„Debreceni Ady Endre Gimnázium” változatai közötti eltérés

Fennállása óta az iskola komoly hagyományrendszert alakított ki, így pl. az intézmény minden diákját elviszi Ady Endre romániai szülőházához és Nagyváradra, illetve budapesti sírjához és az Ady Múzeumba. A Karácsonyi, valamint a tanév végi tanévzáró koncerten és az “Adyák Gálák”-on a művészetekben tehetséges diákok látványos műsorral ajándékozzák meg szüleiket és a város érdeklődő közönségét. ( A városi televízió évről-évre többször is adja a műsort.)
 
'''A gimnázium az eltelt harminc esztendő alatt több mint 200 (!) helyet lépett előre a középiskolák között. Öt éve tartósan az ország legjobb 100 középiskolája között szerepel a HVG rangsorában. (A 20122014-1315-asös tanévben az 5958. helyen végzett.)'''
 
S a humánnak mondott gimnázium egyik osztálya 2013-ban, 10. osztályos korában olyan eredményt ért el matematikából, amelynél csak 5 iskola volt jobb Magyarországon! Szövegértésből pedig 8 iskola végzett előttük! A hat évfolyamosoknál már senki sem volt jobb az országban!
*# '''Szabó Márk 2011-2012'''
*# '''Pongor Adrienn 2012-2014'''
*# '''Buzsik Krisztina Csilla 2014-2015'''
*# '''Kálmán Levente 2015-'''
 
== Díjak, jelölések, neves diákok és tanárok ==
A Debreceni Ady Endre Gimnázium, bár sokan a város egyik legszabadelvűbb iskolájaként tekintenek rá, rendkívül hagyománytisztelő, fontos feladatának tekinti az általa tisztelt elvek és értékek megőrzését.
 
== Az épület és környezetének sajátosságai ==
Az épület 1953-ban épült, '''tanítóképző iskolaként majd főiskolaként működött'''. 1983-ban a főiskola elköltözése után felújításon és átalakításon ment át. 1984 szeptemberében kezdte itt az első tanévét a gimnázium. Az egykor itt található ligetre már csak az iskolát körülölelő Ady-park emlékezteti az arra látogatókat. A park egyébként szerves része lett az épületegyüttesnek, a diákok előszeretettel töltik itt délutánjaikat. Az '''Ady Park''' elnevezést a tanulók "ötlete" alapján, az igazgató előterjesztésére kapta a város közgyűlésétől a közterület 2011-ben. 2015-ben a parkot teljesen átalakították, modern külsőt kapott. '''2016 áprilisában''' az iskolahasználók régi vágya teljesült. Az igazgató és az Adyák Alapítvány kezdeményezését Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és Dr. Papp László polgármester úr felkarolta, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatását is felhasználva Győrfi Ádám fiatal szobrászművész az ifjú '''Ady padon ülő szobrát''' alkotta meg az iskola előtt, amely már a 2016-os ballagáson belekerült a búcsú ünnepség koreográfiájába. A diákok szívesen ülnek mellé, '''a kezében tartott könyv érintése''' pedig - állítólag - '''sikert hoz a vizsgákon'''...<ref>Debreceni Ady Endre Gimnázium Pedagógiai Programja</ref>
 
[[Kategória:Debrecen középiskolái]]
3

szerkesztés