Főmenü megnyitása

Módosítások

Nincs méretváltozás, 3 évvel ezelőtt
a
engedély nélküli képek ki
[[1846]]-ban kezdik építeni a [[Budapest]]-[[Pozsony]] vasútvonalat, amelynek [[Vác]]-[[Nána|Párkánynána]] közötti szakaszát [[1851]]-ben adják át a forgalomnak. A [[Budapest]] – [[Vác]] [[vasút]]vonal [[Pozsony]]ig történő meghosszabbításával nagyon gyorsan fejlődött. Ekkor épült meg a hétlyukú zebegényi vasúti völgyhíd, ami a maga kategóriájában Magyarországon a második legnagyobb híd. Az állomás épülete a Monarchia stílusában épült. Eredeti formájával turisztikai látványosság. A község első temetője a jelenlegi vasútállomás környezetében volt, ahol a vasútépítés miatt meg kellett szüntetni. Ekkor került át jelenlegi helyére a Kálvária-domb déli oldala alá. Ma is itt van a község temetője. Fekvése, domborzati viszonyai és érdekes elrendezése miatt az ország egyik legszebb temetője. [[1853]]-ban a Kálvária-dombon megépült a [[barokk]] oromzattal ellátott homlokzati tornyos kisebb méretű, keletelt, [[klasszicizmus|klasszicista]] „Kálvária kápolna”. Feltehetően ebben az időben épült a kápolnához vezető út mellett kilenc kisebb méretű stációs házikó; mindegyiken kis fülkében Jézus keresztútját ábrázoló kép. Ugyan csak a [[19. század]] elején épült a kálvária északnyugati lábánál a Nepomuki Szent János kápolna (úti kápolna) kisméretű oltárral, szobrokkal.
 
[[Fájl:Zebegény Hétlyukú híd.jpg|265px|jobbra|bélyegkép|A vasúti völgyhíd]]
[[Fájl:Zebegeny hid-07-1.jpg|265px|bélyegkép|jobbra|A híd légiófotója]]
[[1890]]-ben megszélesítik a hétlyukú vasúti völgyhidat, így már két pár vágányon közlekedhetnek a vonatok.
 
=== Jelene ===
[[Fájl:Zebegény-mészkőbánya.jpg|200px|jobbra|bélyegkép|A mészkőbánya]]
A rendszerváltás óta önálló [[Helyi önkormányzatok Magyarországon|önkormányzata]] van. Alapintézményekkel (általános iskola, óvoda, könyvtár, háziorvos) rendelkezik. Kulturális élete a hasonló nagyságú települések közül kimagaslik. Itt található: a Szőnyi István Múzeum és [[Farkas Vince]] hajóskapitány [[Magyar Hajózástörténeti Múzeum|hajózási múzeuma]]. [[1968]] óta nyaranta rendeznek képzőművészeti szabadiskolát.
 
 
== Látnivalók ==
[[Fájl:Zebegény Országzászló.jpg|200px|jobbra|bélyegkép|Országzászló]]
[[Fájl:Dőry-kastély, Zebegény.jpg|200px|bélyegkép|jobb|Dőry-kastély, Zebegény]]
* A [[Havas Boldogasszony]]nak szentelt római katolikus templom – Györgyi Dénes, Jánszky Béla, [[Kós Károly (építész)|Kós Károly]] szecessziós, magyaros formavilágú alkotása [[1910]]-ből, [[Körösfői-Kriesch Aladár]] tervei alapján készült freskókkal.
99 086

szerkesztés