„Szánkhja” változatai közötti eltérés

455 bájt törölve ,  6 évvel ezelőtt
* Olyan gyakorlatok, amelyek során a tanítás személyes tapasztaláson alapuló mély meggyőződéssé válik.
 
A történelmi [[Gautama Sziddhártha|Buddha]] megvilágosodását megelőzően legalább két éven keresztül számkhja tanítvány volt és egyes módszereket a [[buddhizmus]] átvett a számkhjától. Ezért az ősi buddhista irodalomban, így a [[Páli kánon|Páli Kánon]] írásaiban és a [[Viszuddhimagga|Viszuddhimaggá]]ban is találhatók a számkhja praxisára vonatkozó adatok. Eszerint a számkhja tanítványok életmódja hasonló volt a korai buddhista szerzetesekéhez. Mezítláb vándoroltak [[India|Indiá]]ban, a délelőttöt főleg koldulással, a délutánt pedig bölcseleti vitákkal és meditációval töltötték. Semmiféle vagyonuk nem lehetett. Élelmiszert csak annyit koldulhattak, ami az aznapi egyszeri étkezéshez szükséges volt. A kezdő tanítvány legfontosabb meditációs gyakorlata a tudat teljes lecsendesítése volt: az abban lévő örvénylések, filmszerűen pergő emlékek, fantáziák, gondolatok, vágyak kiküszöbölése. A következő szakaszban a tanítvány az egyes tattvákat''tattvá''kat tette kontempláció tárgyává, mégpedig hátulról visszafelé, vagyis a mahábhútákkal kezdve. Ezen belül is az első elmélkedési téma a legdurvább őselem, a prithiví, vagyis föld-elem volt. Ezzel kapcsolatban kapta a tanítvány az első beavatási fokozatot, amelynek során megtudta, hogy mindaz, amit a prithivíről eddig tudott és amit erről a beavatatlan világi emberek tudni vélnek, az mind téves és megalapozatlan. A föld ugyanis nem az, aminek látszik. Ez utóbbi felismerést segítette elő a föld-kaszina gyakorlat.
A föld-kaszina egy korong alakú meditációs tárgy, amelyet a tanítvány szigorú előírások alapján maga készített agyagból. A föld-elemet szimbolizáló agyagkorongot
középen átlyukasztották és az erdőben, csendes helyen faágra akasztották. A tanítvány dolga az volt, hogy szemlélje a föld-korongot, amely állandó változásban
előírások alapján maga készített agyagból. A föld-elemet szimbolizáló agyagkorongot
volt, hiszen a kaszina minden szélfuvallatra megmozdult, ráadásul a folyton változó fényviszonyok miatt is mindig más és más képet mutatott, nyilvánvalóvá téve annak
középen átlyukasztották és az erdőben, csendes helyen faágra akasztották. A tanítvány
állandótlan jellegét. A gyakorlat során a tanítványnak magától kellett felismernie az egységes ős-prakriti — vagyis az avjakta — valamint az evolúció során kibontakozott
dolga az volt, hogy szemlélje a föld-korongot, amely állandó változásban
vjakta, vagyis a kibomlott teremtettség közötti lényeges különbséget. A gyakorlás hónapokon keresztül tarthatott, miközben a tanítvány a mestertől semmiféle útmutatást, vagy felvilágosítást nem kapott. Nem az volt a cél, hogy valaki elmagyarázza számára a dolgokat, hanem az, hogy magától jusson el az összefüggések felismeréséig.
volt, hiszen a kaszina minden szélfuvallatra megmozdult, ráadásul a folyton változó
nyekA gyakorlatok egy későbbi fázisát képezte az őselemekből összetett képződmények feletti elmélkedés, amelynek egyik legfontosabb kezdeti lépése valószínűleg a
fényviszonyok miatt is mindig más és más képet mutatott, nyilvánvalóvá téve annak
állandótlan jellegét. A gyakorlat során a tanítványnak magától kellett felismernie az
egységes ős-prakriti — vagyis az avjakta — valamint az evolúció során kibontakozott
vjakta, vagyis a kibomlott teremtettség közötti lényeges különbséget. A gyakorlás
hónapokon keresztül tarthatott, miközben a tanítvány a mestertől semmiféle útmutatást, vagy felvilágosítást nem kapott. Nem az volt a cél, hogy valaki elmagyarázza
számára a dolgokat, hanem az, hogy magától jusson el az összefüggések felismeréséig.
A gyakorlatok egy későbbi fázisát képezte az őselemekből összetett képződmé-
nyek feletti elmélkedés, amelynek egyik legfontosabb kezdeti lépése valószínűleg a
temetői kontempláció lehetett.
 
9) a vértócsás holttest szemlélése;
10) a testből visszamaradt csontok szemlélése.
Az ősi India temetkezési helyein bármelyik aszubha kontemplációhoz könnyen lehetett példákat találni. A gyakorlat célja azonban nem az undor felkeltése, hanem
inkább az undor leküzdése volt, vagyis a higgadt uralom megszerzése az undor felett. Ennek során a tanítvány tudatosította, hogy nem azonos a saját testével, vagyis
lehetett példákat találni. A gyakorlat célja azonban nem az undor felkeltése, hanem
hogy „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem azonos a saját lényegiségemmel.” Ez volt az a pont, ahonnan kezdve a tanítvány megkezdte saját önvalójának
inkább az undor leküzdése volt, vagyis a higgadt uralom megszerzése az undor felett.
elhatárolását a jelenségek világától, vagyis a purusa elkülönítését a prakrititől. Ennek során természetesen nemcsak a külvilágtól és a durva anyagi testtől kellett
Ennek során a tanítvány tudatosította, hogy nem azonos a saját testével, vagyis
elhatárolódnia, hanem a szubtilisebb tudattartalmaktól is. A tudatban lévő különféle jelenségek, mint pl. vágyak, indulatok, emlékek, érzelmek azonban a
hogy „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem azonos a saját lényegiségemmel.”
karma működési mechanizmusa miatt folyamatosan újraképződnek. A tanítványnak ezért arra kellett törekednie, hogy életvitele során lehetőleg ne hozzon
Ez volt az a pont, ahonnan kezdve a tanítvány megkezdte saját önvalójának
létre újabb karmikus indíttatásokat. Ez a feladat csaknem lehetetlen, hiszen a prakriti által teremtett anyagi jelenségek világában a puszta létezés is folyton
elhatárolását a jelenségek világától, vagyis a purusa elkülönítését a prakrititől.
újabb karmikus tényezőket hoz létre. A tanítvány ezért arra törekedett, hogy legalább a negatív karmikus hatású rossz cselekedeteket kiküszöbölje. Ha már mindenképpen
Ennek során természetesen nemcsak a külvilágtól és a durva anyagi testtől kellett
cselekednie kell, akkor kizárólag pozitív karmikus hatású, mások javát szolgáló tetteket hajtson végre, ezekért azonban ne várjon ellenszolgáltatást,
elhatárolódnia, hanem a szubtilisebb tudattartalmaktól is. A tudatban lévő
sőt a karmikus jutalomról is tudatosan mondjon le, hiszen a pozitív karmikus hatások is erősítik a prakritihoz való kötődést Ez egyúttal a számkhja morális beállítódását is meghatározza. Bár a számkhja az egyéni megszabadulás útja, a megszabadulás érdekében kiemelt fontosságot kap az az erkölcsi követelmény, amely szerint tilos más élőlényeknek ártani, azokat szándékosan elpusztítani, vagy nekik szenvedést okozni. A megszabaduláshoz vezető út végén a tanítvány a megszabadító magasabb tudás
különféle jelenségek, mint pl. vágyak, indulatok, emlékek, érzelmek azonban a
birtokába jut. Ez azt jelenti, hogy felismeri önmaga különböző voltát. A purusa nem téveszti össze többé magát sem a fizikai testtel, sem a manasz által konstruált
karma működési mechanizmusa miatt folyamatosan újraképződnek. A tanítványnak
tudati képződményekkel, sem az ahamkárával, sem a buddhival. Ezzel felszámolja az avidját, vagyis a hamis tudást és rájön arra, hogy az érzékelhető világot mi magunk
ezért arra kellett törekednie, hogy életvitele során lehetőleg ne hozzon
teremtjük az érzéki benyomásokból a manasz segítségével, és mi magunk vagyunk azok, akikben a szanycsara, a kifejlődés lezajlik. Ezért a jelenségvilág lebontását,
létre újabb karmikus indíttatásokat. Ez a feladat csaknem lehetetlen, hiszen a
a pratiszanycsarát is önmagunkon belül kell végrehajtani. Az avidjá felszámolásával létrejön az igazi tudás, a vidjá, s a purusa felismeri
prakriti által teremtett anyagi jelenségek világában a puszta létezés is folyton
újabb karmikus tényezőket hoz létre. A tanítvány ezért arra törekedett, hogy legalább
a negatív karmikus hatású rossz cselekedeteket kiküszöbölje. Ha már mindenképpen
cselekednie kell, akkor kizárólag pozitív karmikus hatású, mások javát
szolgáló tetteket hajtson végre, ezekért azonban ne várjon ellenszolgáltatást,
sőt a karmikus jutalomról is tudatosan mondjon le, hiszen a pozitív karmikus hatások
is erősítik a prakritihoz való kötődést Ez egyúttal a számkhja morális beállítódását is meghatározza. Bár a számkhja
az egyéni megszabadulás útja, a megszabadulás érdekében kiemelt fontosságot
kap az az erkölcsi követelmény, amely szerint tilos más élőlényeknek ártani,
azokat szándékosan elpusztítani, vagy nekik szenvedést okozni.
A megszabaduláshoz vezető út végén a tanítvány a megszabadító magasabb tudás
birtokába jut. Ez azt jelenti, hogy felismeri önmaga különböző voltát. A purusa
nem téveszti össze többé magát sem a fizikai testtel, sem a manasz által konstruált
tudati képződményekkel, sem az ahamkárával, sem a buddhival. Ezzel felszámolja
az avidját, vagyis a hamis tudást és rájön arra, hogy az érzékelhető világot mi magunk
teremtjük az érzéki benyomásokból a manasz segítségével, és mi magunk vagyunk
azok, akikben a szanycsara, a kifejlődés lezajlik. Ezért a jelenségvilág lebontását,
a pratiszanycsarát is önmagunkon belül kell végrehajtani.
Az avidjá felszámolásával létrejön az igazi tudás, a vidjá, s a purusa felismeri
saját tévedését, vagyis azt, hogy az érzetekből kreált dolgokkal magát összetévesztette. Rájön arra, hogy ha a szellemi szemünket lecsukjuk, akkor a prakriti
nem játszik többé és a világ megszűnik létezni. Ha a purusa felszabadul a prakriti igézete alól, akkor eléri a felülemelkedett és megvilágosodott tökéletes
szellemi szabadság (móksa) állapotát. Fölismeri, hogy mindig is tökéletesen szabad volt, csak ennek nem volt tudatában. A megvilágosodott purusa egy ideig
prakriti igézete alól, akkor eléri a felülemelkedett és megvilágosodott tökéletes
még tovább viseli az anyagi testet, mint valami elnyűtt ruhát, a világ dolgai és szenvedései azonban többé nem érintik. A durva fizikai test (szthúla-saríra) halálával
szellemi szabadság (móksa) állapotát. Fölismeri, hogy mindig is tökéletesen szabad
a finomtest (linga-saríra) — a karmikus következmények hordozója — feloldódik a prakritiben. A purusa egyedül marad és ráismer önmagára.
volt, csak ennek nem volt tudatában. A megvilágosodott purusa egy ideig
még tovább viseli az anyagi testet, mint valami elnyűtt ruhát, a világ dolgai és
szenvedései azonban többé nem érintik. A durva fizikai test (szthúla-saríra) halálával
a finomtest (linga-saríra) — a karmikus következmények hordozója —
feloldódik a prakritiben. A purusa egyedül marad és ráismer önmagára.
A Számkhja-Szútra negyedik részében példabeszédek találhatók, amelyek a tanítás lényegét szemléltetik. Befejezésül ezekből mutatunk be néhány szemelvényt.
A király fiának esete: Egy elveszett gyermeket vadember nevel föl a fővárostól távoli erdőben. A fiú azt hiszi, hogy ő maga is vadember. Az egyik miniszter azonban kinyomozza az esetet és elmondja a fiúnak, hogy ő a király fia. Ettől kezdve a fiú királyfiként viselkedik. Ugyanígy a bráhmin gyermeke is fölismerheti
távoli erdőben. A fiú azt hiszi, hogy ő maga is vadember. Az egyik miniszter
azonban kinyomozza az esetet és elmondja a fiúnak, hogy ő a király fia. Ettől
kezdve a fiú királyfiként viselkedik. Ugyanígy a bráhmin gyermeke is fölismerheti
önmaga valódi természetét.
Példázat az aranyrögről: Amint egy egészen pici aranyrögből is megtudhatunk mindent az aranyról, ugyanúgy Istenről tudva is megtudhatunk mindent a világról.
mindent az aranyról, ugyanúgy Istenről tudva is megtudhatunk mindent a
világról.
A bráhmin, aki súdrák között nevelkedik: Ha egy bráhmint súdrák nevelnek, úgy súdrának hiheti önmagát. Hasonlóan ha a purusa a [[Májá (illúzió)|májá (illuzió)]] fogságá-
ban van, azt képzelheti, hogy teste van. A levágott kéz példázata: Ahogy a levágott kezet nem lehet többé visszaragasztani, úgy a prakrititől való elkülönülés is örökre megszabadít. <ref name="ReferenceA"/>
úgy a prakrititől való elkülönülés is örökre megszabadít. A béka-asszony esete: Egy király az erdőben vadászat közben szép leánnyal
találkozik és feleségül kéri. A leány hozzámegy, de kiköti, hogy soha ne engedjék őt vizet látni. Egyszer azonban az asszony vizet kér és a király ígéretéről
megfeledkezve hoz neki. Az asszony ekkor békává változik és eltűnik a tóban, mivel eredetileg a békakirály leánya volt. Ugyanígy tűnhet el az igaz tudás a feledékenység
következtében. <ref name="ReferenceA"/>
 
== A szánkhja kategóriái ==