„A Buddenbrook ház” változatai közötti eltérés

Címkék: Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés
Thomas Mann műveire szinte kivétel nélkül jellemző a probléma megjelenése: művésznek lenni vagy "rendes polgárnak"; nem szégyen-e a szellemiért szentelni az életet, amikor az semmi hasznot nem hozhat a társadalom szempontjából. Mann a saját nehézségeit igyekszik megírni és kiírni – ahogyan azt persze a legtöbb író teszi -: tőle is azt várták, legyen kereskedő, legyen tisztességes és jó [[polgárság|polgár]], miközben számára semmi nem volt ennél szürkébb és semmi nem vonzotta kevésbé a Kaufmannsstand-nál, illetve jobban a művészlétnél. A probléma még késői műveiben is megjelenik; a [[Doktor Faustus]] szinte kizárólag ennek körüljárásával foglalkozik, és a regény végkicsengése mutatja, Mann még akkor sem tudott kispolgári aggályaitól megszabadulni, még akkor sem tudott a művészlétre úgy tekinteni, mint magasabbrendű életformára, amely – bár fájdalmasan nehezebb és kínzóbb a "kékszeműségnél", mégis – talán az egyedül emberhez méltó [[a létező|létezés]].
 
A Buddenbrook-regény ugyanakkor nem ér véget Thomas halálával, hiszen még fiának, Hannónak is el kell buknia ahhoz, hogy a család csődje immár végérvényes és visszavonhatatlan legyen: így az írás utolsó része a kis Johannal foglalkozik, akit Thomas Mann a legkedvesebb teremtményének nevez, amely vonzalom, sajnos nem minden szempontból szerencsésen hagyta rajta nyomát az elbeszélésen. Hannó és barátja, Kai kapcsolata mindennek nevezhető, csak férfiasnak és a kellő mértékben távolinak nem: a manni homoszexualitás Mann ezen regényénekregényében is adott egy kellemetlen mellékíztmegjelenik, amiés aztalán olvasótéppen bosszanthatná,ez haa nemkor kellene elismernie azt, hogy éppen ezenszellemiségében férfiatlan gyengédség az, mely teljessé teszi, mely talán egyedül teljessé teheti a család romlását, a Buddenbrook-ház magvaszakadtát. A név nem öröklődhetett volna akkor sem, ha Johann felnő; nem a betegség számolta fel tehát a családot, hanem a saját életképtelensége, rosszul felfogott – az erkölcsben kispolgáriságot látó – arisztokratizmusa, a művészit a kifordultban, a fajtalanban kereső magasabbrendűség-érzése, a kékszeműséget, a ''Hans Hansen''-séget a kiegyensúlyozottsággal azonosító, a buta és korlátolt életrevalóságot az egyetlen erőteljes létnek hívő, és így az életerőt eleve [[polgárság|polgárinak]] s megvetendőnek tartó, a katolikus nemesség középkori fenségét ismét felragyogtatni már képtelen, az újat és kispolgárit elfogadni nem tudó és nem akaró, a tagadásba és a mindent-elvetés halotti passzivitásába menekülő dekadenciája.
 
== Megfilmesítések ==
Névtelen felhasználó