„MOKÉP” változatai közötti eltérés

1 792 bájt hozzáadva ,  3 évvel ezelőtt
információk pontosítása a vállalat legutolsó korszakából
(információk pontosítása a vállalat legutolsó korszakából)
 
Gulyás Balázs ezt megelőzően, 2011. márciusi sajtónyilatkozataiban elmondta, hogy míg a vállalatnak 2009-ben 103 milliós vesztesége volt, ám 2010-ben az új vezetés alatt már "szerény" nyereséggel működtek. A vállalat 2010-es mérlege szerint azonban az értékesítés nettó árbevétele a 2009-es 322,2 millió forintról 210,9 millió forintra csökkent 2010-ben, és bár a veszteség jelentősen csökkent (103 millió forintról 18 millió forintra), a vállalat továbbra is veszteséges volt.) A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) sajtóosztálya az [origo]-nak azt az információt adta, hogy Gulyás "visszahívásának oka, hogy az általa kidolgozott reorganizációs elképzelések végrehajtása megakadt, és nem sikerült a társaság gazdálkodását eredményessé tennie".
Az [[MNV Zrt.]] a Mokép új vezetőjének [[Csunderlik Ferenc]] közgazdászt választotta meg. <ref>http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20111108-kirugtak-gulyas-balazst-a-mokep-igazgatojat-az-uj-igazgato-csunderlik.html</ref>
 
Az [[MNV Zrt.]] a Mokép új vezetőjének [[Csunderlik Ferenc]] közgazdászt választotta meg, <ref>http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20111108-kirugtak-gulyas-balazst-a-mokep-igazgatojat-az-uj-igazgato-csunderlik.html</ref> aki Leisztinger Tamás MSZP-s nagyvállalkozó bizalmasa, korábban a központi Leisztinger-cég, a Forrás Rt. vezérigazgatója volt.<ref>http://huntatam.blogspot.com/2004/05/leisztinger-cgek-forrs-rt.html</ref> [http://valasz.hu/itthon/kader-a-rengetegben-113772 A Heti Válasz róla szóló cikke szerint: "Már a 2010–14-es ciklusban is megesett, hogy a Fidesz a megelőző szocialista időszak egyik menedzserére bízott egy köztulajdonban lévő társaságot, ám akkor csak a Mokép-Pannónia filmforgalmazóról (és a máig regnáló ügyvezetőről, Csunderlik Ferencről)..."] Ő a Gyurcsány-kormány idején már volt a MOKÉP, illetve a szintén állami Pannónia Filmstúdió vezetője.<ref>{{Cite web|url=http://magyar.film.hu/filmhu/hir/bizonytalan-a-pannonia-filmstudio-jovoje-szakma-hir.html|title=Bizonytalan a Pannónia Filmstúdió jövője|accessdate=2016-03-08|work=magyar.film.hu}}</ref> Csunderlik Ferenc saját bevallása szerint "nem szakmabeli, nincs tapasztalata a filmiparban"<ref>{{Cite web|url=http://magyar.film.hu/filmhu/hir/bizonytalan-a-pannonia-filmstudio-jovoje-szakma-hir.html|title=Bizonytalan a Pannónia Filmstúdió jövője|accessdate=2016-03-08|work=magyar.film.hu}}</ref>, és a Horn-kormány alatt ÁPV-sként részt vett a Hungar Hotels privatizálásában<ref>{{Cite web|url=http://www.whoiswho-verlag.ch/versionnew/ungarn/verlag/63.php?txt_Language=HU&real_str_PersID=43004644&uniqueID=b685a2f2-61fe-44ee-b031-a940f29c41f5|title=Hübners Who is Who|accessdate=2016-03-08|work=www.whoiswho-verlag.ch}}</ref> (melyet annak idején a Fidesz erősen ellenzett). Ügyvezetőként első dolga volt, hogy lemondta a Mokép 2011. novemberi és decemberi mozibemutatóit, azóta a Mokép meg is szüntette filmforgalmazási tevékenységét.
== Díjai, elismerései ==
2010-ben [[MagyarBrands]] elismerésben részesült a cég.<ref>http://magyarbrands.hu/adatlapok/269/mokeppannonia.htm</ref> <ref>{{Cite web|url=http://magyarbrands.hu/tartalom/2010_dijazottak-32.htm|title=2010 Díjazottak|accessdate=2016-03-08|work=magyarbrands.hu}}</ref>
Névtelen felhasználó