Wikipédia

„Rákóczi-szabadságharc” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
1. sor:
{{kiemelt}}
{{Katonai konfliktus infobox
| konfliktus = Rákóczi-szabadságharc
| kép = II. Rákóczi Ferenc és Esze Tamás találkozása.jpg
| képfelirat = '''Veszprémi Endre:''' ''Rákóczi találkozása [[Esze Tamás]]sal és gyalogos jobbágykatonáival, a talpasokkal, a magyar-lengyel határon''
| kontextus =
| helyszín = [[Magyarország]], [[Erdély]], az osztrák tartományok és [[Horvátország]] területén
| dátum = [[1703]]. [[június 15.]] – [[1711]]. [[május 1.]]
| eredmény = A szabadságharc katonailag elbukik, de a császári kormányzat visszavonja korábbi, az országra nézve káros rendelkezését és további engedményeket ad
| ok = A Habsburg elnyomás és az ország szabadsága érdekében kelt fel Rákóczi
| területváltozások =
| támadó = [[Fájl:1848as zaszlo.png|25px]] [[Magyar királyság]]<br /> [[Kép:Royal Standard of the King of France.svg|25px]][[Francia Királyság]]
| védekező = [[Kép:Flag of the Habsburg Monarchy.svg|25px]] [[Habsburg Birodalom]] <br />[[Német-római Birodalom]] <br /> [[Kép:Flag of Denmark.svg|25px]] [[Dánia|Dán Királyság]] <br /> [[Fájl:Flag of Prussia (1892-1918).svg|border|25px]] [[Porosz Királyság]] <br /> [[Fájl:Flagge Großherzogtum Baden (1871-1891).svg|border|25px]] [[Bádeni Őrgrófság]] <br /> [[Kép:Flag of the Kingdom of Croatia.svg|25px]] [[Horvátország]] <br /> [[Kép:Flag of Saxony.svg|25px]] [[Erdélyi szászok]] <br /> [[File:Flag of Serbia 1281.svg|border|22px]] [[Szerbek|Vajdasági Szerbek]]
| parancsnok1 = [[II. Rákóczi Ferenc]] vezérlő fejedelem<br />[[Bercsényi Miklós]] főgenerális<br />[[Károlyi Sándor (hadvezér)|Károlyi Sándor]] tábornagy (1711-ben Rákóczi és Bercsényi távollétében főparancsnok)
| parancsnok2 = [[Savoyai Jenő]] herceg, az [[Udvari Haditanács]] elnöke<br />'''Magyarországi főparancsnokok:'''<br />[[Leopold Schlik]] altábornagy (1703)<br />[[Sigbert Heister]] tábornagy (1704–1705, 1708–1710)<br />[[Jean Rabutin]] lovassági tábornok(1703-1711)<br />[[Jacob Cusani]] lovassági tábornok (1706-1711)<br />[[Ludwig Herbeville]] tábornagy (1705)<br />[[Guido von Starhemberg]] tábornagy (1706–1708)<br />[[Pálffy János (nádor)|Pálffy János]] tábornagy (1710–1711)
| haderő1 = Kb.&nbsp;{{formatnum:70000}} fő
| haderő2 = Kb.&nbsp;{{formatnum:60000}} fő
| veszteségek1 =
| veszteségek2 =
| veszteségek3 =
| egyéb =
}}
A '''Rákóczi-szabadságharc''' ([[1703]]–[[1711]]) a török uralom alól felszabadult [[Magyar Királyság|Magyarország]] első jelentős szabadságharca volt a [[Habsburg-ház|Habsburg]] [[abszolút monarchia|abszolutizmus]] ellen.
 
A [[II. Rákóczi Ferenc]] vezette küzdelem a rendi kiváltságok védelméért, a gazdasági és társadalmi fejlődésért folyt, és végül az egyenlőtlen erőviszonyok, a kedvezőtlenné váló [[európa]]i politikai helyzet és az ország belső társadalmi ellentmondásai miatt bukott el. A bukás ellenére a szabadságharc megakadályozta Magyarország beépítését a Habsburg Birodalomba, és az ország rendi alkotmánya, ha látszólagosan is, de fennmaradt.
 
Rákóczi emigrációba kényszerült, de megkérdőjelezhetetlen nemzeti hőssé vált, aki követendő példakép maradt a magyarok szemében. A szabadságharc hatása megjelent a [[Népzene|népzenében]] is, és olyan hatást gyakorolt, amiből számos kuruc nóta született: például ''a Rákóczi kesergője'', ''a [[Rákóczi-nóta]]'' és ''a Hajh! Rákóczi! Bercsényi!'' 2015 óta a kiemelkedő államférfi, a Rákóczi-szabadságharc vezérlő fejedelmének születésnapja, [[március 27.]] nemzeti emléknap az [[Országgyűlés]] azon határozatára, amellyel azt II. Rákóczi Ferenc emléknapjává, röviden [[Rákóczi-emléknap]]nak nyilvánította.
 
== A szabadságharc előzményei ==
[[I. Lipót magyar király|I. Lipót magyar király és német-római császár]] uralkodása idején [[Magyarország]] [[Oszmán Birodalom|török uralom]] alóli felszabadítása az [[1699]]-es [[karlócai béke|karlócai békével]] befejeződött. Az új állami berendezkedésben azonban a [[magyarok]]nak alig jutott szerep. Ezt belátva a magyar [[rend (feudalizmus)|rendek]] már [[1687]]-ben lemondtak a szabad királyválasztás jogáról, és elfogadták a [[Habsburg-ház]] trónöröklését is. [[1701]]-ben az önállósodni vágyó [[II. Apafi Mihály]]t elfogták, és lemondatták [[Erdélyi fejedelmek listája|erdélyi fejedelmi]] címéről. [[Erdély]] 1690-ben újra a Magyar Királyság része lett, de közigazgatásilag különállt az ország többi részétől, és a Habsburg király által kinevezett kormányzó irányította.<ref>http://www.britannica.com/EBchecked/topic/603323/Transylvania</ref>
[[Kép:Kuruc lovas.jpg|thumb|left|[[Philipp Rugendas]]: Kuruc lovas – rézmetszet]]
[[Kép:Bercsényi Miklós arcképe.jpg|thumb|left|[[Bercsényi Miklós]] gróf]]
[[Kép:Lipot-1.jpg|thumb|left||[[I. Lipót magyar király|I. Lipót]] magyar király és [[Német-római Birodalom|német-római]] császár]]
 
A parasztságot elsősorban a háború szenvedései és a rendkívüli terhek fordították a Habsburg uralom ellen: [[1697]]-ben [[Tokaj]]ban parasztfelkelés robbant ki, amit a császári és nemesi csapatok levertek. Azonban az udvar és a nemesség között is romlóban volt a kapcsolat, ugyanis a törököktől visszaszerzett területeken csak azoknak voltak hajlandóak birtokokat visszajuttatni, akik igazolni tudták jogosultságukat valamilyen dokumentummal, illetve képesek voltak megfizetni a birtok értékének 10%-át (fegyverváltság – ius armorum) az átvételért cserébe. Amennyiben ez nem sikerült, az udvar hitelezői és szállítói kapták meg a birtokokat. Az ügyeket intéző [[Újszerzeményi Bizottság]] ''(Neoacquistica Comissio)'' rendkívül népszerűtlenné vált a magyar nemesek körében. A végvári katonaságot menesztették, helyettük létrehozták a szerb [[Határőrvidék]]et az Oszmán Birodalom elleni védvonalként és Magyarország dél felől való sakkban tartására.
 
A nemzetközi helyzet is kedvező volt: közeledett [[II. Károly spanyol király]] halála és vele a Habsburgok [[Spanyolország|spanyol]] ágának kihalása, amely előreláthatóan francia–osztrák konfliktushoz vezetett. A [[Franciaország|franciák]] megpróbálták a hátországukban lekötni az osztrák Habsburgokat, és felvették a kapcsolatot Rákóczival. Ő eleinte bizonytalan volt, de [[1700]] őszén [[Feriol őrgróf]] az ura, [[XIV. Lajos francia király|XIV. Lajos]] nevében váratlanul felszólította, hogy álljon a magyarok élére, és egyben biztosította a franciák jelentős pénz- és fegyvertámogatásáról. Rákóczi és [[Bercsényi Miklós]] gróf elérkezettnek látta az időt a felkelés kirobbantására.
 
[[1700]]. [[november 1.|november 1-jén]], éppen azon a napon, melyen II. Károly meghalt, Rákóczi levelet írt XIV. Lajosnak és külügyminiszterének: ''„…[[Franciaország]] jóléte és érdeke, úgymond, azonos Magyarország jólétével és érdekeivel; a rendek elégedetlenek a bécsi udvar törvénytelen eljárásával; most inkább, mint bármikor, célt lehet érni, ha Franciaország és magyaroktól meg nem vonja segélyét…”''
 
A leveleket Longueval [[Belgium|belga]] származású császári hadnagyra bízta, akit közel három éve ismert, s aki Felső-Magyarországról éppen hazafelé indult, Belgiumból pedig könnyűszerrel átutazhatott [[Párizs]]ba. Ám Longueval, aki ismerte Rákóczi titkait, ezeket ismertette [[Bécs|Béccsel]]. A kormány, többet akarván tudni, megengedte, hogy folytassa útját. Párizsban a kém átvette a külügyminiszter levelét, melyben Rákóczi számára pénz és katonai segítség küldését helyezte kilátásba. Újabb levélváltás következett [[1701]]. [[február 11.|február 11-én]], amelyről a bécsi kormányzat is tudomást szerzett.
{{A magyarság történelme}}
Longueval [[Linz]]ben elfogatta magát. [[április 18.|Április 18-án]] Rákóczi levelet kapott nagynénjétől Bécsből: Longuevalt elfogták, és magyar urak leveleit találták nála. A [[Lengyelország|lengyel]] határon fekvő [[nagysáros]]i kastélyból Rákóczi könnyen elmenekülhetett volna, de mégis beteg felesége oldalán várta be a császári katonákat, akik [[Solari]] tábornok vezetésével még aznap éjjel letartóztatták, és előbb [[Eperjes (Szlovákia)|Eperjes]]re, majd felsőbb parancsra [[Bécsújhely]]re (Wiener-Neustadt) vitték. Itt ugyanabba a börtönbe zárták, ahonnan anyai nagyapját, [[Zrínyi Péter]]t 30 évvel azelőtt vérpadra hurcolták.
 
Hathetes fogság után hallgatták ki először. A kormány, semmibe véve Rákóczi tiltakozását, osztrák urakból alkotta meg a rendkívüli törvényszéket – ugyanúgy, ahogy annak idején [[Zrínyi Péter|Zrínyiét]] és [[Frangepán Ferenc Kristóf|Frangepánét]] is. Ekkor a [[jezsuita rend|jezsuiták]] – valószínűleg francia közbenjárásra – felbérelték [[Gottfried Lehmann]] [[dragonyos]] kapitányt, aki zászlótartó öccsével együtt megszöktette a dragonyos közlegényi egyenruhával álcázott főurat. Rákóczi egy a császárhoz intézett levelet hagyott hátra, amiben kijelentette, hogy most is kész Magyarország törvényei szerint bíróság elé állni.
 
Börtönéből egyenesen [[Lengyelország]]ba, a [[Berezsani|brezán]]i várba menekült, ahol az időben elmenekülő Bercsényi várt rá. Rákóczi elvileg még itt is veszélyben volt a fejére kitűzött 10&nbsp;000 forintnyi vérdíj miatt.
 
== A harc kezdete ==
 
A [[spanyol örökösödési háború]] miatt Magyarországról a császári csapatok a [[Rajna]] mellé és Észak-[[Itália|Itáliába]] távoztak. A magyar korona területén nem maradt több, mint 30&nbsp;000 katona.
 
Rákóczi [[munkács]]i uradalmában népmozgalom kezdődött, mely a támogatását kérte. A főnemes eleget tett kívánságuknak: [[1703]]. [[május 6.|május 6-án]] kiadta a „nemes és nemtelen” országlakosokat hadba hívó ''[[breznai kiáltvány]]''-t. Esze Tamás, a tarpai jobbágy és Rákóczi, a bujdosó fejedelem személyesen találkozik a a lengyelországi Brezán (Brezna) várában, és kiadja a felkelésre hívó „''A keresztyén világ minden fejedelmeinek és respublikáinak…''” kezdetű, breznai kiáltványát.<ref>[http://mek.niif.hu/02700/02786/02786.htm Rákóczi Kiáltványa a keresztény világhoz a szabadságharc okairól és céljáról]</ref> Itt vette át Esze Tamás a vörös színű kuruc hadizászlót és az ország népét fegyverbe szólító breznai kiáltvány példányait, melyben hadba szólít minden „nemest és nemtelent”, azaz a magyar nemzetet. Híres zászlaján a következő felirat volt olvasható: "Cum Deo pro patria et libertate". '''"Istennel a hazáért és szabadságért"''' <ref>[http://mek.niif.hu/05800/05832/html/2kotet/02.htm DR. Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz 1907.]</ref>
[[Kép:Kuruc lovaskatona.jpg|jobbra|bélyegkép|220px|Philipp Rugendas: Kuruc lovas (rézmetszet)]]
{{Nincs szabad kép
| cím=Rákóczi fejedelem zászlaja
| hova=jobbra
| szélesség=220
| link=http://www.nemzetijelkepek.hu/tortenelmi-galeria-13.shtml#galeriakep
| képaláírás= Iustam causam deus non derelinqvet (Az igaz ügyet nem hagyja el az Isten)
}}
Azonban a parasztlázadás még így is kivívta a nemesség ellenállását. A felkelés [[május 21.|május 21-én]] indult, a felkelők a hónap végére elfoglalták a tiszaháti síkságot, és várták Rákóczi érkezését. Rákóczi azonban nem jött, mert a francia segélypénzt és az ezen felfogadható zsoldosokat várta. Ezzel a szabadságharc a kezdeti lendület előnyét és mintegy két hónapot vesztett. A [[Szatmár vármegye|szatmár]]iak [[Dolha|Dolhánál]] [[Károlyi Sándor (hadvezér)|Károlyi Sándor]] főispán vezérlete alatt [[június 7.|június 7-én]] szét is verték a paraszti hadakat. Rákóczi attól tartott, hogy a további késlekedés megakadályozza terveit. Katonái ezért [[1703]]. [[június 15.|június 15-én]] az ország határánál a [[Lavocsne|Lawoczne]] mellett fekvő [[Klimec|Klimiec]] faluban egyesültek az [[Esze Tamás]] vezetése alatt megjelent magyar és ruszin paraszti csapatok katonáival. Ez 200, botokkal, kaszákkal, lándzsákkal, rossz teljesítményű parasztpuskákkal, vagy karddal felfegyverzett gyalogost és 50 lovast jelentett. A Rákóczi vezette sereg a lengyel–magyar határt [[1703]]. [[június 16.|június 16-án]] átlépve a [[Vereckei-hágó|Vereckei]]-hágón keresztül érkezett Magyarországra. A teljes sereg ekkor már körülbelül 3000 főből állt.<br />
Július elején csatlakozott a sereghez a császári szolgálatból szökött [[Ocskay László (kuruc brigadéros)|Ocskay László]] és [[Borbély Balázs]] kisszámú, de jól felszerelt lovassal, majd megérkezett Bercsényi is mintegy 600 főnyi lengyel és román zsoldoscsapattal. Rákóczi hadászati elképzelése az volt, hogy a [[Kurucok|kuruc]] sereg a Felső-Tiszavidék gyors felszabadítása után Észak-Magyarországon keresztül [[Bécs]] alá vonul, és itt egyesül a nyugatról előnyomuló francia-bajor sereggel.
 
[[Kép:kuruc labanc csatajelenet1.jpg|left|thumb|250px|id. [[Rugendas|Georg Philipp Rugendas]]: Kuruc–labanc lovas párbaj]]
A fő gondot eleinte az jelentette, hogy a nemesség nem akart csatlakozni Rákóczihoz, egy részük még a kurucok elleni fegyveres harcot is felvállalta. A Tiszántúl meghódítására induló kuruc sereget [[Tiszabecs]]nél nemesi csapatok várták. Az átkelőnél [[július 14.|július 14-én]] kirobbant csata kuruc győzelemmel végződött, és mivel ez volt a szabadságharc első győztes ütközete, jelentős erkölcsi hatása is volt. Hiába intézte azonban a fejedelem [[Vásárosnamény]]ból kiáltványait a [[Szabolcs vármegye|szabolcs]]i nemességhez, ők tartózkodó álláspontra helyezkedtek. Rákóczinak az lett a feladata, hogy a felkelést megszabadítsa népi jellegétől. Ez csakhamar sikerült is, az 1703. július 24-én kiadott [[gyulai pátens]]ében<ref>[http://www.szabarchiv.hu/drupal/gyulaji-patens-1703-julius-24 Gyulaji pátens, 1703. július 24.]</ref><ref>[http://www.szszbmo.hu/szemle/dokumentumtar/doc_download/338 Balogh István: II. Rákóczi Ferenc Szabolcs és Szatmár vármegyékben]</ref> megtiltotta a nemesek elleni támadásokat. A [[július 29.|július 29-én]] bevett [[Nagykálló|kállói]] vár birtokában Rákóczi a [[hajdúk]] csatlakozását is ki tudta kényszeríteni. A sikereket látva megkezdődött a megyei birtokos nemesség felsorakozása Rákóczi mögé. Közben a parasztok is özönlöttek zászlói alá, így a hadsereg létszámának növekedése súlyos társadalmi gondokat is előidézett. Az [[augusztus 28.|augusztus 28-án]] közzétett [[vetési pátens]] mentesítette a kuruc seregben harcoló jobbágyokat és azok családtagjait minden közteher és földesúri szolgáltatás alól, azonban a nemesek elégedetlensége nyomán [[szeptember 27.|szeptember 27-én]] módosított pátens már csak a harcoló jobbágyokra vonatkozott, a családtagokra nem. Így a vetési pátensek lehetővé tették a jobbágyok és nemesek közös harcát, azonban nem elégítették ki egyik felet sem. A probléma megoldatlanságának negatív hatása végigkísérte az egész szabadságharcot,
<!--"akiknek [[vetési pátens]]ében a mentességet ígért az állami és nemesi szolgáltatások alól"-> a vetési pátens nem mentességet ígért, hanem adott, azt adta amit a brezáni kiáltvány ígért -->
de Rákóczi politikája eredményesnek bizonyult, mert a nemesi vezetés alá helyezett kuruc hadsereg jelentős sikereket ért el.
[[Kép:Rakóczi 1703 ban.jpg|thumb|Rákóczi Ferenc a szabadságharc kezdetén (ismeretlen művész alkotása)]]
[[1703]]. [[szeptember 26.|szeptember 26-án]] már azt írhatta [[XIV. Lajos francia király|XIV. Lajos]]nak, hogy az ország egészen a [[Duna|Dunáig]] hatalmában van. [[1705]]-re kezére került a [[Dunántúl]] nagy része is, úgyhogy a császáriak a [[Dráva|Dráván]] túlra, a Határőrvidék és Dél-[[Erdély]] területére, illetve a nagyobb várakba szorultak vissza.
 
== A szabadságharc ==
A kuruc lovasság zászlaja 1706 [http://www.nemzetijelkepek.hu/tortenelmi-galeria-14.shtml], nemzetijelkepek.hu
=== Az összecsapások ===
[[Kép:kuruc labanc csatajelenet2.jpg|thumb|left|250 px|kuruc–labanc csatajelenet (ismeretlen festő)]]
Rákóczi ekkor tette közzé ''Recrudescunt vulnera inclytae gentis Hungarae (Fölszakadnak a nemes magyar nemzet sebei)'' kezdetű kiáltványát, hogy igazolja ország-világ előtt a támadását. A császári udvar kénytelen volt tárgyalásba kezdeni vele mint hadviselő féllel. Szerencsétlenségére [[1704]]. [[augusztus 13.|augusztus 13-án]] a [[Höchstädti csata (1704)|höchstädti csatában]] a Habsburg-csapatok legyőzték az [[Ausztria|osztrák]]–[[Egyesült Királyság|brit]]–[[Hollandia|holland]]–[[Portugália|portugál]]–[[Savoyai Hercegség|savoyai]] koalíció által kimerített franciák és [[Bajorország|bajorok]] egyesített seregeit. Bajorország a szövetségesek kezébe került, így a trónra kiszemelt bajor fejedelem ahelyett, hogy [[Csehország]]on keresztül Rákóczi segítségére vonult volna, menekülni kényszerült. Rákóczi nehéz helyzetbe került. Adót nem vethetett ki, hiszen az ellenkezett a katonáinak tett ígéretével; nem várhatta el, hogy a nép szolgáljon is, fizessen is. A helyzet megoldására nagy mennyiségű rézpénzt veretett, bár ez Magyarországon [[IV. Béla magyar király|IV. Béla]] kora óta ismeretlen volt. A pénzt, melyet az ezüstpengővel szemben kongónak, másként – „Pro libertate” felirata után – [[libertás]]nak neveztek, nehezen lehetett forgalomban tartani. A francia hadi segély rendszertelenül és egyre csökkenő mennyiségben jött, pénz hiányában Rákóczi pedig csak viszonylag kis méretű sereget tudott fenntartani. A köznemesi csapatok tízszer annyian voltak, mint a szabadságharcosok.
 
[[Kép:Rákóczi manifesztum.jpg|thumb|Rákóczi manifesztuma 1704-ben magyar nyelven is „közönségessé tétetett”]]
A küzdelem mindezek ellenére váltakozó szerencsével folyt. [[1704]]. [[június 13.|június 13-án]] [[Forgách Simon]] [[Koroncó]]nál csatát vesztett [[Sigbert Heister|Heisterrel]] szemben. [[1704]] telén elfoglalta [[Érsekújvár]]at, de a hadisiker értékét lerontotta a hamarosan bekövetkezett [[Nagyszombat (település)|nagyszombat]]i vereség, ahol Rákóczi személyesen vezette a sereget Heister ellenében. Ezzel elveszett a fejedelem legszervezettebb gyalogsága. Ez a fegyvernem a tüzérséggel együtt viszonylag alacsony szinten képviselte magát a túlnyomórészt könnyűlovasságból álló magyar seregben, amely gyors portyákra, bravúros hadviselésre kiválóan alkalmas volt, ám sem várostromra, sem nyílt összecsapásokra nem lehetett hatékonyan felhasználni.
 
Éppen ezért a fejedelem és emberei kerülték a rendezett, nagy csatákat, és megkezdték a modern, jól felszerelt reguláris ezredek szervezését, ez azonban anyagiak híján kevés eredménnyel járt. Rákóczi elsősorban tekintélyes főurakból és birtokos nemesekből hozta létre a [[kuruc tábornokok listája|tábornoki]] és [[kuruc brigadérosok listája|brigadérosi kart]]. Közülük számosan kiváló csapattisztnek bizonyultak, de kellő hadvezéri tehetséggel csak kevesen rendelkeztek.
<!-- [[Kép:rakoczi-rezpenz.jpg|right|thumb|Rákóczi-féle rézpénz]] -->
 
Rákóczit [[1704]]. [[július 6.|július 6-án]] az erdélyi rendek fejedelemmé választották, a császári főparancsnok, Rabutin pedig délre menekült, a forrongástól mindvégig elhatárolódó [[szászok|szász]] területekre.
 
[[1705]]. [[május 5.|május 5-én]] meghalt Lipót, s utóda [[I. József magyar király|I. József]] lett.
1705. július 3-án a fejedelem beszédet intézett [[Gyömrő]]n katonáihoz, melynek hatása a szabadságharc további katonai sikereiben mutatkozott meg. [http://hu.wikisource.org/wiki/R%C3%A1k%C3%B3czi_gy%C3%B6mr%C5%91i_besz%C3%A9de] ''(az egyetlen kézírásban megmaradt teljes műve)''
Az év végén a katonai erőegyensúlyt jól jellemzi, hogy miközben Rákóczi a zsibói csatával elvesztette Erdélyt, addig [[Bottyán János|Vak Bottyán]] hadai meghódították a [[Dunántúl]]t. A szabadságharc ekkor érkezett tetőpontjára: 1705–1706-ban a kuruc hadsereg létszáma megközelítette a 70&nbsp;000 főt. (A szakirodalomban szereplő 100&nbsp;000-es létszám a katonai porciók számának félreértéséből ered: mivel csupán a közlegények kaptak egy-egy porciót, a tisztek pedig [[rendfokozat]]uk arányában egyre többet, a fejadagok száma és a személyi állomány tényleges létszáma között jelentős eltéréssel kell számolnunk!)
 
=== Nemzetiségek és külhoni zsoldosok ===
[[Fájl:Greguss Imre Rákóczi lovon.jpg|left|thumb|280px|[[Greguss Imre]]: Rákóczi lovon]]
A hazai nemzetiségek közül Rákóczi roppant kiterjedésű [[munkács]]i és szentmiklósi uradalmának [[ruszin]] jobbágyai elsőként csatlakoztak a szabadságharchoz. Java részük a fejedelem udvari palotásezredében szolgált. A felvidéki városok német polgársága a [[szlovákok]] és [[románok]] többségével együtt szintén csatlakozott Rákóczihoz. A [[szepesség]]i [[cipszerek]] [[Czelder Orbán]], a felvidéki szlovákok pedig zömmel [[Révay Imre]], [[Révay Gáspár]], Thuróczy Gáspár és Szádeczky Gáspár gyalogezredeiben szolgáltak. Szlovák anyanyelvű volt a kassai bombagyártó üzem vezetője, Bácsmegyey Ádám tüzér alezredes is. Az erdélyi románság legismertebb vezetője, Pintye Gligor mindjárt a felkelés kezdetén elesett Nagybányánál, de számos más román csapatparancsnokot említhetünk név szerint is, mint például Csurulya Jánost (Ion Ciurulea), Szudricsán (eredeti nevén Sunkár) Istvánt és Hátszegi (Hatzogan) Markulyt, aki [[Nagyvárad]]ról szökött a kurucok közé. E három nemzetiség, illetve népcsoport csatlakozása természetesen azzal is összefüggött, hogy az általuk lakott részek képezték a szabadságharc bázisterületét.
 
[[Vas vármegye|Vas]] és [[Zala vármegye]] [[szlovének|szlovénjei]] ([[vendek|vendjei]]) is csatlakoztak a szabadságharchoz. Az átvonuló császári és szerb erők rablásai, pusztításai miatt a [[Tótság]] elsősorban bocskoros nemessége – amely magának még a [[A török kiűzése Magyarországról|török kiűzésekor]] nyert jogokat –, már [[1704]] elején szervezkedni kezdett. [[Szapáry Miklós]] vezetésével már lázadásra készen álltak és [[1704]]. [[február 2.|február 2]]-án [[Károlyi Sándor (hadvezér)|Károlyi Sándortól]] kértek felhatalmazást a labancok elleni fellépésre. Károlyi ezt megengedte, s később [[Szentgotthárd]] környékén a helyi lakosok segítségével elverte a stájer várnagy erőit, majd később Vak Bottyán aratott jelentős győzelmet ugyanezen a helyen. Ugyancsak [[1704]]-ben kezdett szervezkedésbe a szlovén parasztság, de nemcsak az osztrákokra támadtak rá, hanem a rabló kurucokra is, később azonban már leginkább a szerb és osztrák csapatok visszaélései ellen fogott fegyvert. [[1704]]. [[március 4.|március 4]]-én részben köszönhetően Szapáry és a tótsági nép segítségének a kurucok vér nélkül bevették [[Felsőlendva|Felsőlendvát]], majd [[Battyánfalva|Rakicsánnál]] is vívtak egy kisebb ütközetet. A labancok [[1705]]. [[szeptember]]ében jelentős károkat okoztak az [[Lendva|alsólendvai]] uradalomban, amely ott is ösztönözte a szlovének és magyarok ellenállását.
 
Ezzel szemben a belső önállóságot élvező [[horvátok]], az uralkodó által kiváltságolt [[szerbek]] ([[rácok]]) és az [[erdélyi szászok]] – bár megnyerésükre több kísérlet történt – mindvégig szemben álltak a kurucokkal. A kibékíthetetlennek látszó ellentétek hátterében az állt, hogy Rákóczi a horvátok és szerbek részére nem ígérhetett többet, mint amivel már eleve rendelkeztek, politikai megnyerésük így eleve sem kecsegtetett sok sikerrel.
A török idők végvidéki harcaira emlékeztető (és végső soron ott is gyökerező) szerb–magyar (pontosabban a császári szolgálatban álló rác és a kuruc katonaság közötti) ellentétek pedig sorozatos összecsapásokhoz vezettek. A véres harcok végigkísérték a szabadságharc nyolc esztendejét, mérhetetlen szenvedést okozva ezzel az Alföld polgári lakosságának, a magyar és a szerb parasztságnak egyaránt. A kölcsönös bosszúhadjáratok közül említést érdemel a Pécs elleni kuruc és rác támadás ([[1704]]. [[február 1.]], illetve [[március 26.]]), a kurucok két bácskai hadjárata (1704, 1707) és a rácok kegyetlen öldöklése Kecskeméten ([[1707]]. [[április 3.]]).
Kivételek persze a délszláv nemzetiségek között is akadtak: [[Vojnovich József]] Rákóczi horvát diplomatája, [[Draguly Farkas]] pedig a kuruc hadsereg szerb ezredese lett. Az erdélyi szászok közül pedig Arelt János besztercei bírót említhetjük, akit az [[erdélyi fejedelmi tanács]] szász tagjává választottak, s mindvégig kitartott Rákóczi oldalán.
 
A Habsburg Birodalom oldalán a dánok is részt vettek, jóllehet nem aktívan a kurucok elleni harcokban. Dánia kölcsönadott Bécs részére ezredeket, melyek többnyire németországi, itáliai, spanyolországi és franciaországi frontokon harcoltak, de egy-egy ezred Magyarországra is került, és szinte minden évben állomásoztak dánok magyar területen, akiket be is vetettek Rákóczi és szövetségesei ellen. Rajtuk kívül a [[Német-római Császárság]] haderejéből is kerültek egész ezredek magyar területre, ezekben szinte minden fejedelemségből, választófejedelemségből, királyságból, hercegségből, püspökségből, vagy városállamból voltak emberek. Ezen felül a császári hadsereg befogadott különféle kalandorokat, renegátokat is, akik között voltak spanyol, francia, olasz, németaföldi és angol nemesek is, sőt még egy hajdani török bégről és román bojárról is van tudomása a történészeknek.<ref>Magyarország hadtörténete (1985), 360.-363. oldal</ref> A dánokhoz hasonló létszámban porosz és bádeni segédcsapatok is bekapcsolódtak a kurucok elleni harcokba, sőt még svájci zsoldosokat is alkalmazott a császári hadvezetés.<ref>[http://mek.niif.hu/02200/02210/html/02.htm Asztalos Miklós: Rákóczi a nemzet élén]</ref>
 
A honi nemzetiségek mellett idegen zsoldosok (lengyelek, havasalföldi és moldvai románok, kisebb számban törökök, litvániai [[lipekek|lipek]] és krími tatárok) is harcoltak a kuruc hadseregben. A [[poltavai csata]] után egy rövid időre svéd zsoldosok is csatlakoztak Rákóczihoz. A császári seregből átállt német tisztek egy része utóbb árulóvá lett, a Scharudi-zászlóalj például a nagyszombati csatában fordult a kurucok ellen, mások azonban halálukkal pecsételték meg Rákóczi iránti hűségüket, így Johann Eckstein ezredest például [[Veszprém]] elfoglalása ([[1709]]) után végeztette ki Heister tábornagy.
A [[XIV. Lajos francia király|XIV. Lajos]] által küldött francia katonai tanácsadók szerepe jóval fontosabb volt egyébként nem túl magas létszámuknál. Ők elsősorban a reguláris egységeknél, a tüzérségnél és a műszaki csapatoknál tettek igen jó szolgálatot Rákóczi ügyének. Név szerint említhetjük itt Fierville le Hérissy lovagot, Louis Lemaire és François Damoiseau hadmérnök brigadérosokat, és a Magyarországon nősült Rivière tüzér ezredest.
 
=== Tárgyalások ===
[[Kép:Szécsényi konföderáció.jpg|left|thumb|A szécsényi országgyűlés dokumentuma a rendek konföderációjáról]]
[[Kép:10 poltura, Hongrie.jpg|right|thumb|Rákóczi rézpénze a »[[Poltura|libertás]]«, 1704. ápr. 22-én Rákóczi leiratban tudatta a vármegyékkel és városokkal, hogy az ezüstpénz hiánya miatt váltópénzül rézpénzt bocsát ki]]
Rákóczi [[1705]]. [[szeptember 20.|szeptember 20-án]] [[Szécsény]]ben [[szécsényi országgyűlés|országgyűlést]] hívott össze, ahol a rendek konföderációra léptek, Rákóczit pedig Magyarország vezérlő fejedelmévé választották. A fejedelem mellé 25 tagú Szenátust,<ref>NB. a törvénycikk szövege 24 tagot említ, de 25 főt sorol fel! A testület létszáma utóbb [[Forgách Simon]] letartóztatásával, az elpártolásokkal, elhalálozásokkal és új szenátorok kinevezésével ingadozott. Lásd részletesen a [[Kuruc szenátorok listája|Kuruc szenátorok listáját]].</ref> [[Sennyey István (tábornok)|Sennyey István]] személyében pedig főkancellárt választottak. Elrendelték, hogy aki már egyszer fegyvert fogott a szabadságharcban, az a háború végéig köteles katonai szolgálatot teljesíteni, ami komoly feszültséget okozott az önkéntes hadsereg köreiben. Rendezték a különböző felekezetek egymás közötti vitáit, döntést hozva a templomok hovatartozásáról, és megbízták Rákóczit és a Szenátust, hogy béketárgyalásokat folytasson.
 
Rákóczi [[1705]]. [[november 11.|november 11-én]] [[Zsibó]] mellett vereséget szenvedett, ezért ki kellett vonulnia Erdélyből (az udvarhű rendek az 1705/1706 fordulóján megtartott [[segesvár]]i országgyűlésen ki is mondták trónfosztását). [[1706]] nyarán sikerült egy évre visszaszerezni a fejedelemséget, ám [[1707]]-ben Erdély nagy része végleg elveszett. Ezalatt ([[1705]]. [[október 27.|október 27-én]]) [[Nagyszombat (település)|Nagyszombat]]ban megindultak a béketárgyalások a szövetséges rendek és a császáriak közt. A protestáns [[Anglia]] és [[Hollandia]] követei támogatták a kiegyezés ügyét. A béke azonban két ok miatt sem jöhetett létre.
 
* Az egyik, hogy Bercsényi a szövetséges rendek bizottságának elnökeként ragaszkodott az [[Aranybulla]] [[1687]]-ben eltörölt [[ellenállási jog]]ának visszaállításához. Ebbe az udvar, ha csak törvényesíteni nem akarta a forradalmakat, nem mehetett bele.
* A másik vitás kérdés [[Erdély]] helyzete volt. Az osztrákok szemében ez volt a kulcs magyarországi uralmukhoz, amelyet a [[Diploma Leopoldinum]] és az [[Alvincziana resolutio]] biztosított számukra. Rákóczi viszont nem volt hajlandó lemondani az erdélyi fejedelem címéről.
 
=== Az ónodi országgyűlés ===
{{bővebben|Ónodi országgyűlés}}
[[Kép:Orlai Ónodi országgyűlés.jpg|300px|bélyegkép|[[Orlai Petrich Soma]]: Az ónodi országgyűlés. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Károlyi és Bercsényi kardélre hányja [[Turóc vármegye]] követeit, [[Rakovszky Menyhért]]et és [[Okolicsányi Kristóf]]ot.]]
[[Kép:Than Mór Az ónodi országgyűlés.jpg|300px|bélyegkép|[[Than Mór]]: Az ónodi országgyűlés]]
A kialakult helyzet megoldására Rákóczi országgyűlést hirdetett 1707. [[május 1.|május 1-jére]], az [[Ónod]] határában lévő mezőre. Az országgyűlésnek három lényeges programpontja volt: a gazdasági nehézségek leküzdése, a hadsereg és államszervezet megerősítése és – egyelőre titokban tartott programként – a [[Habsburg-ház]] trónfosztása. A [[május 31.|május 31-én]] megnyitott, Rákóczi jelenlétében tartott országgyűlésen [[június 6.|június 6-án]] véres inzultusba fajuló vita kezdődött. A [[Turóc vármegye]]i követek – a megyei nemesség soraiból szerveződő békepárt szószólói – a rézpénzzel kapcsolatos vita során önző érdekek követésével gyanúsították meg a fejedelmet. Rákóczi elkeseredésében kilátásba helyezte lemondását. („Készebb vagyok megvonni magamat az ország egyik szegletében, mint hogy a várt köszönet helyett zsarnoknak mondjanak.”) Károlyi és Bercsényi felháborodásukban lekaszabolták a turóci követeket, és a fejedelmi hadak féltve Rákóczi életét, az országgyűlésre irányították ágyúikat. A véres közjáték után az országgyűlés nagy jelentőségű határozatokat hozott. Megszavazták a közteherviselést – a fogalmat Rákóczi használta először anyanyelvünkön – amelyre a korabeli Európában is kevés példa volt. Az [[1542]]-ben kivetett vagyonadótól eltekintve Magyarországon is ez volt az egyetlen alkalom, amikor a rendi országgyűlés törvényt hozott a nemesek adókötelezettségéről. Az országgyűlés törvénybe iktatta a kuruc hadsereg egységes katonai szabályzatát (Regulamentum Universale<ref>[http://www.epa.hu/00000/00018/00001/pdf/forraskozlem.pdf Rákóczy Rozália: REGULAMENTUM MILITARE, 1699]</ref>) is. Rákóczi 1707. [[május 13.|május 13-án]] személyesen terjesztette a gyűlés elé a Habsburgok trónfosztásáról szóló törvényjavaslatot. A trónfosztásnak elsősorban külpolitikai okai voltak, XIV. Lajos ugyanis mindaddig azzal az ürüggyel tért ki a Rákóczival kötendő szövetségi szerződés elől, hogy nem szövetkezhet egy szuverén uralkodó lázadó alattvalójával. A trónfosztás elhárította a magyar–francia szövetség elől a legfőbb elvi akadályt, a Habsburg-házzal való béke esélyeit viszont már nem rontotta, mert már 1706-ban nyilvánvalóvá vált, hogy a Habsburg-házzal nem lehet elfogadható feltételekkel békét kötni. Bercsényi támogató beszéde a híres ''„Eb ura a fakó! mai naptól fogva József nem királyunk!”'' felkiáltással végződött. Ezzel megszűnt a kiegyezés lehetősége, de a franciákkal remélt szövetség sem jött létre. XIV. Lajos a függetlenség kikiáltása ellenére is vonakodott formális szövetségre lépni a fejedelemmel, és békekötésre biztatta a csalódott Rákóczit. Az egyre romló hadi helyzeten az sem segíthetett, hogy a gyűlés bevezette a közteherviselést, és a parasztok lelkesedését sem fokozta, hogy hivatalosan is hajdúszabadságot ígértek a katonáskodóknak.
 
Az ónodi országgyűlés a trónfosztással egyidőben kimondta az interregnumot („országunkat király nélkül lenni jelentjük”), és megbízta Rákóczit a királyjelöléssel. Rákóczi olyan királyt akart, aki elegendő segítséget tud magával hozni a magyar trón védelmében, első jelöltje [[II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem|Miksa Emánuel bajor választófejedelem]] volt. Miksa ismert volt Magyarországon, így megválasztása könnyen keresztülvihető lett volna, de az országát nemrégiben elvesztő választó kitért a meghívás elől. A másik komolyan szóba kerülő jelölt Frigyes Vilmos porosz trónörökös volt, [[Porosz Királyság|Poroszország]] azonban tagja volt a [[Bourbon-ház|Bourbon]]-ellenes Hágai szövetségnek, így Frigyes nem fogadhatta el nyíltan a magyar koronát. Rákóczi egy sziléziai hadjárattal kívánta kierőszakolni a poroszok támogatását, de terve a kuruc tábornokok ellenállása miatt meghiúsult.
 
=== Fordulópont: a [[trencséni csata]] és következményei ===
{{Képdia
| méret = 300px
|Kép:Rákóczi szabadságharc.jpg|A szabadságharc fontosabb helyszínei és a kuruc csapatok által ellenőrzött területek
|Kép:Magyarország a szatmári-béke korában.jpg|Magyarország a [[Szatmári béke]] korában
}}
 
[[1708]]. [[augusztus 3.|augusztus 3-án]] [[Sigbert Heister]] és [[Pálffy János (nádor)|Pálffy János]] tábornokok [[Trencsén]] mellett megütköztek a kuruc sereggel. Rákóczi lova egy árok átugrása közben megbotlott és kitörte a nyakát. A fejedelem elájult; mivel halottnak hitték, a sereg demoralizálódott, a menetelésből érkező császári csapatok pedig könnyűszerrel szétverték a fejedelmi hadakat. Főként a gyalogság (így például a legjobban képzett és felszerelt alakulatok közé tartozó ''palotás ezred'') szenvedett súlyos veszteségeket.
 
A kurucok vezetői megkezdték átpártolásukat a császáriakhoz, köztük a leghíresebb példa [[Ocskay László (kuruc brigadéros)|Ocskay Lászlóé]] és [[Bezerédj Imre|Bezerédj Imréé]], akiket a kuruc csapatok később elfogtak és kivégeztek. Rákóczi 1707 óta folyamatosan visszaszorult, [[Bottyán János]] halála pedig [[1709]]. szeptember végén újabb tehetséges hadvezérétől fosztotta meg. [[1710]]. [[január 22.|január 22-én]] [[Romhány]] és [[Érsekvadkert]] közt 2000 főnyi idegen zsoldossal döntetlen csatát vívott a császáriakkal.<ref>[http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0018/1673.html [[Bánlaky József]] - A magyar nemzet hadtörténelme. A romhányi csata 1710 január 22.-én.]</ref> Mindenek tetejében egyre terjedt a [[pestis]], főleg a rosszul élelmezett és ruházott kuruc táborban. Az ország kimerült, a fejedelem és emberei folyamatosan hátrálásra kényszerültek.
 
=== A vég ===
Mivel a franciákra többé nem támaszkodhatott, a fejedelem [[I. Péter orosz cár|Nagy Péter orosz cár]]ral próbált szövetséget kötni, melynek különösen Bercsényi volt szószólója. Itt sem járt sikerrel – a cár csak tehermentesíteni akarta magát délről a [[Svédország]] ellen vívott [[Nagy északi háború|északi háború]]ban –, így újabb béketárgyalásokra kényszerült. A császár Pálffy János tábornokra bízta ezek levezetését, Rákóczi pedig Károlyi Sándorra ruházta hadainak főparancsnokságát azzal a paranccsal, hogy minél tovább tartson ki.
 
A fejedelem csapatai már 1707-ben kiszorultak Erdélyből. [[Romhány]]nál kuruc, svéd, lengyel és francia csapatokból álló seregével még megpróbált győzelmet kieszközölni az osztrákokkal szemben, de taktikai vétségei miatt ezt az utolsó döntő csatát is elvesztette. [[1710]] végére Magyarországon pedig csupán [[Kassa]], [[Ungvár]], [[Munkács]], [[Huszt (település)|Huszt]], [[Kővár]] és [[Szatmárnémeti]] környéke volt uralma alatt. Az ország határain állt, nem volt többé hová visszavonulnia. Ezért [[1711]]. [[február 21.|február 21-én]] örökre elhagyta [[Magyarország]]ot. [[Lengyelország]]ban, majd Angliában élt. Itt azonban a bécsi udvar közbenjárása miatt nem maradhatott, ezért [[1713]]. [[január 13.|január 13]]-án Franciaországba ment, ahol [[XIV. Lajos francia király|XIV. Lajos]] oltalma alatt lehetett. A király halála után ([[1715]]) azonban elfogadta [[Törökország]] meghívását, így [[1717]]-ben a [[Törökország]]ban lévő [[Rodostó]]ba költözött. Itt is halt meg [[1735]]. [[április 8.|április 8]]-án.
 
== A békekötés ==
[[Kép:Than Rákóczi.jpg|bélyegkép|300px|[[Than Mór]]: II. Rákóczi Ferenc visszautasítja a szatmári békét]]
 
Rákóczi távozásakor [[Károlyi Sándor (hadvezér)|Károlyi Sándor]]ra ruházta hadainak főparancsnokságát és Károlyi 1711. [[március 14.|március 14-én]] – Rákóczi tudta nélkül – felesküdött József császárra. A néhány nappal később Husztra összehívott gyűlésen Rákóczi ismét deklarálta, hogy csak a szabadságharc vívmányainak elismerése után hajlandó tárgyalni. Károlyi erre a fejedelem beleegyezése nélkül Szatmárra rendi gyűlést hívott össze, és elfogadtatta Pálffy békeajánlatát. Rákóczi erre megfosztotta Károlyit a főparancsnoki tisztségtől, és [[április 18.|április 18-án]] szenvedélyes hangú kiáltványt bocsátott ki, azonban Pálffy és Károlyi mindent elkövettek a béke megkötésének érdekében. A szatmári gyűlés határozatának értelmében Kassa városának kuruc őrsége április 26-án kapitulált, [[április 30.|április 30-án]] Szatmár mellett, a [[Nagymajtény|majtény]]i mezőn pedig a még fegyverben lévő 12&nbsp;000 felkelő is átadta zászlait a császáriaknak, s letéve a hűségesküt, ki-ki szabadon otthonaiba térhetett. Másnap, [[1711]]. [[május 1.|május 1-jén]] Nagykárolyban hitelesítették a békeokmány előzőleg (április 29-én) véglegesített szövegét is. A még ellenálló várak közül [[Kővár vára|Kővár]], [[Huszt (település)|Huszt]] és [[Ungvár]] őrsége május közepén, [[Munkács]] védői pedig június második felében szintén kapituláltak, és elfogadták a szatmári békét.
[[Kép:Nagymajtényi fegyverletétel.jpg|thumb|300px|balra|1711. április 30-án Szatmár mellett, a majtényi mezőn a még fegyverben lévő 12 000 felkelő átadta a hadi zászlóit a császáriaknak és letette a hűségesküt]]
[[Kép:Szatmári Béke emlékműve.JPG|bélyegkép|jobbra|300px|A Szatmári Béke emlékműve a Majtényi Síkságon.]]
A [[béke]] ígéretet tett az [[alkotmány]] visszaállítására, a [[vallásszabadság]] biztosítására és az [[országgyűlés]] mihamarabbi összehívására, amnesztiát adott a szabadságharcban résztvevőknek, egyúttal intézkedett a magyarokat sértő intézmények és méltóságok eltörléséről. Az ellenállás és a szabad királyválasztás jogát nem állították vissza, külön magyar hadsereget sem hoztak létre. A jobbágyi sérelmeket sem rendezték, mindazonáltal elmondható, hogy a [[szatmári béke]] hatására Magyarország megmaradt rendi dualizmusban a királlyal, azaz megőrizhette viszonylagos függetlenségét. Másik nézőpontból azonban a szatmári béke pontosan azokat a rendi kiváltságokat állította vissza, amelyeket Rákóczi állama eltörölni igyekezett, és ezzel meghiúsított egy modern társadalomszerkezetre való törekvést. Az utókort és a kortársakat egyaránt megosztotta annak megítélése, hogy Károlyi cselekedete árulás, vagy az egyetlen jó lépés volt. <!--Ennek ellenére a Habsburg-ellenes utókor sokszor károsnak ítélte a paktumot, Károlyi Sándort pedig árulónak kiáltották ki.-->
 
A béke Rákóczira nézve a körülményekhez képest viszonylag kedvező volt. Kegyelmet biztosítottak neki, ha három héten belül leteszi a hűségesküt. Ha nem akarna az országban maradni, a hűségeskü letétele után [[Lengyelország]]ba távozhat. Ő azonban ezt nem fogadta el. Nemzetközi biztosíték hiányában nem bízott az ígéretek teljesítésében, és nem is tartotta érvényesnek a szerződést, amelyet Pálffy [[I. József magyar király|I. József]] császár [[április 17.|április 17-én]] bekövetkezett halála után, tehát a tőle nyert hatalom megszűntével kötött meg. Így aztán, míg ő Franciaországban, majd az [[Oszmán Birodalom]]ban keresett menedéket, birtokait felosztották az udvarhű nemesség körében.
 
Később így foglalta össze a szabadságharc bukásának okait:
:''„Bárki itélend a magyar ügyekről, a háboru szerencsés kezdetét az ellenség fölötte nagy óvatosságának tulajdoníthatja, és annak, hogy az erősségek és helyőrségek nagyon rosszul valának ellátva és még rosszabbul védelmezve. A háboru szerencsétlen végének okául pedig a nemzet tapasztalatlanságát s tudatlanságát, a fegyver és pénz hiányát – amelyek a hadakozás idegei, – a pestist és a francia udvar által nyujtott segedelem csekélységét tulajdonítandja”.''
 
== Felhasznált források ==
[[Fájl:Histoire Des Revolutions De Hongrie 1739.jpg|right|230py|thumb|''Les memoires du prince François Rakoczy sur la guerre de Hongrie''<ref>[https://books.google.hu/books?id=rGhIAAAAYAAJ&lpg=PA210&ots=GdbEuoyulA&dq=Hongrie%20Prince%20Francis%20II%20R%C3%A1k%C3%B3czi%20sur%20in%20guerre%20de%20Hongrie&hl=hu&pg=PP9#v=onepage&q=Hongrie%20Prince%20Francis%20II%20R%C3%A1k%C3%B3czi%20sur%20in%20guerre%20de%20Hongrie&f=false Les memoires du prince François Rakoczy sur la guerre de Hongrie, depuis 1706 jusqu'à la fin]</ref> Rákóczi emlékiratainak 1739-ben, Hágában megjelent kiadásának címlapja]]
* Bánhegyi Ferenc: II. Rákóczi Ferenc (Emlékkönyv a szabadságharc kitörésének 300. évfordulójára), Apáczai Kiadó (ISBN megjelölés nélkül)
* Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin, a vonatkozó rész [[Heckenast Gusztáv (történész)|Heckenast Gusztáv]] munkája), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 9633263379
* Források a Muravidék történetéhez ''(Viri za zgodovino Prekmurja),'' 1. kötet, Szerkesztette: Mayer László és Molnár András, '''Szlovén fordítás:''' Magda Berden, [[Szombathely]]-[[Zalaegerszeg]] [[2008]]. ISBN 978-963-7227-19-6
 
== Jegyzetek ==
{{források}}
 
== Lásd még ==
* [[Kuruc szenátorok listája]]
* [[Kuruc tábornokok listája]]
* [[Kuruc brigadérosok listája]]
 
{{Commonskat|Rákóczi's War for Independence}}
 
== További információk ==
* [http://www.sk-szeged.hu/kiallitas/rakoczi/saros.html A szegedi Somogyi Könyvtár kiállítása]
* Papp Klára – ifj. Barta János: A Rákóczi-szabadságharc és a hazai nemzetiségek, Kisebbségkutatás, 2003/2. szám [http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2003_02/cikk.php?id=744]
* [[Köpeczi Béla]]: ''A Rákóczi-szabadságharc a külföldi közvéleményben,'' Magyar Könyvszemle, 1981 (1966). {{hu}} {{fr}} [http://epa.oszk.hu/00000/00021/00312/pdf/MKSZ_EPA00021_1981_97_01-02_016-022.pdf]
 
{{Portál|Magyarság||Történelem}}
 
{{DEFAULTSORT:Rakocziszabadsagharc}}
[[Kategória:A kuruc háborúk]]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Rákóczi-szabadságharc”