„Panzerkampfwagen VI” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 46.107.179.180 (vita) szerkesztéséről XXLVenom999 szerkesztésére
54. sor:
A '''VK3002 (M)''', a MAN prototípusa már a tervezési fázisban jóval túlszaladt az előirányzaton, végleges tömege 30 tonna helyett 43,7 tonna lett. Eleinte a Daimler-Benz tervezetét választották a közepes harckocsi továbbfejlesztésének alapjául, azonban támogatója, [[Fritz Todt]] halála után [[Albert Speer]] már nem volt képes megakadályozni a MAN kiválasztását, arra hivatkozva, hogy a gyártás mihamarabbi beindítása az elsődleges szempont.<ref group=f >{{cite book | author = M. Hughes - C. Mann | title = A Párduc harckocsi, i.m. | pages = 26}}</ref> Az 1941-es események azonban felülírták a 3001-es tendert, így a MAN-modell sem lett Tigrissé, ám a VK3001 különböző elképzelései a [[Panzerkampfwagen V|Párduc]] harckocsi kifejlesztésének is alapját képezték, és ebben megint szerepet játszott a MAN majdnem győztes, de végül elutasított VK3001 (M) prototípusa, valamint a Daimler-Benz dízelmotorja is újra szóba került.
 
===== VK 3001 (H) Farsza =====
A '''VK3001 (H)''', a Henschel-verzió hagyományos formákat és elveket követett, a harckocsitest a [[Panzerkampfwagen IV|Pz IV-hez]] hasonlított. Itt is átvették a VK6501 futóművének ötletét, átalakítva azt a nagyméretű, átlapolt futógörgőkkel. Ez a modell 30&nbsp;mm-es homlokpáncélt kapott, amely már a tervezéskor elavulttá tette. A löveg sem volt kielégítő. A VK3001 (H) harckocsihoz tervezett fegyver a Pz IV-es lövege volt, a 7,5&nbsp;cm-es KwK 40 L/43 harckocsiágyú. A Pz IV-esek ekkor leggyakrabban használatos L/24-es modelljeinek alacsony csőtorkolati sebessége 385&nbsp;m/s volt, amellyel a 45&nbsp;mm-es döntött páncélzatot szerencsés esetben is csak közvetlen közelről lehetett leküzdeni. Az L/43 űrmérethossz némiképp javított a páncéltörő képességen, de a kiírásnak – és Hitler azon elvárásának, hogy az új harckocsinak még évekig fölényben kell lenni az ellenséges harckocsikkal szemben – nem felelt meg. Az elkészült két darab alvázat a [[Panzerjäger 12,8 Selbstfahrlafette]] („Stubborn/Sturer Emil”) páncélvadászokhoz használták fel.
 
234. sor:
* Az adatok 30°-os becsapódási szög mellett értendők, a '''m/mm''' adatok a különböző távolságokon elért páncélátütő képességet jelentik. (Az értékeket érdemes összevetni a [[Panzerkampfwagen V|Párduc]] lövegének teljesítményével.)
 
A [[volfrám-karbid]] (vídia)-magvas<ref group="f ">Michael Green, James D. Brown, Tiger Tanks at War, Zenith Press, Minneapolis, 2008. 67. o. ISBN 978-0-7603-3112-5</ref> páncéltörő lőszerből mindig kevés állt rendelkezésre, sok esetben ebből csak négy darabot engedélyeztek, és felhasználásuk csak a legnehezebben leküzdhető célok ellen volt megengedett. A maradék tárolóhelyet körülbelül fele-fele arányban töltötték fel PzGr 39 és SprGr gránátokkal. A harckocsik kezelőszemélyzete sokszor bővítette másodlagos kapacitásokkal a lőszerjavadalmazást, ezért előfordult olyan Tigris is, amelybe 120 darab lőszert tudtak bemálházni.
 
====== Pzgr 39 ======