„Liszt Ferenc zenekari művei” változatai közötti eltérés

A hangszerelésben az első években August Conradi (1821–1873), egy Liszttől tíz évvel fiatalabb, de jól hangszerelő zeneszerző, majd 1849 végétől 1854-ig Joachim Raff (1822–1882) segítette munkájában, a zenekari partitúrák elkészítésében. A külső segítség igénybevétele korántsem jelenti azt, hogy a segítők írták meg a hangszerelt verziókat. Liszt felvázolta a zenekari megoldásokat is famulusai számára, és ők ez alapján dolgoztak. Már Conradi is így dolgozott, míg Raff már főleg csak tanácsokat adott a mester számára, illetve másolta az elkészült partitúrákat. Liszt gyorsan beletanult a hangszerelésbe, és ezt követően korábbi, segítséggel készült műveit önállóan újrahangszerelte, átdolgozta, és 1845 után már kizárólag önállóan dolgozott. Így lett a hangszerelés kiemelkedő mesterévé, akit [[Bartók Béla (zeneszerző)|Bartók Béla]] a 19. század kiemelkedő hangszerelő újítójának nevezett – [[Hector Berlioz]] és [[Richard Wagner (zeneszerző)|Richard Wagner]] mellett. Ezektől a komponistáktól is sokat tanult a hangszerelés terén, de mégis sikerült meg- és eltalálnia a rá jellemző, a saját zenéjéhez legjobban illő zenekari hangzást.

 

Liszt – korai próbálkozásait követően – Weimarban lett igazi zenekari szerző. Első Weimarban született zenekari műve az ''[[Amit a hegyen hallani (Liszt)|Amit a hegyen hallani]]'' című szimfonikus költemény ([[Liszt Ferenc műveinek listája#Szimfonikus költemények|S.95]]), amelyet [[Victor Hugo]] azonos című költeménye inspirált. Ezt a művét 1848-ban kezdte komponálni, és 1850 februárjában mutatta be a nagyhercegi udvarban (ajánlása [[Carolyne zu Sayn-Wittgenstein|Carolyne Wittgenstein]] hercegnőnek szólt). A mű első változata talán még Conradi keze nyomát is őrizte, a bemutatott művet viszont Raff hangszerelte. A végső, harmadik változat 1857-re készült el, ez már teljes egészében Liszt munkája. A darab végső változatát ebben az évben mutatta be Weimarban, és a [[Lipcse (Németország)|lipcsei]] Breitkopf und Härtel kiadó jelentette meg.