„Fort Donelson ostroma” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
125. sor:
A déliek pedig kezére játszottak ebben. Floyd és Buckner döbbenten értesült, hogy a sikeres délelőtti támadás ellenére Pillow fél kettőkor elrendelte a visszavonulást a kiindulási állásokba. A szerepek megfordultak: az eddig pesszimista Buckner energikusan kérdőre vonta a lélekjelenlétét elvesztő Pillow-t. Forrest beszámolt róla, hogy a délnek vezető út nyitva van, csak egy ponton a jeges patak derékmagasságig elöntötte. A tábori sebész nem javasolta ennek használatát, tartva tőle, hogy az elázott katonák megfagynának út közben. Jelentés érkezett arról is, hogy Grant hadseregében C. F. Smith hadosztálya újabb {{szám|10000}} fős erősítést kapott és Floyd már eddig is abban a hitben volt, hogy az északiak létszámfölénye négyszeres.{{refhely|Shelby Foote4|azonos=SF4}} Floyd felül akarta bírálni a parancsot, de hagyta magát meggyőzni Pillow által, aki azt hangoztatta, hogy katonáinak újrarendeződésre és ellátmányra van szükségük mielőtt elhagynák az erődöt. Floyd a teljes déli hadsereget visszarendelte Fort Donelson állásaiba, a teljes területnyereséget feladva,{{refhely|Eicher, 2001|176. o.|Cooling, 1999|31. o.|Nevin, 1983|90. o.|Gott, 2003|220–221. o.}} és elhatározta, hogy egyik hadtestét kimenekíti, míg a másik hátramarad fedezni és aztán megadja magát.{{azonos|SF4}}
[[File:The attack on Fort Donelson by John Steeple Davis, 1897.jpg|thumb
[[File:Fort Donelson Feb15pm.png|thumb|400px|Az uniós ellentámadás február 15-én délután.]]
Grant hamar ki akarta használni a lehetőséget, s azt mondta Smith-nek: ''„A jobbszárnyon minden elveszett; magának kell bevennie Fort Donelsont.”'' Smith azt felelte: ''„be fogom”'', majd támadásra készítette fel két megmaradt dandárját. A Lauman dandár intézte a fő támadást James Tuttle ezredes 2. iowai ezredével annak élén, Cook dandárja dandárja pedig hátra és jobbfelé biztosított, valamint elterelő támadást intézett. Mivel a déli állásokat mindössze a John W. Head ezredes 30. tennessee-i ezrede védte, az északiak gyorsan elfoglalták a külső védővonalat. Két órányi ellentámadással sem sikerült kivetni őket az elfoglalt árkokból. Grant ezzel estére Fort Donelson elfoglalásának küszöbére érkezett. A folyót biztosító ütegek kikapcsolásával a déli hadsereg nem tud védekezni a naszádokkal szemben, márpedig valószínűnek tűnt, hogy másnap reggel az uniós gyalogság ellenőrzése alá tudja majd vonni őket.{{refhely|Cooling, 1999|32–33. o.|Nevin, 1983|90. o.|Gott, 2003|226–231. o.|Woodworth, 2005|108–111. o.}}▼
▲[[File:The attack on Fort Donelson by John Steeple Davis, 1897.jpg|thumb|left|1897-es rajz Grant támadásáról, mely C. F. Smith-t ábrázolja katonáit lóhátról irányítva.]]
▲Grant hamar ki akarta használni a lehetőséget, s azt mondta Smith-nek: „A jobbszárnyon minden elveszett; magának kell bevennie Fort Donelsont.” Smith azt felelte: „be fogom”, majd támadásra készítette fel két megmaradt dandárját. A Lauman dandár intézte a fő támadást James Tuttle ezredes 2. iowai ezredével annak élén, Cook dandárja dandárja pedig hátra és jobbfelé biztosított, valamint elterelő támadást intézett. Mivel a déli állásokat mindössze a John W. Head ezredes 30. tennessee ezrede védte, az északiak gyorsan elfoglalták a külső védővonalat. Két órányi ellentámadással sem sikerült kivetni őket az elfoglalt árkokból. Grant ezzel estére Fort Donelson elfoglalásának küszöbére érkezett. A folyót biztosító ütegek kikapcsolásával a déli hadsereg nem tud védekezni a naszádokkal szemben, márpedig valószínűnek tűnt, hogy másnap reggel az uniós gyalogság ellenőrzése alá tudja majd vonni őket.{{refhely|Cooling, 1999|32–33. o.|Nevin, 1983|90. o.|Gott, 2003|226–231. o.|Woodworth, 2005|108–111. o.}}
▲--->
In the meantime, on the Union right, Lew Wallace formed an attacking column with three brigades—one from his own division, one from McClernand's, and one from Smith's—to try and regain control of ground lost in the battle that morning. Wallace's old brigade, the [[11th Indiana Infantry Regiment|11th Indiana]], now commanded by Col. [[Morgan Lewis Smith|Morgan L. Smith]], the [[8th Missouri Volunteer Infantry|8th Missouri]], and others from McClernand's and Wallace's divisions were chosen to lead the attack. The brigades of Cruft (Wallace's Division) and [[Leonard F. Ross]] (McClernand's Division) were placed in support on the flanks. Wallace ordered the attack forward. Smith, the 8th Missouri, and the 11th Indiana advanced a short distance up the hill using [[Zouave]] tactics, where the men repeatedly rushed and then fell to the ground in a [[prone position]].{{refhely|Stephens, 2010|56. o.}} By 5:30 p.m. Wallace's troops had succeeded in retaking the ground lost that morning,{{refhely|Stephens, 2010|57. o.}} and by nightfall, the Confederate troops had been driven back to their original positions. Grant began plans to resume his assault in the morning, although neglecting to close the escape route that Pillow had opened.{{refhely|Gott, 2003|231–235. o.| Woodworth, 2005|111–113. o.|Eicher, 2001|178. o.|Cooling, 1999|33–34. o.}}
--->
| |||