„Spira György” változatai közötti eltérés

a
→‎Munkássága: Egyértelműsítés
a (→‎Munkássága: Egyértelműsítés)
A marxista történelemszemléletnek megfelelően vállalt, az alsóbb néprétegek sorsát központi elemként használó, a társadalmi változásokra koncentráló munkássága során azonban Spira mindvégig saját nézeteihez ragaszkodott, melyek hol egybeestek, hol ellentmondtak a hivatalos kánon megfogalmazásainak. A 70-es évek során sorra jelentek meg kötetei, melyek sok esetben meghatározták egy generáció 1848-ról vallott felfogását és képét.
 
Spira – noha alapvető forrásfeltárást végzett és levéltári iratokat elemezve jutott el következtetéseire – számos alkalommal került szembe kutatótársaival és kollégáival, nem fogadva el a saját revolucionista álláspontjától eltávolodó, eltérő megközelítésmódot. Jól szemléltette ezt két tanulmánykötetének címe is: „Jottányit se a negyvennyolcból!” (1989) és „Vad tűzzel” (2000).<ref name="Fonagy"/> Ennek ellenére Spira képes volt bizonyos tekintetben önrevízióra és folyamatosan finomította eseményekről vallott nézeteit. Így már az [[1979]]-es összefoglalásban is egyértelműen a nemzetközi események összefüggéseibe ágyazta a hazai történéseket és összekapcsolta – részben [[Diószegi István (történész)|Diószegi István]] munkásságát is figyelembe véve – a magyar mozgalom lehetőségeit és sorsát az [[európa]]i forradalmi mozgalmak felemelkedésével és hanyatlásával.
 
1987-ben kezdeményezte a [http://www.tddsz.hu Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének] megalakítását. A TDDSZ lett, az 1988-as Metró-klubban történt megalakulása után, a [[Kádár-rendszer|pártállam]] első legális [[Rendszerváltás Magyarországon|ellenzéki]] szervezete.
51 446

szerkesztés