„Eposz” változatai közötti eltérés

5 bájt törölve ,  4 évvel ezelőtt
a
helyesírás AWB
(Nemzetközi katalógusok)
a (helyesírás AWB)
Az [[irodalom]] két ősi műfaja a lírai [[dal]] és az eposz volt; elsőbbségük egymással szemben mindmáig vitás, valószínűleg egy közös ősformából származtak. Kezdetben az eposzt is énekelve adták elő. Az eposz a [[líra (műnem)|líra]]i művekhez hasonlóan a hallgatót azonosulásra késztette. Az előadó dalát sokan vele és utána énekelték, az szemléleti és képzeleti közösséget teremtett; így volt e két műfajnak a nyelv mellett a „néplélek” alakulásában igen nagy része.
 
A eposz szerzője (az epikus) és a közönség közötti viszony más az eposzban, mint a lírai és [[dráma]]i művekben. A lírai mű szerzője nincs tekintettel a közönségre, ösztönösen alkot. Létrehozza művét akkor is, ha egyedül van, és akkor is, ha mások is jelen vannak. A drámának szüksége van a közönségre, de a dráma előadói és a közönség között nincs [[kommunikáció]], a játék megy a maga útján, és nem intézi a közönséghez szavait. Az eposzban az előadó és hallgatóság viszonya teljesen más: az előadó a közönséghez intézi elbeszélését; kifejezve, hogy tudnak egymásról. Tehát az eposznak az a kulturális tulajdonsága, hogy fejlődése bizonyos társadalmi közösséget feltételez.
 
Noha az eposzban felölelt tények összefüggése szabadabb, mint a drámában, mégis az eposzban is szükséges az egység. Nem okvetlenül a cselekvény egysége, mert vannak eposzok, melyek egy hős különböző kalandjait beszélik el; nem is mindig a hős egysége, mert némely nagyobb eposzban egy ügy képviselői egymást felváltják, hanem a tárgy és a felfogás egysége szükséges, tehát hogy az eposz összes anyaga egy egészet alkosson, és egy szellem hassa át.
 
Minthogy az eposz elbeszélője csak egy személy, aki egyszerre csak egy dolgot mondhat, ezért az eposz egy cselekménykör egyes, párhuzamosan haladó ágait nem ábrázolhatja párhuzamosan, hanem mindent egymásután, és azért az előadás formája a legszigorúbb egymásután; az esemény főágát időnként félbehagyja, hogy a többit folytathassa. Az a szabadsága azonban megvan, hogy a színteret, a cselekmény ágainak továbbépítését gyakrabban változtathatja, mint a dráma.
 
[[Fájl:Arany János portré.jpg|bélyegkép|200px|left|[[Arany János]]]]
Az epikai szerkezet szabadságából következik az is, hogy a szerző nincs mereven kötve az időrendhez, hanem régebbi történetet később mondhat el, visszapillantást engedhet a cselekvény előzményeibe, és kilátást nyithat késő következményeibe is. Ő, mint elbeszélő, személyesen érintkezik közönségével, egy szavába kerül jelezni, hogy elbeszélése most régebbi időbe száll vissza, vagy hogy most a jövőbe tekint, és a közönség nem fog összezavarodni a különféle időkategóriákban. Az elbeszélő együtt él a hallgatóival, ők mindig megtalálják egymást, és ha félbe marad az elbeszélés, legközelebb folytathatják (mióta könyvek vannak, ugyanez a viszony az író és az olvasó közt), ezért az elbeszélés tetszés szerinti terjedelmű lehet, nemcsak egy estére való, mint a színművek.
 
Az epikusnak van tehát ideje, azért bővebben foglalkozhat a részletekkel, egy-egy jelenet, egy-egy alak kirajzolását egész kényelmesen és élvezettel elvégezheti, kitéréseket tehet, itt-ott magyarázhat, elmélkedhet vagy leírhat. Ha egy [[nemzet]] sorsát mondja el, módjában van annak a nemzetnek a képét egész teljességében megrajzolni; ha egyesek sorsával szórakoztat, módjában van, mindazt a sok hatást apróra bemutatni, amelyek a hősei elhatározását megérlelik, és jellemüket alakítják.
 
==A vígeposz==
A vígeposz (más terminussal komikus eposz) esetében az eposz formakincséhez, kötelező formakellékeihez kisszerű tárgyat rendel a szerző. Emiatt a klasszikus eposz parodisztikus, ironikus, szatirikus hangvételűvé alakul át.
 
==Híres eposzok==
2 406

szerkesztés