Főmenü megnyitása

Módosítások

A korai kambriumban az éghajlat enyhe volt kezdetben és egyre melegedett a kambrium folyamán, amint a tengerek elérték a második legmagasabb szintet. Ezt a felmelegedési folyamatot ellensúlyozta, hogy a [[Gondwana (őskontinens)|Gondwana]] dél felé mozdult nagy sebességgel, így az ordíviciumban Nyugat-Gondwana (Afrika és Dél-Amerika) közvetlenül a déli sark felett helyezkedett el. A korai paleozoikum éghajlata szintén erősen változó zónánként, mely azt eredményezte, hogy a globális éghajlat ugyan melegedett, de az akkori élőlények élettere – a kontinensek talapzatának tengeri környezete – egyre hűvösebbé vált. A Baltikum (Észak-Európa és Oroszország) és [[Laurentia]] ([[Észak-Amerika]] keleti része és [[Grönland]]) mégis a trópusi zónában maradt, miközben [[Kína]], [[Ausztrália (kontinens)|Ausztrália]] mérsékelt vizekben feküdt. A korai paleozoikum hirtelen ért véget a rövid, de súlyosnak látszó [[késő ordovíciumi jégkorszak]]kal. Ez a hideg okozta a második legnagyobb [[fanerozoikum]]i tömeges kihalást.
 
A középső paleozoikumban jelentős stabilitás figyelhető meg. A tengerek szintje a jégkorszak miatt csökkent, de a [[szilur]] és [[devon (időszak)|devon]] folyamán lassan visszaállt. A Baltikum és Laurentia lassú összeolvadása és a Gondwana részeinek észak felé haladása számos, viszonylag meleg, sekély tengerfenék kialakulásának oka. Ahogy a növények a kontinensek szélén megjelentek, növekedett az oxigénszint, csökkent a szén-dioxid -tartalom, igaz, kevésbé drámaian. Az észak-dél hőmérsékleti különbség szintén csökkenni látszik, vagy a metazoák egyszerűen szívósabbakká váltak, vagy mindkettő. Mindenesetre az [[Antarktisz]] és Nyugat-Gondwana déli kontinentális szélei kevésbé voltak már lakatlanok. A devon végén számos impulzus történt, melyamely a középső paleozoikum [[gerincesek|gerinces]] élővilágának nagy részét elpusztította anélkül, hogy láthatóan csökkentette volna az élővilág általános változatosságát.
 
A kései paleozoikummal kapcsolatban sok a megválaszolatlan kérdés. A Mississippi epocha a légköri oxigénszint hirtelen, gyors növekedésével kezdődött, miközben a [[szén-dioxid]] -szint soha nem látott alacsony szintekreszintre süllyedt. Az éghajlat destabilizációjához, és egy (vagy talán két) jégkorszakhoz vezetett a karbon időszakban. Ezek sokkal súlyosabbak voltak, mint a késő ordovíciumi jégkorszak; de ezeknek jelentéktelen hatása volt az élővilágra. A ciszuráli korszakban az oxigén- és szén-dioxid szintek-szint normál értékre álltakállt vissza. Másrészt viszont a [[Pangea]] kialakulása hatalmas [[sivatag]]ok kialakulásához vezetett, melyekben extrém hőmérsékletek jöttek létre. A [[lopingi]] korszakban csökkent a tenger szintje, növekedett a [[szén-dioxid]] -szint, általános éghajlati romlás következett be, melyek együttes következménye a [[perm (időszak)|perm]] végi kihalás.
 
{{Geokronológia|fanerozoikum|paleozoikum1|paleozoikum2}}