„Nemes Dezső” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
a bocsájt - bocsát
50. sor:
 
==Életútja==
Édesapja Nemes Adolf vámügyi alkalmazott, édesanyja Neufeld Terézia volt. 1919-ben megárvult, ekkor Budapesten élő nagybátyjához került. 1922-ben kárpitosinasként kezdett dolgozni Bakonyi Jenő cégénél. 1926 elején szerzett kárpitos segédlevelet, belépett a famunkások szövetségébe, ahol bizalmivá választották meg, majd ősszel az illegálisan működő [[Kommunisták Magyarországi Pártja|Kommunisták Magyarországi Pártjának]] is tagja lett. Hamarosan azonban elbocsájtottákelbocsátották, 1927-ben az újpesti téglagyárba került, ahol mint csillés dolgozott, ám munka közben megsérült, így egy ideig munkaképtelenné vált. 1927 második felében részt vett a [[Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége]] újjászervezésében, 1928-ban pedig a Központi Bizottság titkára lett. Illegális politikai tevékenysége miatt 1928 augusztusában lefogták, 1930-ban három év szabadságvesztésre ítélték, ám a vizsgálati fogságban töltött időt utóbb beszámították, így 1931-ben szabadult, minekutána a [[Szovjetunió]]ba utazott. 1931 szeptemberétől és 1933 között [[Moszkva|Moszkvában]], a nemzetközi Lenin iskolában tanult. 1933 közepén tért vissza hazájába, illegálisan, s a KMP budapesti bizottságának titkáraként, a Központi Bizottság tagjaként működött Budapesten. 1936-ban visszautazott a Szovjetunióba, ahol három évig bútorgyári kárpitosként majd technikai ellenőrként dolgozott. Emigrációjában a frakcióharcokkal nem foglalkozott, így párttagsági jogait három évre felfüggesztették, csak 1939-ben nyerte vissza azokat. Letette az érettségit, és 1939-től 1943-ig a [[Moszkvai Állami Egyetem|Lomonoszov Egyetemen]] tanult történelmet. Időközben, a Barbarossa-hadművelet megindulása után a [[Kommunista Internacionálé]] munkatársa lett, az baskíriai Ufába áttelepített apparátust is követte, és a Komintern-iskola magyar csoportjának oktatója lett. A Komintern feloszlatása után (1943) két éven át politikai agitációs munkát végzett magyar hadifogolytáborokban és a [[krasznogorszk]]i hadifogoly-iskolában, ezen utóbbinak egy ideig igazgatója is volt. 1943-ban fejezte be felsőfokú tanulmányait, a binszki főiskolán. 1945-ben néhány hónapig szerkesztette az ''Igaz Szó'' című hadifogolyújságot. Még ebben az évben hazatért Magyarországra.
 
1945 és 1948 között a [[Szakszervezetek Országos Tanácsa]] titkáraként tevékenykedett, majd részt vett a ''Tartós békéért, népi demokráciáért!'' című folyóirat szerkesztésében. 1950 és 1953 között a Népművelési Minisztérium főosztályvezetője, 1953-tól 1956-ig a [[Kossuth Kiadó|Szikra Könyvkiadó]], 1956-ban a Pártfőiskola igazgatója volt. 1956-ban, a szovjet csapatok bevonulását követően csatlakozott a Kádár-féle új vezetéshez. Kezdetben a pártközpontban működött, 1957 és 1961 között pedig a ''[[Népszabadság]]'' szerkesztőbizottságát vezette. 1957. június 29-től az [[Magyar Szocialista Munkáspárt|MSZMP]] KB póttagja, 1959. december 5-től rendes tagja, egészen 1980. március 27-ig. 1961. szeptember 19. és 1965. június 25. között a Központi Bizottság titkáraként működött, felügyelte a KB Külügyi Osztálya mellett a Központi Ellenőrző Bizottságot, a Párttörténeti Intézetet, a Társadalmi Szemle szerkesztőségét, a baranyai, somogyi, tolnai és zalai pártbizottságokat, 1962 őszétől pedig az azévben felállított Kegyeleti Bizottságot. Még 1960 elején lett tagja a KB Agitációs és Propaganda Bizottságának. 1966. december 5-ig a Párttörténeti Intézet főigazgatói posztját töltötte be. Ezután 1975-ig a Politikai Főiskola igazgatója, majd 1977. április 13-ig rektora volt. 1977-ben ismét kinevezték a ''Népszabadság'' főszerkesztőjévé, 1980 májusában pedig a Párttörténeti Intézet igazgatójává, miután a márciusi (XII.) pártkongresszuson kimaradt a Politikai Bizottságból. 1983 júlisában nyugdíjba vonult.