzel a billentyűbeosztással Jankó megvalósította, hogy a kisméretű kéz is nagy fogásokat érjen el, könnyebbek a [[terc]]ben, [[szext]]ben való [[glisszandó]]k. Jankó billentyűzetén az oktáv a többi billentyűzet távolságának csak 5/7-e. A
Jankó Pál hangversenykörútjain sikerrel mutatta be zongoráját, rendszerének sok híve volt, olyannyira, hogy [[Bécs]]ben, [[1905]]-ben megalakítottak egy ''Jankó-Egyesületet'' is.
[[1906]]-ban a berlini ''Scharwenka-konzervatóriumban'' Jankó zongoratanszakot állítottak fel. Nálunk nem ért el nagyobb sikereket, talán mert a szokásos billentyűzetű zongora mindenhol elérhető volt, de a Jankó-féle
=== A billentyűzet fejlődése ===
170. sor:
== Szuperzongorák ==
=== Pleyel-Peugeot zongora ===
A világ legrégebbi
A zongora sajátosságai:
|