„Borisz Mihajlovics Saposnyikov” változatai közötti eltérés

Saposnyikov jelentős szerepet töltött be az éppen csak formálódó Vörös Hadsereg elméleti és gyakorlati alapjainak lerakásában, hiszen azon tisztek maroknyi csoportjába tartozott, akik tényleges katonai kiképzésben részesültek. Mint képzett és valódi harctéri tapasztalatokkal rendelkező szakember, villámgyorsan megtalálta az őt megillető helyet: azonnal törzstiszt lett, és lényegében minden, a Vörös Hadsereg által végrehajtott hadművelet megtervezésében részt vett,<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=221}}</ref> például 1920-ban [[Anton Ivanovics Gyenyikin|Gyenyikin]] vagy [[Pjotr Nyikolajevics Vrangel|Vrangel]] [[báró]] ellen.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=6}}</ref> Erőfeszítéseiért 1921-ben megkapta a [[Vörös Zászló érdemrend]]et.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=6}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=221}}</ref>

 

 

 

Az 1935-ös év ismét a Leningrádi Katonai Körzet élén találta,<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=21}}</ref> 1937. május 11-én pedig másodszor is vezérkari főnök lett;<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=223}}</ref> ebben a minőségben a [[Tuhacsevszkij-per]] második hullámában letartóztatott és 1939-ben a börtönben meghalt marsallt, [[Alekszandr Iljics Jegorov|Alekszandr Jegorov]]ot váltotta.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=21}}</ref> (Noha a lehetőségei vezérkari főnökként korlátozottak voltak, a soron következő nehéz években helyt állt ebben a szerepben, és sok tehetséges tisztet nevezett ki főparancsnoknak, ellensúlyozandó Sztálin, Mehlisz és Vorosilov szakmailag ártalmas ténykedését.<ref>{{cite book |author=Robert Conqest |title=The Great Terror. A Reassessment |publisher=Oxford University Press |year=2008 |id=ISBN 978-0-19-531700-8}}, 452. o. (angol nyelven)</ref>) Az 1937-es év azonban nagy próbatétel volt neki és az egész Vörös Hadseregnek: a [[jezsovscsina]] fősodra elérte a katonaságot, és kíméletlen pusztításba kezdett. Ennek első felvonása volt „a tábornokok pere”, más néven „a Tuhacsevszkij-ügy” is, amelynek során a Vörös Hadsereg nyolc prominens főtisztjét ([[Robert Petrovics Eideman|Robert Eideman]], [[Borisz Mironovics Feldman|Borisz Feldman]], [[Iona Emmanuilovics Jakir|Iona Jakir]], [[Avguszt Ivanovics Kork|Avguszt Kork]], [[Vitalij Markovics Primakov|Vitalij Primakov]], [[Vitovt Kazimirovics Putna|Vitovt Putna]], [[Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij|Mihail Tuhacsevszkij]] és [[Ijeronyim Petrovics Uborevics|Ijeronyim Uborevics]]) 1937 májusa során letartóztatták, Moszkvába szállították, [[trockizmus|trockista]], szovjetellenes tevékenységgel, illetve a [[Nemzetiszocializmus|nácik]]nak való kémkedéssel vádoltak meg, megkínoztak, majd egy titkos per során bíróság elé állítottak, és halálra ítéltek. Az ítéletet meghozó nyolcfős katonai bíróságban Saposnyikov is ott ült.<ref group="j">Az elítéltek mellett a bírák kiválogatását sem bízták a véletlenre: mindannyian jelen voltak a június 1–4. között tartott kibővített parancsnoki értekezleten, és felszólaltak, amikor értesültek az összeesküvés vádjáról: mindannyian elítélték a megvádolt parancsnokokat. Ettől függetlenül mindannyian rettegtek. Különösen Belov hadtestparancsnok mutatkozott éleslátónak: miután kimondták a halálos ítéletet, ennyit mondott: „Holnap én fogok ott lent ülni.” Igaza lett: mindössze egy évvel élte túl Tuhacsevszkijéket.</ref><ref>{{Opcit|n=Spahr|o=232}}</ref><ref>{{cite book |author=Simon Sebag Montefiore |title=Sztálin – A Vörös Cár udvara |publisher=Alexandra |year=2009 |id=ISBN 978 963 370 691 6}}, 230. o.</ref> A tisztogatás őrült mértékét jól mutatja, hogy a 30-as évek végére a nyolc bíróból ([[Jakov Ivanovics Alksznisz|Jakov Alksznisz]], [[Ivan Panfilovics Belov|Ivan Belov]], [[Vaszilij Konsztantyinovics Blücher|Vaszilij Blücher]], [[Szemjon Mihajlovics Bugyonnij|Szemjon Bugyonnij]], [[Pavel Jefimovics Dibenko|Pavel Dibenko]], [[Jeliszej Ivanovics Gorjacsev|Jeliszej Gorjacsev]], [[Nyikolaj Dmitrijevics Kasirin|Nyikolaj Kasirin]], Borisz Saposnyikov, illetve [[Vaszilij Vasziljevics Ulrich|Vaszilij Ulrich]]) Saposnyikovon kívül csak Bugyonnij és Ulrich maradt életben.<ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=230}}</ref><ref group="j">A Nagy Terror idején természetesen senki, így a legfőbb katonai vezetők sem lehettek biztonságban. A betegesen irigy és féltékeny belügyi népbiztos, [[Nyikolaj Ivanovics Jezsov|Nyikolaj Jezsov]] az előző vezérkari főnökhöz, Jegorov marsallhoz hasonlóan Saposnyikovot is folyamatosan figyeltette.</ref><ref>{{cite book |author=Kun Miklós |title=Sztálin alkonya |publisher=Unicus Műhely |year=2012 |id=ISBN 978 615 5084 08 9}}, 93. o.</ref>

* Rendkívül művelt ember volt, a nyelvtudása pedig szinte páratlan, különösen a tisztogatás utáni tisztikar tagjai között. A felsőfokú katonai tanulmányokhoz szükséges francia<ref group="j">Arról, hogy mennyire komolyan vette a nyelvtanulást, maga mesélt el egy történetet az önéletrajzában: „[…] Gyakorolnom kellett a francia kiejtést, és a nyelvtan felfrissítése is jól jött. Néhány évvel korábban az akadémia kiadta fordításra a „Napóleon Itáliában” című könyvet, amely nekem is megvolt. Tanárt azonban nehezebb volt találni. Megvásároltam a Novoe Vremja (Új idő) című újságot, amelyben hatalmas hirdetések voltak, és kiválasztottam egy címet, nem messze a szállásomtól. Odamentem, és megkérdeztem, hogy itt lakik-e a francia nyelvtanár. A komorna azt felelte: »Igen, itt.« Egy perccel később megjelent egy elegáns fiatal nő. Megkérdeztem, hogy tanítana-e nekem francia nyelvet, amire igennel válaszolt. Az óra másnap volt. Olvasás közben kijavított, de amikor a fordításra került sor, én lettem a tanár, mivel a hölgy nem ismerte a katonai szakkifejezéseket. […] Útjaink elváltak.”</ref><ref name="http://militera9.lib.ru"/> és német nyelv mellett<ref name="http://militera8.lib.ru">{{cite web |url=http://militera.lib.ru/memo/russian/shaposhnikov/08.html |author=Borisz Saposnyikov |title=Воспоминания: Начальник учебной команды батальона и подготовка в Академию Генерального штаба}} (orosz nyelven)</ref> többek között baskírul<ref name="militera1.lib.ru"/> és lengyelül<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=218}}</ref> is tudott. Szenvedélyesen szeretett olvasni,<ref group="j">Évtizedekkel később is fájóan emlékszik vissza szeretett könyvei sorsára az első világháború hajnalán, a mozgósításkor: „A tisztek lakását sorsukra hagytuk. Nekem minden holmim a lakásban maradt. Ponomarjenko tisztiszolga bezárta a lakást, és a kulcsokat átadta az elöljáróságnak. Később azon kesergett, hogy nem kapcsolta ki a villanyórát: a németek a mi számlánkra égetik a villanyt, és nekünk kell majd kifizetni. Fizetni nem kellett, de kapni sem kaptam semmit. A tíz éven át gyűjtött könyvtáramnak csak az emléke maradt meg.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=57}}</ref> a történelem iránti érdeklődés pedig egész életében elkísérte.

* Munkabírása és munkaszeretete,<ref group="j">Hogy mennyire a munkának élt, [[Nyikolaj Geraszimovics Kuznyecov|Kuznyecov]] flottatengernagy visszaemlékezéseiből tudjuk: „Borisz Mihajlovics Saposnyikovval 1939 nyarán ismerkedtem meg, miután kineveztek haditengerészeti népbiztossá… Közelebbről a Szovjetunió, Anglia és Franciaország katonai misszióinak munkája során ismertük meg egymást 1939 augusztusában… 1940-ben már otthonunkban is összejöttünk. Még jobban összehozott bennünket, hogy nyaralóink szomszédosak voltak… Néhányszor együtt töltöttük el szabad napjainkat, hol nála, hol nálam. A leggyakrabban azonban nála, mivel mindig közel akart maradni a telefonhoz.”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=362}}</ref> kötelességtudata és fegyelmezettsége egyaránt legendás volt – beosztottjai visszaemlékezéseiben ezek a kifejezések szinte kivétel nélkül megjelennek. Már a lengyelországi éveiben, az első világháború hajnalán igen sokat dolgozott.<ref group="j">Reggel 8-tól 9-ig lovagolt (testmozgás gyanánt), majd este 8-ig a főhadiszálláson dolgozott. Ezután elkészítette a sifrírozott napi jelentést, elolvasta a napi lengyel, német és orosz nyelvű újságokat, majd hajnali 1-kor aludni tért, és reggel 7-kor kelt.</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=220}}</ref> Ez a későbbiekben csak fokozódott: amikor 1941-ben ismét vezérkari főnök lett, legfeljebb napi 2-3 órát aludt.<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=27}}</ref> És bár 1942. májusi lemondása után az Állami Honvédelmi Bizottság írásban kötelezte rá, hogy napi 5-6 óránál többet ne dolgozzon,<ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=28}}</ref> a marsall ezt természetesen képtelen volt betartani. Munkavégzésére egyébként jellemző volt, hogy olvasás nélkül semmit sem írt alá, és szakmai véleményéhez akkor is ragaszkodott, amikor azt elutasították (ez sajnos igen gyakran előfordult vele, szinte mindig katasztrofális következményekkel), viszont soha nem tiltakozott ellene, és fegyelmezetten vette tudomásul, ha felülbírálták. Meg volt róla győződve, hogy az idő őt igazolja majd – sovány vigasz lehetett számára, hogy ez valóban gyakran megesett.<ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=229}}</ref>

* Személyiségét a visszaemlékezések alapján igen nehéz megragadni. Egyértelmű, hogy udvarias, figyelmes és fegyelmezett ember volt, mással kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények. Több beosztottja szerint elbűvölő, kedves, karizmatikus volt – ezzel azonban szemben áll egy 1933-as pártbizottsági jellemzés, amely szerint Saposnyikov „sokoldalú és tájékozott, az egyetlen hiányossága az, hogy nem karakteres személyiség.”<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=223}}</ref> Néhányan fennhéjázónak írták le. Tuhacsevszkij sógornője pedig így jellemezte temperamentumos sógorát és a higgadt Saposnyikovot: „a tűzhányó és a jéghegy”.<ref>{{Opcit|n=Butson|o=171}}</ref>

* Sztálinnal való kapcsolata jóformán külön szócikket érdemelne, annyira ellentmondásos – bár erről aligha a kiszámítható és megbízható hivatásos katonaember tehetett. Kapcsolatuk kezdetéről keveset tudni, de az biztos, hogy Saposnyikov már a 20-as évek végén, az elsők között jött rá arra, hogy Sztálinnal kapcsolatban rendkívül körültekintőnek kell lenni.<ref group="j">1929-ben egy tiszttársa bíráló hangon kívánt írni a lengyel hadjáratról. Saposnyikov ekkor azt javasolta neki, hogy mindenképpen álnéven tegye.</ref><ref>{{Opcit|n=Spahr|o=198}}</ref> A Vörös Hadseregbeli tisztogatást valószínűleg nemcsak hatalmas szakértelmének, hanem semleges hozzáállásának,<ref group="j">Simon Sebag Montefiore kissé sarkosan így fogalmaz: „Sztálin jelenlétében »nem volt véleménye.«”</ref><ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403}}</ref> béketűrő természetének és töretlen professzionalizmusának is köszönhette. Elméleti és gyakorlati szakemberként is egyszerűen nélkülözhetetlennek bizonyult. Ennek eredményeként alakult ki egy nagyon furcsa, már-már apa–fiú viszonyra emlékeztető kapcsolat kettejük között, amelyben bizarr módon a Sztálinnál négy esztendővel fiatalabb Saposnyikovnak jutott az apa szerepe. Sztálin szeretett szembeszállni vele (elég csak a téli háború vagy a nyugati határvonal megerősítése körüli vitákra gondolni), könnyen túlterhelte, és gyakran kinevette régimódi, előkelő, katonás gondolkodása miatt.<ref group="j">[[Nyikolaj Nyikolajevics Voronov|Voronov]] tüzérségi főmarsall visszaemlékezéseiből származik ez a sokat idézett történet is, amely kiválóan ábrázolja a két vezető jellemét, valamint kettejük kapcsolatát. „A háború első napjaiban a vezérkar nem ismerte mindig pontosan a frontok helyzetét. A vezérkar tábornokai minden este tájékoztatták a népbiztosság munkatársait a harctevékenység menetéről… Borisz Mihajlovics Saposnyikovnak, a Szovjetunió marsalljának, akit vezérkari főnökké neveztek ki, keserű pillanatokat kellett átélnie. A rendkívül tapintatos Borisz Mihajlovics gyakran magára vállalta a beosztottak mulasztásait, amelyeket azok a tájékoztatásban elkövettek. Egyik reggel éppen a főhadiszálláson tartózkodtam, amikor jelentést tett a frontok helyzetéről. Saposnyikov azt mondotta, hogy a megfelelő intézkedések ellenére két frontról nem kapott jelentést. Sztálin megkérdezte: »Megbüntette azokat, akik nem óhajtanak tájékoztatni bennünket, hogy mi történik a frontjukkal?« A jólelkű Borisz Mihajlovics méltósággal azt felelte, hogy mindkét front törzsfőnökét megrovásban részesítette. Arckifejezéséből és hanghordozásából ítélve ezt a fegyelmi büntetést a legsúlyosabbnak tartotta. Sztálin sötéten elmosolyodott: »Nálunk mindig megrovásban részesítenek. Katona számára ez nem büntetés.« Ekkor Saposnyikov emlékeztette őt a régi katonai hagyományra: ha a vezérkar főnöke megrója a front törzsfőnökét, a vétkesnek azonnal kérnie kell leváltását beosztásából. Sztálint láthatólag kielégítette ez a válasz, s csak azt tette hozzá, figyelmeztetni kell minden törzsfőnököt, hogy ezért a magatartásért a főhadiszállás szigorú büntetéseket fog kiszabni…”</ref><ref>{{Opcit|n=''Hadtudományi írások''|o=361}}</ref><ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=229}}</ref> Eközben mégis szinte meghitt viszonyt ápolt vele,<ref group="j">A vezérkar tagjai közül egyedül őt szólította a kereszt- és apai nevén (azaz Borisz Mihajlovicsnak, és nem Saposnyikov evtársnak, ahogy szinte mindenki mást – Vorosilov és Bugyonnij kivételével, akiket tegezett), Zsukovtól pedig tudjuk, hogy egyedül neki „engedte meg Sztálin, hogy a jelenlétében dohányozzék.”</ref><ref>{{Opcit|n=Zsukov I.|o=382}}</ref><ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=229}}</ref><ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=403}}</ref> azt pedig egyenesen elképzelhetetlennek tartotta, hogy akár egyetlen Sztavka-döntés is Saposnyikov jóváhagyása nélkül kerüljön ki a frontparancsnokságokhoz.<ref>{{Opcit|n=''Stalin's Generals''|o=229}}</ref> Sztálin szeretett marsallja temetésén is személyesen részt vett (miközben a saját anyjáén nem<ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=227}}</ref>); a képeken őszintén megrendültnek látszik.<ref group="j">Például ezen: http://rgakfd.altsoft.spb.ru/showObject.do?object=150868832.</ref>