„Adolf Hitler politikai végrendelete” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
a egyértelműsítés - Lipcse |
||
14. sor:
Április 28-án Hitler a [[stockholm]]i rádióból értesült [[Heinrich Himmler]]nek a szövetségesekkel folytatott titkos tárgyalásairól és arról az ajánlatáról, hogy egy részleges kapituláció érdekében lemondana a [[A zsidóság Magyarországon|magyar zsidók]] elgázosításáról. Ezen túl közölték vele, hogy [[Karl Wolff]], [[Waffen-SS|SS]] tábornok fegyverszüneti egyezményt kötött az amerikai csapatokkal [[Olasz Királyság|Olaszországban]], valamint hogy [[Felix Steiner]] SS tábornok megtagadott egy parancsot. Erre Hitler megparancsolta, hogy [[Hermann Fegelein]]t – aki összekötője volt az [[Schutzstaffel|SS]] és Himmler irányában, ráadásul [[Eva Braun]] sógora – tartóztassák le annak berlini lakásában és lőjék agyon. Egy SS rögtönítélő bíróság tárgyalás nélkül halálra ítélte Fegeleint mint dezertőrt és mint olyant, aki tudott Himmlernek az ellenséggel fenntartott kapcsolatairól és ezeknek részese is volt.
Hitler aláírta a halálos ítéletet, amelyet azután a birodalmi kancellária kertjében végre is hajtottak.{{refhely|Groehler 1995| 59.o.}}{{refhely|Görtemaker 1999|16.o.}} Ezt az utolsó gyilkosságot történészek úgy értelmezték, mint Himmleren vett bosszút, akit már nem fogathatott el, és ez a döntése azt is mutatta, hogy valószínűleg tartott a környezetében lévő SS katonák merényletétől és retteghetett attól, hogy esetleg a saját emberei majd leváltják.{{refhely|O’Donnell 1975| 98. o.}}{{refhely|Auer 1983| 92. o.}}{{refhely|Spiegel 1995 április 10}} A nap során Hitlert értesítették arról, hogy a remélt felmentő seregeket körbezárták és egymástól elvágták. Éjféltájban házasságot kötött [[Eva Braun]]nal, aki vele együtt kívánt meghalni. Éjszaka két óra tájban megfogalmazta mind személyes, mind politikai végrendeletét. Reggel a Vörös Hadsereg támadást indított Berlin központja ellen. Megfigyelők telefonon informálták őt az oroszok további előnyomulásáról. Déltájban már csak néhány száz méterre voltak a [[Szovjetunió|szovjet]] [[Harckocsi|tank]]ok a birodalmi kancelláriától. Este tíz óra táján értesítették Hitlert szövetségese, [[Benito Mussolini]] (és annak szeretője, [[Clara Petacci]]) lelövetéséről, akiket menekülésük közben [[partizán]]ok fogtak el a [[svájc]]i határ közelében. Ez végérvényesen megerősítette őt abban, hogy [[öngyilkosság]]ot kell elkövetnie.
Április 30-án Hitler búcsút vett alárendeltjeitől, megengedte nekik, hogy megkíséreljék a kitörést, [[méreg|mérget]] tartalmazó fiolákat osztott szét közöttük és kipróbálta az egyik hatását Blondi nevű [[Német juhászkutya|német juhászkutyáján]]. Még néhány kérdést intézett rádiókapcsolatán keresztül a [[Wehrmacht]] főparancsnokságát vezető [[Wilhelm Keitel]]hez azért, hogy megtudja a még harcoló német erők elhelyezkedését, és parancsot adott a maga és Eva Braun holttestének és hátrahagyott dolgaiknak az elégetésére. 15:30 és 15:50 közt mindketten öngyilkosságot követtek el.{{refhely|Bihl 2000|76-80. o.}}
30. sor:
Folytatásként ezt diktálta Hitler:
{{Idézet2|Nem hagytam kétséget afelől sem, hogy ha Európa népeit ismét csak e nemzetközi pénzpiaci összeesküvők részvénycsomagjának tekintik, akkor azt a népet is felelőssé fogják tenni, amely a tulajdonképpeni bűnös ebben a gyilkos birkózásban: a zsidóságot! Továbbmenve, senkiben sem hagytam kétséget, hogy ezúttal nem pusztán Európa árja népei gyermekeinek milliói fognak éhen halni, nem pusztán több millió felnőtt férfi halhat majd meg, nem pusztán nők és gyermekek százezrei éghetnek el a városok utcáin és halhatnak meg a bombázásoktól, hanem a tulajdonképpeni bűnösöknek is, bár humánus eszközök által, de bűnhődniük kell.}}
Ezzel hivatkozik az 1939. január 30-án, a [[Reichstag (épület)|Reichstagban]] tartott beszédére, amelyben mint német kancellár elsőként a „zsidó faj Európában való megsemmisítésével” fenyegetett, „ha Európában és azon kívül a nemzetközi finánc zsidóságnak esetleg sikerülne a népeket ismét egy világháborúba kergetnie”. Ezt a beszédet akkoriban minden nemzetiszocialista média terjesztette, könyv formájában is nyilvánosságra hozták és 1940 novemberében bevették ''[[Az örök zsidó (film, 1940)|
A folytatásban Hitler az általa megkezdett, hat évig tartó világháborút így jellemezte: „a legdicsőbb és legbátrabb megnyilvánulása egy népnek”. Öngyilkossági szándékát azzal magyarázta, hogy nem tud megválni Berlintől, de ugyanakkor nem tud szembeszállni az „ellenség rohamával” sem. „Személyes ellenállását elvakult és jellemtelen szubjektumok lassanként értéktelenné nyilvánítják”. Állítása szerint ő „osztozni kíván sok millió más ember vállalt sorsában”. Ezen túl pedig „nem kíván az ellenség kezére jutni, aki az általa felhergelt tömegek szórakoztatására egy új, a zsidók által rendezett színházi darabot várnak”, hanem halálának időpontját „szabad akaratból” arra a pillanatra kívánja megválasztani, amikor az ellenség őhozzá elér. Ezután hangsúlyozza:
125. sor:
[[Alan Bullock]], Hitler életrajzírója hangsúlyozza, hogy Hitler a szavait gondosan megválasztotta, hogy az öngyilkosságát az őérte elesett katonákkal való egyfajta egyesülésnek és egyben mindhalálig való kötelességteljesítésként tüntesse fel.{{refhely| Bullock 2000| 797. o.}}
Ezzel ellentétben áll, hogy a katonák és NSDAP hivatalnokok öngyilkosságát Hitler gyakran megbélyegezte, gyávaságnak és a „felelősségtől való menekülésnek” nevezte, így tett még 1945. április 21-én is, miután értesült [[Lipcse (Németország)|Lipcse]] főpolgármesterének öngyilkosságáról.{{refhely| Schreckenberg 2006| 133. o.}} [[Helmuth Weidling]] számára, aki Berlint védelmező csapatok főparancsnoka volt, épp emiatt volt az állítólagos hősi halál nyilvánvaló hazugság. Közvetlenül Hitler öngyilkosságának hírét hallva felmentette katonáit hűségesküjük alól: „A Führer 1945. április 30-án végzett magával, és ezzel minket, akik rá hűségesküt tettünk, cserben hagyott.”{{refhely|Großbölting 2011| 81.o.}}
Hitler gyakori hivatkozásait és utalásait a [[biblia]]i kifejezésekre, témákra és epizódokra többször is megfigyelték és analizálták. Önmagát az e világi fölé emelte, a messiás szerepbe. Ez azt a célt szolgálta, hogy az 1920 óta a propaganda által életre hívott Führer-kultuszt megszilárdítsa. Ezzel próbálta meg Hitler a németeket a halálát követő időkben is önmagához, politikai céljaihoz kötni.{{refhely| Steins 2006|153. o.}}
160. sor:
[[Hermann Lübbe]] német filozófus Hitler politikai végrendeletét az NS-ideológia felülmúlhatatlan példájának tartja. Ez az ideológia a fajok küzdelmének – mint a világtörténelem törvényszerűségének – dogmájából levezeti a népirtás abszolút kötelességét. Valamennyi gondolkodást dominált ez, az individuálist, a gyakorlatiast és a célszerűt. „Lelkiismeretünk elaltatása azzal, hogy ideológiailag magasabb célokat követünk” bár nem az egyetlen, de szükséges feltétele volt a népirtás politikájának. Emiatt Hitler annál inkább ragaszkodott „a saját ügy magasabb igazsága tudatához”, mennél inkább meghiúsult valamennyi politikai célja (Nagy-Németország, a Szovjetunió megsemmisítése és „végső győzelem”). E ragaszkodás nélkül a következmény: meghasonlás, annak kényszere, hogy belássa: millió és millió embert küldött a halálba ideológiai megszállottsága miatt. Csakis így érthető meg a politikai végrendeletének utolsó, irrealitása okán „kísérteties” mondata.{{jegyzet* |„Mindenekelőtt kötelességévé teszem a nemzetnek és vezetésének ...” (lásd fent!)}}{{refhely|Lübbe 1997|188-190.o.}}
[[Mark Weitzman]] antiszemitizmus-kutató és a [[Simon Wiesenthal Center]] képviselője,{{refhely|Weizman 2007|?. o.}} a végrendelet utolsó állításaiban parancshoz hasonló megbízást lát meg, „megbosszulni az itt, mint zsidó győzelemnek leírt történelmi szégyent”. Ez a parancs szerinte a globális [[szélsőjobboldal]]iságban történelmileg hatásossá vált. A radikális antiszemitizmus, mint ennek állandó része, a [[globalizáció]] óta és épp a nemzetiszocializmus veresége miatt, meg éppenséggel [[Izrael]] államának 1948-as megalapítása miatt ma talán erősebb, mint valaha volt.{{refhely|Weizman 2006|34.-37. o.}}
183 ⟶ 182 sor:
Utal a [[Carl Hilpert]] – a Kurland hadsereg-csoport főparancsnoka – tollából ismert, Hitlertől származó kijelentésre: a német nép „nem méltó hozzám”,{{jegyzet*|„Ha a német nép elveszíti a háborút, akkor hozzám méltatlannak bizonyult”: Adolf Hitler 1945. április 18-i megnyilvánulása Generaloberst Carl Hilpert előtt. Hans Adolf Jacobsen könyvéből való idézet: ''Kriegstagebuch des Oberkommandos der Wehrmacht (Wehrmachtführungsstab) 1940–1945.'' 4. kötet, első kiadás, 1965, 68. o.}} és összeköti azzal a reményével, hogy ez a kijelentés és Hitler öngyilkossága fel fogja nyitni a németek szemét. Hitler politikai végrendeletétől való elhatárolódásnak ez a formája Hitler korábbi tisztelői között elterjedt volt.{{refhely|Brehm 1962| 270-273. o.}}{{refhely|Atze 2003|450. o.}}
A Führer-kultusz szétrombolásának másik irodalmi formája Hitler teteme elégetésének [[Naturalizmus (művészet)|naturalista]], a legapróbb részletekbe menő leírása. Ezzel olyan legendák ellen lépnek fel a szerzők, mint például [[Josef Einwanger]]{{refhely|Einwanger 1989|58. o.}} vagy [[Marcel Beyer]]{{refhely|Beyer 1996|218. o.}}, amelyek szerint Hitler holttestét soha nem találták meg, következésképp titokban tovább élt valahol.
Több szerző Hitlert fiktív figuraként ábrázolja, aki mint önmaga [[Karikatúra|karikatúrája]] él tovább: mint például [[Herbert Rosendorfer]], ''Német szvit (Deutsche Suite)'' (1972), [[Günter Kunert]], ''Hitler él (Hitler lebt)'' (1987), [[Christoph D. Brumme]], ''Hitler'' (1996), vagy [[Bernhard Setzwein]], ''A hét igaz ember könyve (Buch der sieben Gerechten)'' (1999). Mások a konjunktúra-történelem (azaz, mi történt volna, ha Hitler tovább élt volna) eszközeihez nyúlnak elemezve és figyelmeztetve, amennyiben leírják a világot a „zsidókérdés teljesen befejezett végső megoldása (Endlösung der Judenfrage)” után, vagy a [[Generalplan Ost]] (az Általános Terv - Kelet) teljes megvalósítása után: így például [[Otto Basil]], ''Ha ezt a Führer tudta volna (Wenn das der Führer wüßte)'' (1966); [[Helmut Heißenbüttel]], ''Ha Adolf Hitler a háborút nem nyerte volna meg (Wenn Adolf Hitler den Krieg nicht gewonnen hätte)'' (1979); illetve erre reagálva [[Ralph Giordano]]: ''Ha Adolf Hitler a háborút megnyerte volna (Wenn Hitler den Krieg gewonnen hätte)'' (1992).{{refhely| Atze 2003 | 106–115. o.}}
300 ⟶ 299 sor:
|{{wikisource|My Private Will and Testament|Hitler személyes végrendelete|en}}
|}
{{kiemelt}}▼
{{DEFAULTSORT:Adolf Hitlerpolitikaivegrendelete}}
[[Kategória:Harmadik Birodalom]]
[[Kategória:Antiszemitizmus]]
▲{{kiemelt}}
| |||