„Borisz Mihajlovics Saposnyikov” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
28. sor:
1912-ben áthelyezését kérte arra hivatkozva, hogy nagyobb szabású hadijátékok segítségével növelhesse tapasztalatait,<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=220}}</ref> de a kérésében valószínűleg nagy része volt a Turkesztánban szerzett [[malária|maláriá]]jának is – a betegség egész életében elkísérte. Így került – immár [[százados]]ként – a lengyelországi [[Częstochowa|Częstochowá]]ba, a 14. lovashadosztályhoz.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=220}}</ref> Itt érte (emlékiratai alapján teljességgel váratlanul<ref>{{cite book |author=Borisz Saposnyikov |title=Hadtudományi írások |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1976 |id=ISBN 936 326 029 9}}, 46. o.</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=220}}</ref>) az [[első világháború]], ahol „élesben” bizonyíthatta rátermettségét.
1917 októberében [[ezredes]]sé, valamint a kaukázusi gránátos hadosztály 16. [[Mingrélia|mingrélia]]i gránátosezredének élére nevezték ki. Alig két hónappal később, 1917 decemberében a már forradalmi lázban égő katonai bizottsági küldöttek őt választották meg hadosztályparancsnoknak.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=5}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=220}}</ref> Itt egy kis hiátus következik katonai pályafutásában: 1918
== A Vörös Hadsereg vezérkarában ==
34. sor:
Saposnyikov jelentős szerepet töltött be az éppen csak formálódó Vörös Hadsereg elméleti és gyakorlati alapjainak lerakásában, hiszen azon tisztek maroknyi csoportjába tartozott, akik tényleges katonai kiképzésben részesültek. Mint képzett és valódi harctéri tapasztalatokkal rendelkező szakember, villámgyorsan megtalálta az őt megillető helyet: azonnal törzstiszt lett, és lényegében minden, a Vörös Hadsereg által végrehajtott hadművelet megtervezésében részt vett,<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=221}}</ref> például 1920-ban [[Anton Ivanovics Gyenyikin|Gyenyikin]] vagy [[Pjotr Nyikolajevics Vrangel|Vrangel]] [[báró]] ellen.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=6}}</ref> Erőfeszítéseiért 1921-ben megkapta a [[Vörös Zászló érdemrend]]et.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=6}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=221}}</ref>
1919-ben megismerkedett [[Mihail Vasziljevics Frunze|Frunzé]]vel, és a polgárháború során több ízben is sikeresen együttműködött vele.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=6}}</ref> 1921-től 1924-ig [[Pavel Pavlovics Lebegyev|Pavel Lebegyev]] tábornok, majd 1924–1925-ben Frunze helyettese<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=6}}</ref> volt a Vörös Hadsereg éppen szerveződő központi törzsében, amelynek szellemiségét nagyobbrészt Tuhacsevszkij, kisebbrészt az ő addigi művei inspirálták.<ref>{{cite book |author=Thos. G. Butson |title=The Tsar's Lieutenant. The Soviet Marshal |publisher=Praeger |year=1984 |id=ISBN 0-03-070683-1}}, 161. o. (angol nyelven)</ref> 1925-ben kinevezték a [[Leningrádi Katonai Körzet]] parancsnokává (ami igen nagy elismerésnek számított egy párton kívüli, a cári hadseregben nevelődött főtiszt számára), majd 1927–28-ban a [[Moszkvai Katonai Körzet]] vezetőjévé.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=221}}</ref> 1928 elejétől 1931 júniusáig vezérkari főnökként működött<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=221}}</ref> (ebben a minőségben először – a Moszkvai Katonai Körzet parancsnokságával is azért bízhatták meg, hogy „kéznél legyen”<ref>{{Opcit|n=Ziemke|o=159}}</ref>). Erre az időszakra esett a pártba való belépése is: 1930. szeptember 28-án nyújtotta be belépési kérvényét, amelyet a XVIII. pártkongresszuson hagytak jóvá, a kötelező próbaidőszak teljesítése (tagjelöltség) nélkül.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=16–17}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=223}} – sajtóhiba: a könyv 1939-re datálja</ref>
1931–32-ben rövid időre (júniustól februárig) kegyvesztetté vált: állítólag azért, mert egy, a polgárháborús hadműveleteket ismertető cikkében a kelleténél jobban dicsérte [[Lev Davidovics Trockij|Trockij]]t. Erre az időre a katonai vezetők „elfekvőjébe”, a [[Volgai Katonai Körzet]]be küldték.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=19}}</ref> 1932 elején azonban ismét tárt karokkal fogadták, és rá bízták a Moszkvában működő [[Frunze Katonai Akadémia]] vezetését.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=19–20}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=223}}</ref> Az akadémiát szinte felvirágoztatta; előadásain [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]] és [[Kliment Jefremovics Vorosilov|Vorosilov]] is rendszeresen részt vett.<ref>{{Opcit|n=Butson|o=172}}</ref> Az intézmény élén végzett munkájáért 1935 májusában professzori címet kapott.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=20}}</ref>
43. sor:
1938-ban Saposnyikov új szerepkörben: diplomataként mutatkozott be.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=223}}</ref> A [[csehszlovák válság]] során ott volt a szovjet küldöttségben – nem rajta múlott, hogy a tárgyalások eredménytelenül végződtek.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=223–24}}</ref> 1939 augusztusában részt vett a (szintén meddő) angol–francia–szovjet tárgyalásokon,<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=23}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=224}}</ref> augusztus 23-án pedig jelen volt a(z egész nyugati világot megdöbbentő és felháborító) [[Molotov–Ribbentrop-paktum]] aláírásánál<ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=312}}</ref>.
1939-ben elkészítette Finnország megszállásának egyik lehetséges, igen professzionális tervét<ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=330}}</ref> – a másik terv [[Kirill Afanaszjevics Mereckov|Kirill Mereckov]]tól származott. Saposnyikov terve szerint (amely Vorosilov támogatását élvezte) elhúzódó háborúra és komoly fegyveres ellenállásra kellett számítani, míg Mereckov terve villámháborúval és gyors, néhány hónapos sikerrel kecsegtetett. Sztálin az utóbbi tervet fogadta el.<ref group="j">Sztálin nemcsak hogy elutasította Saposnyikov tervét, hanem keményen bírálta is a készítőjét azért, amiért ennyire alábecsüli a szovjet hadsereg erejét, és túlbecsüli a finnek ütőképességét. Sőt, olyannyira biztos volt Mereckov tervének sikerében, hogy nem is értesítette Saposnyikovot a hadiállapot beállásáról. A marsall épp szabadságon volt, amikor hírét vette, hogy kitört a háború.</ref><ref>{{cite book |author= Roj Medvegyev |title=Let History Judge. The Origins and Consequences of Stalinsm |publisher=Columbia University Press |year=1989 |id=ISBN 0-231-06351-2}}, 735–36. o. (angol nyelven)</ref> Az ennek nyomán kialakuló elhúzódó [[téli háború]] Saposnyikovot igazolta, és szovjet szempontból abszolút kudarccal végződött, emellett pedig az addig szinte kifogástalan pedigréjű Vörös Hadsereg nemzetközi jó hírét is megtépázta.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=224–25}}</ref> A háború eredményeként Sztálin egy furcsa indoklással leváltotta a vétlen Saposnyikovot a vezérkar éléről<ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=333}}</ref> – a helyére pedig a katasztrofális háborús terv<ref group="j">Mereckovban utólag volt annyi tisztesség, hogy belátta szerencsétlen, pórul járt Saposnyikov igazát: „…Csak e tanulmányok egyikéről tudok érdemleges véleményt alkotni, arról, amely később »Saposnyikov-terv« néven vált ismertté irodalmunkban. Borisz Mihajlovics a finnekre mérendő ellencsapást nehéz dolognak tartotta, és ez feltevése szerint több hónapos erőfeszítést, kemény harcot igényelt még akkor is, ha a nagy imperialista hatalmak nem avatkoznak be közvetlenül a konfliktusba. Ez az álláspont ékes tanúbizonyság Saposnyikov józan eszéről és katonai tisztánlátásáról.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=360}}</ref> kidolgozóját, Mereckovot nevezte ki.<ref group="j">Az esetről Saposnyikov patronáltja, [[Alekszandr Mihajlovics Vaszilevszkij|Vaszilevszkij]] marsall visszaemlékezéseiben olvashatunk részletesen. „Az, hogy melyek voltak Saposnyikov áthelyezésének az előzményei, magától tőle tudom. Amint elmesélte, Sztálin, aki őt ez alkalommal külön meghívta, igen kedvesen és tisztelettel beszélgetett vele. »A szovjet–finn konfliktus után – mondta – áthelyeztük Vorosilovot, és Tyimosenkót neveztük ki népbiztosnak. Finnországot illetően önnek igaza volt: a körülmények úgy alakultak, ahogy ön feltételezte. Ezt azonban csak mi tudjuk. Mellesleg mindenki tudja, hogy a népbiztos és a vezérkari főnök együtt dolgozik, és irányítja a fegyveres erőket. Nekünk számolnunk kell, többek között, a nemzetközi közvéleménnyel, amely a jelenlegi bonyolult helyetben igen fontos. Nem értenek meg bennünket, ha megelégszünk mindössze egy népbiztos áthelyezésével. Ezenkívül a világnak meg kell tudnia azt, hogy teljes mértékben levontuk a finn konfliktus tanulságait. Ez azért fontos, hogy ellenségeinkben megfelelő benyomást keltsünk és lehűtsük az imperialisták forró fejét. A vezetés hivatalos átrendezése ezt a célt szolgálja. És mi a maga véleménye?« – kérdezte Sztálin. Saposnyikov, lévén nagyon fegyelmezett ember, azt felelte, hajlandó szolgálni bármilyen beosztásban, ahová kinevezik. Nemsokára őt bízták meg a védelmi létesítmények építésének az irányításával, a honvédelmi népbiztos helyettese lett, és ő irányította a Haditechnikai Főcsoportfőnökség és az Erődépítési Csoportfőnökség munkáját. Számunkra, akik a vezérkarnál dolgoztunk, Saposnyikov áthelyezésének oka érthetetlen volt. Nem titkolom, nagyon sajnáltuk.”</ref><ref group="j">Az esettel kapcsolatban Zsukov is megnyilvánult az emlékirataiban: „Én, személy szerint, hibának tartom, hogy amikor már kibontakozott a második világháború, Saposnyikovot felmentették a Vörös Hadsereg vezérkari főnökének tisztségéből és kinevezték a honvédelmi népbiztos megerődített [sic!] körletek kiépítésével foglalkozó helyettesévé.”</ref><ref>{{cite book |author=G. K. Zsukov |title=Emlékek, gondolatok I. |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó és Kossuth Könyvkiadó |year=1976 |id=}}, 382–83. o.</ref><ref>{{cite book |author=Alekszandr Mihajlovics Vaszilevszkij |title=A vezérkar élén |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó és Kossuth Könyvkiadó |year=1975 |id=ISBN 963 326 619 (Zrínyi) és ISBN 963 090 482 9 (Kossuth)}}, 106. o.</ref><ref group="j">Sztálin máskülönben igyekezett kímélni Saposnyikov renoméját: az érintetteknek, így Mereckovnak is augusztus végén, a saját lakásán adott privát vacsorán számolt be döntéséről, amelyet az idős marsall rossz egészségi állapotával indokolt. Hogy a színjáték teljes legyen, azzal nyugtatta meg a meglepett, sőt kétségbeesett Mereckovot, aki tapasztalatlansága miatt kérte, hogy mellőzzék, hogy amint jobb jelöltet talál nála, leváltja.</ref><ref>{{Opcit|n=Spahr|o=294}}</ref><ref>{{Opcit|n=Ziemke|o=250}}</ref>
Saposnyikov a nyugati határ védelmi megerősítését kapta feladatául.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=25}}</ref> Bár próbálta meggyőzni Sztálint arról, hogy ide csoportosítsák a Vörös Hadsereg haderejének jelentős részét, mivel [[Adolf Hitler|Hitler]] várhatóan ebből az irányból indít majd támadást, kérése ismét süket fülekre talált.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=225}}</ref> Sztálinnak meggyőződése volt, hogy Hitler elsősorban a [[Grúzia]] környéki olajmezőket kívánja majd elfoglalni, hogy legyen üzemanyag-tartaléka, így oda koncentrálta a hadseregeit. A történelem megint Saposnyikovot igazolta – a [[Barbarossa hadművelet]] során a nyugat felől támadó német hadsereg szinte hetek alatt felmorzsolta a felkészületlen, soványka szovjet haderőt, és hatalmas területeket foglalt el.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=25}}</ref>
59. sor:
== Elméleti munkássága ==
[[Fájl:Convention of commanders (Retouched photograph in the Soviet period). 1921.jpg|bélyegkép|jobb|Saposnyikov az első lovas hadsereg vezetőinek társaságában, 1921-ben. Ülő sor (balról jobbra): [[Szergej Ivanovics Guszev|Szergej Guszev]], [[Alekszandr Iljics Jegorov|Alekszandr Jegorov]], [[Kliment Jefremovics Vorosilov|Klim Vorosilov]]. Álló sor (balról jobbra): [[Nyikolaj Nyikolajevics Petyin|Nyikolaj Petyin]], [[Szemjon Mihajlovics Bugyonnij|Szemjon Bugyonnij]], Borisz Saposnyikov. A felvétel egy nagyméretű csoportkép retusált példánya, és többféle változatban is ismert]]
* 1923-ban jelent meg első, nagyobb visszhangot kapott tanulmánya, ''A lovasság'' (Konnyica, Конница). A szerző részletesen elemezte a lovasság szerepét a nagy háborúban, és kitért a fegyvernem jövőbeli hasznára is. A mű később tananyaggá vált.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=7}}</ref> Megállapításait kitörő örömmel fogadta a régi lovaskatona, Bugyonnij és a népbiztos Vorosilov is – [[Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij|Tuhacsevszkij]] azonban nem. Innentől datálható a Vörös Hadsereg tisztikarának kettészakadása: a „lópártiak” (konzervatívok) szószólója Vorosilov,<ref group="j">A maliciózus Sebag Montefiore így ír róluk (a finn háború következményeit tárgyalva): „Sztálin bírálta a hadsereg »vörös indiánjait«, ám hamarosan saját, primitív emberei felé fordította a figyelmét, akik továbbra is a lovasság legyőzhetetlen erejében hittek, és akiket nem érdekeltek a modern harci eszközök. Bugyonnij és Kulik szentül hitte, hogy a tankok sosem fogják átvenni a lovak helyét. »Nem fogsz meggyőzni! – jelentette ki nemrég Bugyonnij. – Amint jön a háború, mindenki azt fogja kiabálni, hogy hozzátok a lovasságot!« Sztálin és Vorosilov meg akarta szüntetni a különleges harckocsihadtestet. Szerencséjükre Tyimosenkónak sikerült meggyőznie a ''Vozsgy''ot az ostoba lépés elkerüléséről.”</ref><ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=333}}</ref> míg a „géppártiak” (reformerek) vezetője Tuhacsevszkij lett.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=221}}</ref><ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=227}}</ref> (Az 1937-ben kezdődő hadseregbeli tisztogatás elsősorban a reformereket sújtotta.)
* 1924-ben Saposnyikov tanulmányt kívánt írni a szovjet fél számára jelentős kudarccal zárult [[lengyel–szovjet háború]]ról – reagálva a háború egyik parancsnoka, az ifjú Tuhacsevszkij 1923-ban megjelent, ''A visztulai hadjárat'' (Pohod za Viszlu, Поход за Вислу)<ref>{{cite book |author=Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij |title=Válogatott művek |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1975 |id=ISBN 963 326 010 8}}, 61–125. o.</ref> című munkájára.<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=197}}</ref> A tanulmány végül kinőtte eredeti megjelenési helye, a ''Voennij Vesztnyik'' katonai periodika kereteit, és önálló kötetként látott napvilágot ''A Visztulánál'' (Na Viszle, На Висле) címmel. A szerző a tanulmány elkészítéséhez elsőként használt fel tudományos célokra frontdokumentumokat (telefonbeszélgetések átiratait, napiparancsokat, direktívákat stb.).<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=7}}</ref> A kötet különösen az 1937-ben kezdődő tisztogatások fényében fontos: mivel Saposnyikov kritikus véleményt fogalmazott meg Tuhacsevszkijjel szemben (annak ellenére, hogy ezt akkor még pártatlanul, nem a Sztálinnak való megfelelés kedvéért tette<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=198}}</ref>), „jó pontot” szerzett a hadjárat kudarcáért részben felelős Sztálinnál,<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=221}}</ref> aki sosem tudta megbocsátani Tuhacsevszkijnek, hogy nyilvánosan (bár jogosan) bírálta őt. Nagyon is lehetséges, hogy Saposnyikov 1937-es titokzatos életben maradásához ez a tanulmány volt az egyik kulcs.
* 1927–29-ben jelent meg Saposnyikov háromkötetes főműve, ''A hadsereg agya'' (Mozg armii, Мозг армии). Eredetileg négykötetesnek szánta, de a negyedik, a vezérkarnak a háború tervezésében betöltött szerepével foglalkozó rész sosem készült el.<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=199}}</ref> A könyv akkoriban nagynak számító, 5000-es példányszámban jelent meg, és rendkívül gyorsan elfogyott.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=8}}</ref> (1974-ben szemelvényes kiadásban ismét megjelent.<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=199}}</ref>) Sztálin maga is kapott belőle saját példányt, egyedi kötésben, dedikálva, de (bár értékesnek tartotta) fanyalgott rajta.<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=209}}</ref> Valódi hasznát csak a második világháborúban újraolvasva ismerte fel, és akkor több gondolatát hasznosította is. A katonai vezetés „régimódinak” számító részére (Sztálinra, Vorosilovra, Bugyonnijra, [[Jefim Afanaszevics Scsagyenko|Scsagyenkó]]ra) a mű nem gyakorolt mély hatást,<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=209–10}}</ref> a fiatal generáció azonban tanulmányozta és magáévá tette (pl. Vaszilevszkij<ref>{{Opcit|n=Vaszilevszkij|o=74}}</ref>), de legalábbis vitába szállt vele (pl. Zsukov<ref>{{Opcit|n=Zsukov I.|o=120}}</ref>). A mű mindenesetre élénk visszhangot keltett mind otthon, mind külföldön,<ref>{{Opcit|n=Vaszilevszkij|o=74}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=8}}</ref> és bekerült a klasszikusok közé.<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=209}}</ref> Mivel összefoglaló műről van szó, nehéz lenne néhány mondatban leírni, mi mindenről írt Saposnyikov ebben a monumentális művében, amelynek alapjául [[Franz Conrad von Hötzendorf]], az [[Osztrák–Magyar Monarchia]] utolsó vezérkari főnökének 3000 oldalas emlékirata, valamint [[Alekszandr Andrejevics Szvecsin|Alekszandr Szvecsin]] volt cári ezredes nézetei, illetve a valük való vitázás szolgált.<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=199–200}}</ref> A műben Saposnyikov kitért a korábbi vezérkari rendszerre és annak hiányosságaira; jellemezte az ideális vezérkari tisztet és a munkakör betöltéséhez szükséges ismereteket;<ref group="j">Felismerte az általános műveltség fontosságát és a túlzott szakmai specializálódás károsságát. Kijelentette, hogy a jó vezérkari teljesítményhez nincs szükség hosszú csapatszolgálatra. Emellett pedig felsorolta azokat az ismereteket és képességeket, amelyek nélkülözhetetlenek a hatékonysághoz – ilyen (többek között) az erős jellem, a döntési képesség, a szervezőkészség, a vezetési képesség, a taktika, stratégia, hadtörténet, földrajz, az egyes fegyverek és fegyvernemek, valamint a matematika alapos ismerete.</ref> látnoki megjegyzéseket fűzött a hadsereg, a háborúk és a gazdaság szétválaszthatatlan kapcsolatához;<ref group="j">Spahr szerint „1927-ben Saposnyikov – miközben tagadta, hogy próféta akart volna lenni – előre látta, hogy a gazdasági hatalom növekedése miatt a jövő háborúja a szembenálló gazdaságok háborúja lesz, amelyben a hadviselők hátországa ugyanolyan jelentőségű célponttá válik, mint maga a front.”</ref><ref>{{Opcit|n=Spahr|o=204}}</ref> kitért a mozgósítás folyamatára és problematikájára;<ref group="j">„Napjaink mozgósítása a háború ódiuma, és a mozgósításra vonatkozó kormányrendelet tényleges hadüzenetnek számít. Diplomáciailag lehet minden módon a háború igazolására törekedni, fehér könyveket vagy más bármilyen színű könyveket [?] közzétenni, ékesszóló kiáltványokat szerkeszteni, jegyzékeket és ultimátumokat írni, a valóság azonban mindig tény marad. A MOZGÓSÍTÁS HÁBORÚ, ÉS MÁS ÉRTELMEZÉSÉT NEM IS TUDJUK ELKÉPZELNI.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=352}}</ref> valamint szóba hozta a hadsereg és a politika összefüggéseit is (ez utóbbival kapcsolatban igen kompromisszumkészen és megengedően nyilatkozott a mű többi, jóval kategorikusabb, határozottabb megállapításához képest).<ref>{{Opcit|n=Spahr|o=200–209}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=8–16}}</ref> És bár a megírása óta közel 90 év telt el, sok benne megfogalmazott gondolat a mai napig érvényes. Magyarul mind a teljes<ref>{{cite book |author=B. Saposnyikov |title=A hadsereg agya I–II. |publisher=Honvédelmi Minisztérium |year=1970 |id=}}</ref>, mind a szemelvényes kiadás<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=193–352}}</ref><ref>{{cite book |author= |title=Válogatás szovjet hadtudományi írásokból |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1984 |id=ISBN 963 326 163 5}}, 137–295. o., válogatta és szerkesztette: dr. Kocsis Bernát ezredes</ref> napvilágot látott.
* A katonai és tudományos munka mellett Saposnyikov alighanem tanítani szeretett a legjobban, bár a hármat esetében aligha lehet szétválasztani. Két alkalommal is volt a legmagasabb szovjet katonai akadémia igazgatója: 1932–35-ben a Frunze Katonai Akadémiát, 1943–45-ben pedig a Vorosilov Katonai Akadémiát vezette. A Frunze Akadémián korszerűsítette az oktatást, a tananyagokat, elmélyítette a tanszékeken folyó tudományos munkát, és ügyelt a szakszerű oktatói állomány kinevelésére és kinevezésére.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=19–20}}</ref> A tantervet is módosította: kiemelt tantárgy lett a műveleti és taktikai ismeretek átadása, és a gyakorlati tárgyak száma is megnőtt.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=223}}</ref> Munkájának gyümölcseként az akadémia [[Lenin-rend]]et, Saposnyikov maga pedig professzori címet kapott. A Vorosilov Akadémia élére háborús időben nevezték ki. Az intézmény meghallotta az idők szavát: a cél az volt, hogy a legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb kompetens, hadra fogható parancsnokot nevelje ki. Ez sikerült is: több száz főtiszt került ki onnan egyenesen a frontra, és állt helyt a világháborúban.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=29}}</ref> Saposnyikov emellett elérte, hogy a tanterv is alkalmazkodjon a háborús igényekhez: a kevésbé fontos elméleti tárgyak helyett hadijátékokat tartott,<ref group="j">[[Anatolij Hrulev]] hadseregtábornok szerint „Borisz Mihajlovics különösen értett a magasabbparancsnokok és a törzsek felkészítésének megszervezéséhez. A hadijátékokat mindig nehéz hadműveleti helyzetre építette fel, s ennek alapját általában valamilyen történelmi esemény alkotta. A játék elemzésekor a legapróbb részletekig megvilágította a felek hibáit, és megmutatta, hogyan kellett volna a hadműveletet lefolytatni a mai körülmények között korszerű eszközökkel. A hadijátékok, amelyeket Saposnyikov szervezett, rendkívül tanulságosak voltak…”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=363}}</ref> rendszeresen elemezte hallgatóival a sikeres és sikertelen handműveleteket, az oktatókat kiküldte a frontra, és arról sem feledkezett meg, hogy elkészítse a
== Érdekességek Saposnyikovról ==
70. sor:
* Mind műveltségével, mind magatartásával a klasszikus cári iskolát képviselte.<ref group="j">Olyannyira, hogy a legenda szerint a [[moszkvai csata]] megnyerése után ő és Vaszilevszkij marsall óvatosan megkörnyékezték Sztálint azzal az ötlettel, hogy vezesse be a régi cári egyenruhák használatát a Vörös Hadseregben. Sztálin akkor még hallani sem akart a tervről, ám 1943 elején már büszkén szemlélte a számára meglepetésként készült, [[Andrej Vaszilevics Hruljov|Andrej Hruljov]] logisztikai főnök által terveztetett uniformisokat, amelyek a régi gárdista egyenruhákra emlékeztették.</ref><ref>{{Opcit|n=''Sztálin alkonya''|o=285}}</ref> (Tanítványaival kapcsolatban Sztálin maga kezdte alkalmazni a „Saposnyikov-iskola” kifejezést, ami a vozsgy szájából a legnagyobb elismerésnek számított.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=229}}</ref><ref>{{Opcit|n=Vaszilevszkij|o=107}}</ref>) Bár viselkedését sokan arisztokratikusnak, sőt egyenesen lenézőnek vélték,<ref>{{Opcit|n=''Az ismeretlen Sztálin''|o=396}}</ref> a többség, elsősorban a saját köre előzékeny, finom és udvarias emberként emlékszik vissza rá, aki soha nem emelte fel a hangját. Szinte mindenkit ''golubcsik''nak (klasszikus magyar fordításban „galambocskám”, mai szóhasználattal inkább „kedves barátom”) szólított,<ref group="j">Kirill Mereckov marsall így emlékezett vissza Saposnyikovra: „[…] az 1923-as évben kineveztek a Kaukázusba. Borisz Mihajlovics Saposnyikov indított útnak. A polgárháború óta a vezérkar útján kinevezett parancsnokok ennek a pontos, kitartó, munkaszerető és módszeres embernek a hatáskörébe tartoztak, aki régi hivatásos tisztként kiemelkedő képességeit annak idején a Vörös Hadsereg rendelkezésére bocsátotta, amely nagyon közel került szívéhez. Azóta számtalanszor kaptam különböző beosztásokat, és majdnem mindig Borisz Mihajlovics igazított el. Arca változatlanul nyugodt, utasításai tömörek és pontosak voltak, a »galambocskám« megszólítás pedig elmaradhatatlan…”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=360}}</ref> és egyetlen hangsúllyal képes volt kifejezni a rosszallását.<ref group="j">Erről különösen [[Szergej Matvejevics Styemenko|Styemenko]] hadseregtábornok és vezérkari főnök ad plasztikus leírást: „…Borisz Mihajlovics Saposnyikov elragadó ember volt, és velem, mint fiatal ezredessel igazi atyai melegséggel bánt. Ha valami nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, nem veszekedett, még a hangját sem emelte fel, csak szemrehányóan megkérdezte: »Hát ez meg micsoda, galambocskám?« Ettől a kérdéstől legszívesebben a föld alá süllyedtünk volna, hibáinkat örökre megjegyeztük, és sohasem ismételtük meg.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=364}}</ref>
* Rendkívül művelt ember volt, a nyelvtudása pedig szinte páratlan, különösen a tisztogatás utáni tisztikar tagjai között. A felsőfokú katonai tanulmányokhoz szükséges francia<ref group="j">Arról, hogy mennyire komolyan vette a nyelvtanulást, maga mesélt el egy történetet az önéletrajzában: „[…] Gyakorolnom kellett a francia kiejtést, és a nyelvtan felfrissítése is jól jött. Néhány évvel korábban az akadémia kiadta fordításra a „Napóleon Itáliában” című könyvet, amely nekem is megvolt. Tanárt azonban nehezebb volt találni. Megvásároltam a Novoe Vremja (Új idő) című újságot, amelyben hatalmas hirdetések voltak, és kiválasztottam egy címet, nem messze a szállásomtól. Odamentem, és megkérdeztem, hogy itt lakik-e a francia nyelvtanár. A komorna azt felelte: »Igen, itt.« Egy perccel később megjelent egy elegáns fiatal nő. Megkérdeztem, hogy tanítana-e nekem francia nyelvet, amire igennel válaszolt. Az óra másnap volt. Olvasás közben kijavított, de amikor a fordításra került sor, én lettem a tanár, mivel a hölgy nem ismerte a katonai szakkifejezéseket. […] Útjaink elváltak.”</ref><ref name="http://militera9.lib.ru"/> és német nyelv mellett<ref name="http://militera8.lib.ru">{{cite web |url=http://militera.lib.ru/memo/russian/shaposhnikov/08.html |author=Borisz Saposnyikov |title=Воспоминания: Начальник учебной команды батальона и подготовка в Академию Генерального штаба}} (orosz nyelven)</ref> többek között baskírul<ref name="militera1.lib.ru"/> és lengyelül<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=218}}</ref> is tudott. Szenvedélyesen szeretett olvasni,<ref group="j">Évtizedekkel később is fájóan emlékszik vissza szeretett könyvei sorsára az első világháború hajnalán, a mozgósításkor: „A tisztek lakását sorsukra hagytuk. Nekem minden holmim a lakásban maradt. Ponomarjenko tisztiszolga bezárta a lakást, és a kulcsokat átadta az elöljáróságnak. Később azon kesergett, hogy nem kapcsolta ki a villanyórát: a németek a mi számlánkra égetik a villanyt, és nekünk kell majd kifizetni. Fizetni nem kellett, de kapni sem kaptam semmit. A tíz éven át gyűjtött könyvtáramnak csak az emléke maradt meg.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=57}}</ref> a történelem iránti érdeklődés pedig egész életében elkísérte.
* Munkabírása és munkaszeretete,<ref group="j">Hogy mennyire a munkának élt, [[Nyikolaj Geraszimovics Kuznyecov|Kuznyecov]] flottatengernagy visszaemlékezéseiből tudjuk: „Borisz Mihajlovics Saposnyikovval 1939 nyarán ismerkedtem meg, miután kineveztek haditengerészeti népbiztossá… Közelebbről a Szovjetunió, Anglia és Franciaország katonai misszióinak munkája során ismertük meg egymást 1939 augusztusában… 1940-ben már otthonunkban is összejöttünk. Még jobban összehozott bennünket, hogy nyaralóink szomszédosak voltak… Néhányszor együtt töltöttük el szabad napjainkat, hol nála, hol nálam. A leggyakrabban azonban nála, mivel mindig közel akart maradni a telefonhoz.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=362}}</ref> kötelességtudata és fegyelmezettsége egyaránt legendás volt – beosztottjai visszaemlékezéseiben ezek a kifejezések szinte kivétel nélkül megjelennek. Már a lengyelországi éveiben, az első világháború hajnalán igen sokat dolgozott.<ref group="j">Reggel 8-tól 9-ig lovagolt (testmozgás gyanánt), majd este 8-ig a főhadiszálláson dolgozott. Ezután elkészítette a sifrírozott napi jelentést, elolvasta a napi lengyel, német és orosz nyelvű újságokat, majd hajnali 1-kor aludni tért, és reggel 7-kor kelt.</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=220}}</ref> Ez a későbbiekben csak fokozódott: amikor 1941-ben ismét vezérkari főnök lett, legfeljebb napi 2-3 órát aludt.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=27}}</ref> És bár 1942. májusi lemondása után az Állami Honvédelmi Bizottság írásban kötelezte rá, hogy napi 5-6 óránál többet ne dolgozzon,<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=28}}</ref> a marsall ezt természetesen képtelen volt betartani. Munkavégzésére egyébként jellemző volt, hogy olvasás nélkül semmit sem írt alá, és szakmai véleményéhez akkor is ragaszkodott, amikor azt elutasították (ez sajnos igen gyakran előfordult vele, szinte mindig katasztrofális következményekkel), viszont soha nem tiltakozott ellene, és fegyelmezetten vette tudomásul, ha felülbírálták. Meg volt róla győződve, hogy az idő őt igazolja majd – sovány vigasz lehetett számára, hogy ez valóban gyakran megesett.<ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=229}}</ref>
* Teljességgel apolitikus volt.<ref>{{Opcit|n=Butson|o=171}}</ref> Ennek biztosan volt két jele: az egyik maga ''A hadsereg agya'', amelyben a szerző a politikai feladatokat jelképesen a komisszárok és rajtuk keresztül a kormány kezébe adja (ilyenformán meggyengítve a főparancsnokság szuverenitását). A másik a kései párttagság. Saposnyikov, bár kiválóan ismerte és alkalmazta a marxista–leninista retorikát, egyértelműen nem óhajtott politikai hatalomhoz jutni. Sztálin és köre ezt egyszerre tartotta érthetetlennek és lenyűgözőnek. Saposnyikovot magát pedig naivnak, de megbízhatónak.
* Személyiségét a visszaemlékezések alapján igen nehéz megragadni. Egyértelmű, hogy udvarias, figyelmes és fegyelmezett ember volt, mással kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények. Több beosztottja szerint elbűvölő, kedves, karizmatikus volt – ezzel azonban szemben áll egy 1933-as pártbizottsági jellemzés, amely szerint Saposnyikov „sokoldalú és tájékozott, az egyetlen hiányossága az, hogy nem karakteres személyiség.”<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=223}}</ref> Néhányan fennhéjázónak írták le. Tuhacsevszkij sógornője pedig így jellemezte temperamentumos sógorát és a higgadt Saposnyikovot: „a tűzhányó és a jéghegy”.<ref>{{Opcit|n=Butson|o=171}}</ref>
* Sztálinnal való kapcsolata jóformán külön szócikket érdemelne, annyira ellentmondásos – bár erről aligha a kiszámítható és megbízható hivatásos katonaember tehetett. Kapcsolatuk kezdetéről keveset tudni, de az biztos, hogy Saposnyikov már a 20-as évek végén, az elsők között jött rá arra, hogy Sztálinnal kapcsolatban rendkívül körültekintőnek kell lenni.<ref group="j">1929-ben egy tiszttársa bíráló hangon kívánt írni a lengyel hadjáratról. Saposnyikov ekkor azt javasolta neki, hogy mindenképpen álnéven tegye.</ref><ref>{{Opcit|n=Spahr|o=198}}</ref> A Vörös Hadseregbeli tisztogatást valószínűleg nemcsak hatalmas szakértelmének, hanem semleges hozzáállásának,<ref group="j">Simon Sebag Montefiore kissé sarkosan így fogalmaz: „Sztálin jelenlétében »nem volt véleménye.«”</ref><ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403}}</ref> béketűrő természetének és töretlen professzionalizmusának is köszönhette. Elméleti és gyakorlati szakemberként is egyszerűen nélkülözhetetlennek bizonyult. Ennek eredményeként alakult ki egy nagyon furcsa, már-már apa–fiú viszonyra emlékeztető kapcsolat kettejük között, amelyben bizarr módon a Sztálinnál négy esztendővel fiatalabb Saposnyikovnak jutott az apa szerepe. Sztálin szeretett szembeszállni vele (elég csak a téli háború vagy a nyugati határvonal megerősítése körüli vitákra gondolni), könnyen túlterhelte, és gyakran kinevette régimódi, előkelő, katonás gondolkodása miatt.<ref group="j">[[Nyikolaj Nyikolajevics Voronov|Voronov]] tüzérségi főmarsall visszaemlékezéseiből származik ez a sokat idézett történet is, amely kiválóan ábrázolja a két vezető jellemét, valamint kettejük kapcsolatát. „A háború első napjaiban a vezérkar nem ismerte mindig pontosan a frontok helyzetét. A vezérkar tábornokai minden este tájékoztatták a népbiztosság munkatársait a harctevékenység menetéről… Borisz Mihajlovics Saposnyikovnak, a Szovjetunió marsalljának, akit vezérkari főnökké neveztek ki, keserű pillanatokat kellett átélnie. A rendkívül tapintatos Borisz Mihajlovics gyakran magára vállalta a beosztottak mulasztásait, amelyeket azok a tájékoztatásban elkövettek. Egyik reggel éppen a főhadiszálláson tartózkodtam, amikor jelentést tett a frontok helyzetéről. Saposnyikov azt mondotta, hogy a megfelelő intézkedések ellenére két frontról nem kapott jelentést. Sztálin megkérdezte: »Megbüntette azokat, akik nem óhajtanak tájékoztatni bennünket, hogy mi történik a frontjukkal?« A jólelkű Borisz Mihajlovics méltósággal azt felelte, hogy mindkét front törzsfőnökét megrovásban részesítette. Arckifejezéséből és hanghordozásából ítélve ezt a fegyelmi büntetést a legsúlyosabbnak tartotta. Sztálin sötéten elmosolyodott: »Nálunk mindig megrovásban részesítenek. Katona számára ez nem büntetés.« Ekkor Saposnyikov emlékeztette őt a régi katonai hagyományra: ha a vezérkar főnöke megrója a front törzsfőnökét, a vétkesnek azonnal kérnie kell leváltását beosztásából. Sztálint láthatólag kielégítette ez a válasz, s csak azt tette hozzá, figyelmeztetni kell minden törzsfőnököt, hogy ezért a magatartásért a főhadiszállás szigorú büntetéseket fog kiszabni…”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=361}}</ref><ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=229}}</ref> Eközben mégis szinte meghitt viszonyt ápolt vele,<ref group="j">A vezérkar tagjai közül egyedül őt szólította a kereszt- és apai nevén (azaz Borisz Mihajlovicsnak, és nem Saposnyikov evtársnak, ahogy szinte mindenki mást – Vorosilov és Bugyonnij kivételével, akiket tegezett), Zsukovtól pedig tudjuk, hogy egyedül neki „engedte meg Sztálin, hogy a jelenlétében dohányozzék.”</ref><ref>{{Opcit|n=Zsukov I.|o=382}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=229}}</ref><ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403}}</ref> azt pedig egyenesen elképzelhetetlennek tartotta, hogy akár egyetlen Sztavka-döntés is Saposnyikov jóváhagyása nélkül kerüljön ki a frontparancsnokságokhoz.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=229}}</ref> Sztálin szeretett marsallja temetésén is személyesen részt vett (miközben a saját anyjáén nem<ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=227}}</ref>); a képeken őszintén megrendültnek látszik.<ref group="j">Például ezen: http://rgakfd.altsoft.spb.ru/showObject.do?object=150868832.</ref>
* Önéletrajzát nagyon későn, az utolsó éveiben kezdte papírra vetni. Befejezni sajnos nem tudta. Összesen 11 füzetnyi anyagot hagyott hátra, amelyek gyermekkorától a [[łódź]]i hadműveletig mesélik el részletesen és igen plasztikusan a marsall életútját. Az íráshoz ennyi megjegyzést fűzött: „Kiadható halálom után húsz évvel.” Mivel az anyag szerkesztetlen maradt, a kiadó és a marsall fia, Igor Boriszovics Saposnyikov mérnök altábornagy közösen rendezte sajtó alá.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=190–91}}</ref> A csonkán maradt mű nagyszerű olvasmány: gördülékeny, izgalmas, helyenként meglepően személyes, és a szerző, bár végig megőrzi komolyságát és pontosságát, a szórakoztató anekdotákkal sem fukarkodik. Nagy kár, hogy magyarul mindösszesen az utolsó harmada jelent meg. (A korszakban készült többi fontos katonai, többnyire természetesen cenzúrázott visszaemlékezés – például Bugyonnij<ref>{{cite book |author=Sz. M. Bugyonnij |title=A megtett út |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1959 |id=}}</ref><ref>{{cite book |author=Sz. M. Bugyonnij |title=Lovasroham |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1967 |id=}}</ref><ref>{{cite book |author=Sz. M. Bugyonnij |title=Új utakon |publisher=Zrínyi Katonai Kiadó |year=1975 |id=ISBN 963 326 618 1}}</ref>, [[Alekszandr Vasziljevics Gorbatov|Gorbatov]]<ref>{{cite book |author=Alekszandr Gorbatov |title=Évek, háborúk |publisher=Európa Könyvkiadó |year=1988 |id=ISBN 963 07 4627 1}}</ref>, [[Konsztantyin Konsztantyinovics Rokosszovszkij|Rokosszovszkij]]
* Önéletírásában egyetlen szót sem ejtett a családjáról<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=229}}</ref> – mindössze az apai házról és a testvéreiről számolt be felsorolásszerűen.<ref name="militera1.lib.ru"/> Ennek ellenére rendkívül fontos volt számára saját kis családja: felesége, az énekesnő Marija Alekszandrovna a [[moszkvai Nagyszínház]] szólistája volt,<ref group="j">Jól jellemzi kettejük kapcsolatát a következő történet: egy nap Vaszilevszkij jelentkezett nála jelentéstételre. Saposnyikov, aki rendszerint minden szavára odafigyelt, ezúttal félbeszakította, és a következőt mondta neki: „Bocsásson meg, Alekszandr Mihajlovics. Tartsunk egy kis szünetet. A rádióban hamarosan kezdődik a közvetítés a Nagyszínházból, és Marija Alekszandrovna is fellép. Hallgassuk meg!” Ezután pedig bekapcsolta a rádiót, és áhítattal hallgatta a felesége énekét. Az asszonynak valóban csodás hangja volt: több lemeze is megjelent.</ref><ref name="http://fakty.ua">{{cite web |url=http://fakty.ua/85120-dazhe-pri-staline-marshal-boris-shaposhnikov-nosil-pod-kitelem-natelnuyu-ladanku-so-starinnoj-ikonkoj-kotoroj-bylo-pochti-200-let |title=Даже при сталине маршал Борис Шапошников носил под кителем нательную ладанку со старинной иконкой, которой было почти 200 лет}} (interjú Szlava Andrejevna Szlavatyinszkajával, a marsall menyével – orosz nyelven)</ref> fia, Igor Boriszovics pedig követte apját a katonai és oktatói pályán: mérnök altábornagy és a hadtudományok doktora lett, valamint professzori címet kapott.<ref group="j">Az ifjabbik Saposnyikov szintén előadóművészt: színésznőt vett feleségül. Az asszony, Szlava Andrejevna Szlavatyinszkaja is katonacsaládból származott. A moszkvai Puskin, illetve Majakovszkij Színház szerződtetett művésze volt. Az egyik nagy sikerű szovjet filmsorozatban, a ''Felszabadulás''ban (Oszvobozsgyenyie, Освобождениe) a saját anyósát, Marija Alekszandrovna Saposnyikovát alakította. A házaspárnak nem született gyermeke.</ref><ref>{{cite web |url=https://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9E%D1%81%D0%B2%D0%BE%D0%B1%D0%BE%D0%B6%D0%B4%D0%B5%D0%BD%D0%B8%D0%B5_%28%D0%BA%D0%B8%D0%BD%D0%BE%D1%8D%D0%BF%D0%BE%D0%BF%D0%B5%D1%8F%29 |author= |title=Освобождение (киноэпопея)}} (orosz nyelven)</ref><ref>{{cite web |url=https://en.wikipedia.org/wiki/Liberation_%28film_series%29 |author= |title=Liberation (film series)}} (angol nyelven)</ref><ref name="http://fakty.ua"/><ref name="http://orthodoxmoscow.ru">{{cite web |url=http://orthodoxmoscow.ru/slava-pobedy-i-ee-marshala/ |title=Слава Шапошникова – о вере своих свекра и мужа}} (Szlava Andrejevna Szlavatyinszkaja, a marsall menyének visszaemlékezései – orosz nyelven)</ref>
* Bár önéletrajzában az ellenkezőjét éreztette,<ref name="http://militera3.lib.ru">{{cite web |url=http://militera.lib.ru/memo/russian/shaposhnikov/03.html |author=Borisz Saposnyikov |title=Воспоминания: Окончание реального училища}} (orosz nyelven)</ref> köztudomású volt, hogy mélyen vallásos ember. (Maga Sztálin is tisztában volt vele.<ref>{{cite book |author=Edvard Radzinszkij |title=Sztálin |publisher=Európa Könyvkiadó |year=1997 |id=ISBN 963 07 62587}}, 541. o.</ref>) Menye visszaemlékezése szerint különböző szentképeket hordott magánál, és mindennap imádkozott a hazájáért és a népéért – ezt a hagyományt halála után a fia vitte tovább.<ref name="http://fakty.ua"/><ref name="http://orthodoxmoscow.ru"/>
* Érdekes ellentmondás, hogy bár
* Ő szerepelt a [[Time (magazin)|Time]] magazin 1942. február 16-i számának címlapján.<ref>{{cite web |url=http://content.time.com/time/covers/0,16641,19420216,00.html|title=Shaposhnikov, Soviet strategist}}</ref>
* Az ő tiszteletére kapta a nevét az 1981-ben vízre bocsátott, Udaloj osztályú [[romboló]], a Marsal Saposnyikov.<ref>{{cite web |url=https://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9C%D0%B0%D1%80%D1%88%D0%B0%D0%BB_%D0%A8%D0%B0%D0%BF%D0%BE%D1%88%D0%BD%D0%B8%D0%BA%D0%BE%D0%B2_%28%D0%B1%D0%BE%D0%BB%D1%8C%D1%88%D0%BE%D0%B9_%D0%BF%D1%80%D0%BE%D1%82%D0%B8%D0%B2%D0%BE%D0%BB%D0%BE%D0%B4%D0%BE%D1%87%D0%BD%D1%8B%D0%B9_%D0%BA%D0%BE%D1%80%D0%B0%D0%B1%D0%BB%D1%8C%29 |author= |title=Маршал Шапошников (большой противолодочный корабль)}} (orosz nyelven)</ref><ref>{{cite web |url=https://en.wikipedia.org/wiki/Russian_destroyer_Marshal_Shaposhnikov |author= |title=Russian destroyer Marshal Shaposhnikov}} (angol nyelven)</ref>
| |||