„Széchényi Imre (zeneszerző)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
44. sor:
== Zeneszerzői munkássága ==
 
Táncok (keringökeringő, polka, mazurka, galopp, induló) és romantikus versekre írt dalok fűződnek nevéhez. Kisebb terjedelmű műveinek és zenekari polkáinak, mazurkáinak egy részét kiadták nyomtatásban. Nagyobb méretű darabjai legnagyobbrészt elvesztek vagy lappanganak, csak sajtóadatokból ismertek. Ezeket ugyanis, bár bizonnyal lett volna rá módja, valószínüleg– valószínűleg nem jelentette meg nyomtatásban.
 
Műveit, sőt személyét is gyakorlatilag elfelejtették. Életét és munkásságát dédunokaöccse Széchényi Kálmán 2011-óta kutatja. Mintegy száz művének a kottáját sikeresen fellelte. Azóta műveit már több európai városban bemutatták. 2014-ben jelent meg az első hangfelvétel műveiből „Imre Széchényi - Forgotten compositions” címmel. (Hungaroton HCD32748). Néhány művét jóval több, mint száz év után, 2016 elején mutatták be újra, a MÁV Szimfonikus Zenekar előadásában.