Főmenü megnyitása

Módosítások

Visszavontam 176.63.185.122 (vita) szerkesztését (oldid: 17279398)
A CIA a más államokra vonatkozó, külföldi eredetű információkat a titkos és nyílt adatgyűjtés számtalan különböző ismert és titkos módszerével és eszközeivel szerzi be. Az ügynökség a világ élvonalában élen jár a hírszerzési célú kutató-fejlesztő munkában és a csúcstechnológia ilyen célú gyakorlati alkalmazásában is. Elemzései a lehető legteljesebbek, ugyanakkor az információs termékei fogyaszthatóságának elősegítése érdekében jól használható összefoglalókat is készít a felső vezetők számára.{{refhely|Hajma|45. oldal}}
 
== Története ==
== Története idö, 06,50, Isten be avatkozik, láttjuk??? nem de láttjuk, mindig arra figyeljünk Én mitt mondok, - pld ami a férfiakat illeti, Isten küldi öket hozzám hogy segitsenek, a Vatikán meg elveszi, öket erre szoktam mondani -,,Isten csapdát állitott ,,- vagyis be avatkozik, hogy bizonyitson, akik Isten segitségét el veszik azok akarják az Emberiséget ki irtani, és ezt Isten be is bizonyitja, Hogy lássuk a bizonyitékot nézzük meg film, Balog Béla, új világrend vagy arnykorszak? Lélek Tv, 2015,06,22-es idöpont, - Tudományosan bizonyitja ugyan azt amitt eddig le irtam, és most nézzük az Én 30-énemet és a hölgyelet, az Én életemben is bizonyithato az Isteni Rend, de a manipulálásban is bizonyithato a manipulálok ,,rendje,,- Ök mihez igazitják rendüket 4-betü = Giza, ahol a Okori világ leghatakmasabb csodája találhato, Isteen amikor 1985-ben visszaküld a 3,-kerületbe miaz amitt tudat a Vatikánnak, ? -idö, 07,02, - ,,Ö a MAG, ,,= 3-betü a 3, kerületben, és ezt el mondja a I, tört, k, 33-mas leckében is, De ez minek még a jele, = Giza a 3-nagy és 3-kicsi piramisok, Ha ez igy van nekem bizonyitani kell a 4-et 36+14= 50 36+4= 40 vagy Giza= 4, 3+3= 6 4+6= 10 55= 10 Hogyan manipulálja ezt a Vatikán és Ormán, ? Giza = Gundel és Geszler, Dorottya, segit megsemmisiteni Bourbon -dinasztiát ugy hogy Orbánéktol kapp egy kurvát, ekkor márr 1993-ota tapos el Geszler bizonyithatoan a családommal együtt, Mormon k, 71, old, a Magod nem vész el mert hinni fognak a könyv szavának, És Isten ismét küldi a segitséget Novákot, de vele Isten a Georgia- államban fel állitott, parancsolatot bizonyitja Isten, Balog Béla is ki hangsulyozza hogy 6,5 ,illiárd ember halálra van itélve de kik akarják ezt végre hajtani Isten be bizonyitja akik fizetik Hunyadinét, a Bourbon .dinasztia megsemmisitésében segitenek a Habsburgok, öket is manipulálva, tehát a Habsburgok után szinre lép a 65-ös születésü meg semmisitése, De ö Isteni csapda, aki be sétál e csapdába bizonyitja a 6,5-milliárd emberiséget kik akarják legyilkolni Isten bizonyit - Azok akik meg vásárolják Hunyadynét, azok - a Vatikán háttér hatalom, aztán jön Peris Hilton láttjuk ott is a ,,H,, betü, miért mert a Mag Magyar de nem beszélhet mert azt monták neki ha kinyitod a pofádat megdöglesz, tehát miért is kellene megdöglenem, ??? Nehogy kiderüljön Orbán Obamának -,,O,,betü,, - idö, 07,24, -el adta a Magot amitt Obama el is ajándékoz a pápának elö jelbe, Tehát Obama milyen Magot adott a pápának Isten és az Én magomat ,,P,,-betü, piramis, Giza piramis = Hufu = 4, fárao épitteti, = Hunyadyné = Hungária vagyis Magyarország, = 12, + Hunyady= 7= 19, ugye milyen tökéletes a Giza piramishoz a manipulális rendjük, és a MAG-ot Orbán el adja Peris Hiltonnak = piramis - Hufu, és a Bilderbergeknél jártt Hillary Clinton, Hufu Cleopátra egyiptoma, Romai provincia lesz miután Cleopátrát le gyilkolják, = ,,P,, betü = Provincia, Ugye milyen tökéletes a manipulálásuk, Ezt a manipulálást bizonyitja csak a BANK-szféráiban Balog Béla ur is, Tehát Isten Novák életével a 1965-ös születésüvel mi az amitt bizonyit, e manipulálásokat ilyen tökéletesen kik hajtják végre ezzel is bizon yizva Isten hatalmára törnek, - Van egy tanulságos filmünk hogy kiválloan lássuk az igazságot, azok ellen akik igy megszervezik e hölgyek életét, a Film- Féljétek az Istent mert eljö az Ö itéletének oráka, ,,- Az igazságot mondja el a Vatikánrol, nézzük az Én nevemet Zakar Zsuzsanna, 3x= Z-betü, a 4, Z-betü = Zeus, I, tört, k, 68, old, = 14, Én az Isteni rendet igy is tudom bizonyitani a Könyv, segitségével De ezt azok e hölgyek neveivel, akik manipulálnak nem tudnak bizonyitani a Könyvel, csak a háborut, mint II, tört, k, 11,-old, Keresztes háboruk, Én a 14-et a 19-es leckével is bizonyitani tudom, az I, tört, k-böl, 2016,03,15= 9+3+6= 18 III, tört, k, Spanyolörökösödési háboru és a Jehova Hunyadyné a törvényes örökségemet is el vette, miért mert manipulálják a III, -világháborut ahol meggyilkolnak, Novák jele, 6,5-milliárd embert, és márr Hunyadyné tudatja 15,-én megdoglök vagy addig, Van ezzel egy kis probléma, Hunyadyné bizonyitja, Bill Clinton megszivatását, 1998, agusztusi terroltámadások az Amerikai -követ6ségek ellen TORA- kodjai is elmondják a 2001,09,11, ei = 3+9+2= 14 terroltámadás, vagyis az életem 11,-éve Hunyadyné miatt mi az amitt bizonyit, ?? idö, -08,01, - ezeket a támadásokat Amerika ellen azok hajtják végre aki akik fizetik ezt a kurvát, Hunyadynét ha Én 15, éig megdöglök ROMA belebukik, illetve a Vatikán,. Miért mert Isten bizonyitási csapdát állit Dr Novákkal, ami azt jelenti e magabiztos Istent és családját lemészárlok, beton keményen Szivják, mert Isten szivatja öket 30, -éve, hol bizonyitják a 30-évet 1985= Szaboné, 2012= Szabo Timea Szabo Lászlo, Bourbonok = Bizánc, tehát Fülöp király 2004-ben miért kapp egy kurvát Leticiát, ??? elö jel hogy a Vatikán Bizáncot is visszaszerzi, de Fülöp is Isteni csapda, illetve bizonyitási csapda, pont ugy mintt Bill Clinton is, meg a stb, A férfiak bizonyitják Isten be avatkozik, és minden férfi Isten bizonyitékait adja átt a történelemnek Isten teremtményeinek idö, 08,10,- kik azok akik 6,5,milliárd embert akarnak legyilkolni, 1,2, milliárd Vatikáni hivö van ha meggyilkolnak 700000-ret 500 millioan lesznek Afrikai kontinens , Amerikai kontinens, Ázsia, Ausztrália, itt is emberek élnek velük milesz ???? Az amitt Hunyadyné bizonyit az Én életemmel, 11, éve, folyamatosan, és most is azt ugatja 15,-éig megdöglök, Isten szent Népeim hogy ez mese, Nem ez a kegyettlen valoság, ezt bizonyitjuk Hunyadyné életével és a pénzlopásokkal, amihez nincsen bizonyitéka e kurvának Vagyis Hunyadyné bizonyitja az emberiség lemészárlását, Ezért mondják ,,,ha kinyitom a számat bele is döglök, ,,- ezzel bizonyitják, Hunyadynénak nincsen bizonyitéka, csak tudja Amerika is halálra van itélve Hogy ott az emlékmü de kik állitották oda az Europaiak, hogy Amerikát vádolják és kik az Europaiak, a Bilderbergek, , Az a Film amelyik cime Féljétek az Istent,,,,, az a Azent Irások segitségével bizonyitja mire készül Europa és a Vatikán, Ámen, Sissi Orion csillagjegy, jelszo táska pénz 2016,03,05= 9+3+5= 17, ==
 
Az ügynökség az Egyesült Államok [[második világháború]]s hírszerzési szolgálatának, az [[Office of Strategic Services]]-nak az utódszervezete. Az OSS-t [[1945]] októberében számolták fel. [[William Joseph Donovan]], az OSS létrehozója ajánlotta [[Franklin D. Roosevelt]] elnöknek, hogy hozzanak létre egy új ügynökséget, amely közvetlenül az elnök hatáskörébe tartozik. Az új ügynökség „nyílt és rejtett módon fog hírszerzési adatokhoz jutni, emellett pedig tanácsot ad a hírszerzés irányának meghatározására, meghatározza az országos hírszerzési célokat és rendszerezi a többi kormányszervezet által elkészített hírszerzési anyagokat.” A katonai hírszerzés, a [[Department of State|külügyminisztérium]] és az [[FBI]] ellenkezése dacára [[Harry S. Truman]] elnök [[1946]] januárjában megalapította a ''Central Intelligence Group''-ot. Az [[1947]]-es hírszerzési törvény, a ''National Security Act of 1947'' létrehozta a CIA-t, valamint a Nemzetbiztonsági Tanácsot (''National Security Council''). A Központi Hírszerző Ügynökség első vezetője [[Roscoe H. Hillenkoetter]] ellentengernagy lett, aki egyben a [[Központi Hírszerzési Igazgató]] címet is megkapta. A CIA első fontos külföldi feladata pedig a kommunisták kiszorítása az akkori olasz koalíciós kormányból, az olaszországi kereszténydemokraták támogatása lett, amit – a politikai nyomás más eszközeivel kombinálva – sikerrel végre is hajtottak.<ref>[https://books.google.com/books?id=Zh1VtsxRlRAC ''American visions of the Netherlands East Indies/Indonesia: US foreign policy and Indonesian nationalism, 1920–1949''], Frances Gouda, Thijs Brocades Zaalberg. Amsterdam University Press, 2002. ISBN 90-5356-479-9, ISBN 978-90-5356-479-0. p. 365</ref>
77 536

szerkesztés