Főmenü megnyitása

Módosítások

a
→‎Mosonszentjános és Mosonszentpéter története: Inkább a 17. századról lehet szó
Az adott földrajzi településviszonyok eleve kijelölték a községek máig érvényes térségi szerepkörét. A későbbi szentpéteri határrészen már az [[Római Birodalom|ókori rómaiak]] nagy kiterjedésű villagazdaságokat létesítettek. Ezek terményeivel látták el a Bécsi-medencében állomásozó limes-védő segédcsapatokat. Ez a fő kereskedelmi irányultság [[1920]]-ig, de gyakorlatilag [[1944]]-ig, tehát mintegy 1600-1700 éven keresztül érvényben volt.
 
Templomnevekből származó községneveik az [[Árpád-kor]] óta ismertek, okleveles említésük az eredeti – besenyőkkel kevert vegyes – lakosságot elpusztító tatárjárás után kezdődött. Helyükbe új lakosok, főleg bajor-osztrák telepesek érkeztek. A későbbi török háborúk után is a német nyelvterületekről, először a [[Majna (folyó)|Majna]] és [[Mosel]] folyók vidékéről, majd Alsó-Ausztriából, a Heidebodenból érkeztek újabb telepesek. Az 1600-as17. évektőlszázadtól kezdődően ezek a „pusztai parasztok” határozták meg, és alakították ki azt a társadalmi-gazdasági környezetet, amely minden emberi mértéket és képzeletet meghaladó nehézségek ellenére virágzott, és maradandót alkotott. Emléküket, hagyatékukat a Német Kisebbségi Önkormányzat gondozza.
Amíg a mosoni-óvári királyi várbirtok részeként elsősorban a várkatonaság ellátását szolgálta, a Habsburgok magánbirtokaként már egy hatalmas – Pozsony és Bécs felvevőpiacait is magába foglaló – gazdasági térség legfőbb ellátója volt. A legnagyobb határral rendelkező Szent-János – mint a [[Habsburg Birodalom]] közeli nagyvárosainak ellátásában oly’ fontos termelő-értékesítő hely – közigazgatásilag már az [[1780-as évek]]től mezőváros, piacos hely (Markt) volt. Az ugyancsak Habsburg pértipárti földesurak kijárása révén [[1811]]-ben [[Ferenc magyar király|Ferenc király]]tól országos vásártartási jogot kapott.
 
A községeknek az előző századokban már komoly szerep jutott a birodalmi hadsereg lovainak ellátásában és az átvonuló marhakereskedelemben, a 19. század elejétől pedig egyenesen nélkülözhetetlenné vált a községek hansági részein vágott savanyú széna. Az itteni heidebauerek most már nemcsak a legeltetésből húztak hasznot, hanem szekereik gyakorlatilag naponta járták a „szénautat”. Az egykori császárváros – Bécs – Heumarkt-ja és az oda vezető Heugasse nevű hosszú utcája az elnevezésekben máig őrzi ezeknek a hosszú széna(heu)-fuvaroknak az emlékét.<br>A szénakereskedelem révén is vagyonosodó lakosság [[1842]]-ben vegyes iparos [[céh]]et alapított. A vasúthoz való hozzájutást elősegítendő, a [[Hegyeshalom–Szombathely-vasútvonal|Pozsony–Szombathely-vasútvonal]] helyi szakaszához és az állomáshoz saját községi földterületeiket ajánlották fel. [[1891]]. november 8-án haladt át az első vonat. A javuló közlekedési és a szállítási lehetőség tovább növelte a községek környékbeli gazdasági vezető szerepét.<br>A Sopronból érkezett Szórádyak 1895-ben hozták létre Szentjánoson a vármegye második legnagyobb szemestermény-tárolóját és -feldolgozóját, az itt készült őrleményeik az [[1928]]-as országos kiállításon aranyérmet is nyertek. A gyártelepnek beillő malom-komplexum mellé 1911-ben újabb gyár, a Franck és Fiai Rt. elnevezésű [[cikória]]-feldolgozó üzem csatlakozott. Ez az üzem – illetve terméke – a maláta cikória-kávé hamarosan fogalommá lett Közép-Európában. A gyár működése egy új kultúrnövény – a cikóriarépa – megjelenését és környékbeli általános elterjedését eredményezte. A két vállalkozás területi-építési alapjain napjainkban is modern élelmiszeripari gyártóüzemek működnek.
41 320

szerkesztés