„Őszinteség” változatai közötti eltérés

Sebestyen Balazs
(Sebestyen Balazs)
{{wikiszótár|őszinteség}}
Az '''őszinteség''' BALAZS az [[Igazság (filozófia)|igazsággal]] mint értékkel összefüggő, azzal összhangban álló, cselekvésben és kommunikációban kifejezésre kerülő [[emberi tulajdonság]]. Ide sorolható minden, ennek a feltételnek megfelelő emberi megnyilvánulás – a hallgatás épp úgy, mint a beszéd.
 
Egyszerűen megfogalmazva az őszinteség annyit tesz, hogy mindent úgy adunk elő, ahogyan azt valóban hisszük is. Saját vágyaink, indítékaink és belső valóságunk önmagunkkal szembeni őszinte elismerése (lásd még: [[önámítás]]) éppúgy ide tartozik, ahogy a másokkal szemben tanúsított őszinteség is.
Az őszinteség minden megnyilvánulásra kiterjed; példának okáért, ha valaki nem hajlandó tárgyilagosan és elfogulatlanul figyelembe venni a tényeket, akkor ezzel egyidőben azt sem állíthatja, hogy saját ismeretei, nézete vagy álláspontja megfelel a valóságnak. Ha valaki mégis ezt teszi, akkor csupán önnön vágyait juttatja kifejezésre és nem törekszik a tényleges igazság megismerésére. A tárgyilagosan felkutatott és felsorakoztatott bizonyítékok helyett pusztán az ember egyéni vágyaira alapozott nézetek akkor is őszintétlenek, ha részben jó szándékúak is – elvégre gonosztevők is viseltethetnek jó szándékkal kiválasztott egyének egy kis csoportja iránt. Így tehát megállapíthatjuk, hogy az őszinteség egyik alapvető eleme az igazság iránti elfogulatlanság.
 
Számos tévképzet is övezi az őszinteség fogalmát, mivel a jó szándék szorosan összefügg a méltányossággal, és ekképpen kihat az őszinteség/őszintétlenség mértékére is. Közhiszemű az az elgondolás is, miszerint ha éppen nem vagyunk őszinték, akkor annak mindig tudatában is vagyunk – erkölcseinket azonban dinamikusan érzékeljük. Gyakorta előfordul, hogy őszintétlenségünk és a tényleges igazság iránti érdektelenségünk csak abban a pillanatban válik nyilvánvalóvá, amikor épp nem veszünk figyelembe más nézőpontokat. [[Szókratész]] is hosszan taglalta az igazság, őszinteség és erkölcsiség kérdéseit; kitért arra is, hogy ha az emberek valóban ''megértenék'', hogy amit tesznek, az rossz, akkor egyszerűen felhagynának azzal. Mi több, minél őszintétlenebb valaki, annál kevésbé érti majd az őszinteséget és önnön viselkedésének rossz mivoltát is. Sajnos azonban az őszinteség és az erkölcsiség olyan, konkrétan meghatározott viselkedésformákkal fonódott össze, amelyek éppúgy változnak és alakulnak az idők során, mint például a divat. Az a felfogás, miszerint az őszinteség alapvető fontosságú feltétele az igazsághoz való pártatlan hozzáállás és a tények megismerése, előbb vagy utóbb minden eszmeiséggeleszmeiség gel összeütközésbe kerül. Ez pedig magyarázatot adhat arra is, hogy az őszinteség, amiről bár egyfolytában és igen kimerítően szoktak beszélni, mégsem vált általánosan elterjedt normává. Természeténél fogva minden idea és eszmeiség hajlamos eltúlozni a neki tetsző tényeket és elnyomni másokat, ezzel is megerősítve saját álláspontját; lényegében arról próbálnak meggyőzni minket, hogy ''egyedül'' az ő világnézetük a helyes. Ez a hozzállás elméletben és gyakorlatban egyaránt felőrli az őszinteséget, és folyamatos konfliktusokat gerjeszt az emberi kapcsolatok valamennyi válfajában is.
 
Egyesek szerint ez a meghatározás túlságosan is leegyszerűsített, vagy csak a [[nyugati kultúra|nyugati kultúrára]] alkalmazható. Vannak például, akik úgy vélekednek, hogy bizonyos helyzetekben elfogadható lehet az igazság elhallgatása, és hogy aki egy ilyen helyzetben ténylegesen hazudik is, az ettől még nem lesz őszintétlen. Példa lehet egy ilyen helyzetre az udvariasság részét képező hazugság ("ártalmatlan hazugságok") vagy a súlyos fenyegetettségben elhangzó, saját vagy mások testi épségének megőrzésére irányuló hazugság. Megint mások ugyanakkor – mint például [[Immanuel Kant]] ennél sokkalta átfogóbb etikai bizonyosságra törekednek az egyéni megnyilvánulások terén.
Névtelen felhasználó