„Bábizmus” változatai közötti eltérés

vallási mozgalom
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
kieg
(Nincs különbség)

A lap 2016. március 27., 20:44-kori változata

A bábizmus Szejed Ali Mohamed Sirázi (1819 –1850) kereskedő követőinek vallása. Mozgalma az iszlám megújítását tűzte ki célul. 1844-ben még kijelentette, hogy ő a Kapu ( Báb) a rejtőzködő, 12-ik imámra, valamint később, hogy ő az iszlám által várt al-Mahdí azaz a Megígért. Még később ő lett az isteni kinyilatkoztatás Nuktája (pontja) Tanításai a társadalom minden rétegében gyorsan terjedtek Perzsiában. Tanításai során egyfajta messianisztikus, ezoterikus bölcseletet tanított, amivel számtalan mérsékelt síita szúfit megnyert magának. Az ortodoxia üldöztetésére militáns lépésekkel válaszolt, 1850 –1851-ben fegyveres összecsapásokra is sor került. A kormány 1850-ben kivégeztette.